Többen gondolták úgy, hogy nem elég otthon, szűkebb baráti körben morgolódniuk: véleményüket a nyilvánosság elé kell tárniuk, bízva abban, hogy javaslataik eljutnak a kormány és az ellenzék politikusaihoz is.

Erre már azért is szükség volt, mert a gondolkodó állampolgárok csak egy töredékének van arra lehetősége, hogy találkozzék a kormány és/vagy az ellenzék politikusaival, és akkor sem biztos, hogy érdemben szóba állnak velük. Természetesen bárki mondhatja, ne üssük bele az orrunkat olyan dolgokba, amelyekhez nem értünk, bízzuk ezt a parlamentben ülő képviselőinkre. Ezt az ellenvetést talán el is fogadhatnánk, ha rendben mennének a dolgaink, ha nem visszazuhanásunkról, adósságunk drámai növekedéséről, a leszakadt rétegek nyomorúságos helyzetéről, az ország kettészakadásáról szólnának a tudósítások. Az sem mellékes szempont, hogy politikusaink nemrégiben még "köztünk voltak", és egyikük sem diplomázott sikeres országvezetésből és népboldogításból. Meggyőződésem, hogy ha az MSZP-SZDSZ-kormány miniszterei, pártpolitikusai 2002 és 2008 között a fontosabb döntéseik előtt konzultáltak volna az őket támogató közgazdászokkal és más területek jeles szakembereivel, az ország nem került volna ebbe a siralmas gazdasági helyzetbe és a jövőnket veszélyeztető adósságcsapdába. Az is lehet, hogy ma a Fidesz kormányozná az országot, és a fővárost is konzervatív főpolgármester irányítaná, ha a Fidesz vezérkara hallgatott volna többek között az "egy a zászló, egy a tábor" programot, a volt testvérpártot beolvasztó akciókat - éppen az ő sikerük érdekében - kifogásoló konzervatív értelmiségiek figyelmeztető szavaira. Ehelyett - "példát statuálva" és követve a rossz hagyományokat - engedték, hogy a jobboldali pártok együttműködésére buzdító értelmiségieket valótlanságokkal lejárassák, és kénytelenek legyenek a bíróságon megvédeni igazukat.

A politikusok nem túlságosan lelkesednek az ő elgondolásaikat, programjukat, kampányukat kritikailag elemző véleményekért. Ez számomra megdöbbentő, hiszen az ország sorsáért aggódó írástudóknak kötelességük hangot adni nézetüknek, ha kormányuk, kedvezményezett pártjaik rossz irányba viszik dolgainkat. Persze, ha azt akarjuk, hogy eszmefuttatásunkat elolvassák, nem kezdhetjük írásainkat azzal, hogy a másik oldal vezetőit becsmérlő jelzőkkel illetjük, mert ebből az derülne ki, hogy gondolatainkat nem az ország érdekében kívánjuk tudomásukra hozni, hanem csupán lejáratásukra törekszünk.

A közelmúlt eseményeit figyelve úgy tűnik, mintha ezen a téren némi elmozdulás történt volna. A kormány szükségét érezte, hogy megszervezze a Nemzeti Csúcsnak elnevezett találkozót, ahol közvetlen eszmecserét folytathatott az ellenzék vezetőivel (!) és számos gazdasági szakemberrel a hazánkat is elérő világválság kezeléséről. Ennek még akkor is nagy jelentősége lenne, ha azon semmilyen érdemleges javaslat nem hangzott volna el. A meghívást - nagyon helyesen - az ellenzéki pártok elfogadták. Ezt követően a különböző szervezetek élén álló személyiségekből, köztük az MTA jelenlegi és két volt elnökéből megalakult a Reformszövetség, mely - feltehetően külső szakemberek bevonásával - már a jövő év tavaszán leteszi a kormány asztalára az első javaslatcsomagját. Örvendetes, hogy a testületet a miniszterelnök a kormány szövetségesének tekinti, és azt - figyelembe véve annak személyi összetételét - a Fidesz elnöke sem tarthatja számára elfogadhatatlannak. Ezzel csaknem egy időben köztársaságunk elnöke is létrehozott egy tanácsadó bizottságot, a Bölcsek Tanácsát, cáfolva azt a vélekedést, hogy neki - álláspontjának kialakításához - nincs szüksége más vélemények meghallgatására. A politika és az értelmiség közötti viszony változására mutat, hogy a Fidesz elnöke - a ma különösen fontos szerepet játszó vállalkozókkal folytatott megbeszélések mellett - a konzervatív értelmiséget tömörítő Professzorok Batthyány Körével is találkozott. Ezzel a körrel utoljára három évvel ezelőtt váltott szót, amikor átvette az általa kezdeményezett Szent István-terv című tanulmánykötet. Külföldi szakmai konferencia miatt nem voltam jelen ezen a rendezvényen, de barátaimtól tudom, hogy Orbán Viktor nemcsak előadást tartott, hanem arra is időt szakított, hogy közvetlen beszélgetést folytasson a tagsággal. Előadását elolvasva csupán azt sajnálom, hogy abban egyetlen szóval sem foglalkozott a hazánk felzárkózását alapvetően meghatározó kutatás-fejlesztés gondjaival, és ez a téma a vita során sem merült föl.

Mintha politikusaink rájönnének arra, hogy semmiféle káruk nem származik abból, ha meghallgatják az értelmiségi holdudvarok véleményét, s talán még odáig is eljuthatunk, hogy a segítő (!) kritikai véleményt is eltűrik, netán elgondolkoznak rajtuk. Ezután már talán az sem lesz halálos bűn, ha valaki elmegy a másik oldal szakmai (!) kérdéseket tárgyaló konferenciájára és felkérésre (!) elmondja - nem az illető párt sikere, hanem az ország előrelépése érdekében - javaslatait. Korábban ugyanis még az is megtörtént, hogy az egyik jobboldali médiában besoroltak az árulók, a gyilkosok táborába, amiért 2006 januárjában részt vettem a kormánypárt által szervezett tudománypolitikai tanácskozáson, és beszédbe elegyedtem a tudományt felügyelő kormánytaggal.

A közelmúlt történéseit figyelembe véve talán reménykedhetünk: a különböző oldalon álló értelmiségek végre szót értenek egymással, megvitatják közös dolgainkat, s az ország felzárkózása érdekében bizonyos kérdésekben megegyeznek.

A közeljövő eseményei mutatják majd meg, hogy a kormány és az ellenzék valóban készen áll-e arra, hogy hasznosítsa a különböző oldalakról érkező tanácsokat, észrevételeket, és - a demokráciában természetes vetélkedésen túl - a teendőket illetően létrejön-e a pártok között valamiféle egyetértés. Nem tenne jót az országnak, ha minden lényeges változás, a jövőt megalapozó reform a 2010-ben megalakuló új kormányra maradna.

Solymosi Frigyes, akadémikus, a Nemzeti Kör tagja