Koestler azonban saját önéletírása szerint egészen a Molotov–Ribbentrop-paktumig megmaradt kommunista hitében. 1932–33-ban egy évet tényleg a Szovjetunióban töltött Koestler, és látta, bírálta a rendszer bürokráciáját, nyomasztó viszonyait, de mint A halott Isten c. tanulmányában, 1950-ben leírja, „a Szovjetunió utolsó reménységünk” hite még megmaradt. Faludy György visszaemlékezése szerint, amikor 1934-ben találkozott Koestlerrel, hallgatta „hosszú rajongását a Szovjetunióról”. A Faludy szerint „a kommunizmusból mindenki másnál alaposabban és példamutatóbban kiábrándult” Koestler maga a következőket írta önéletrajzi kötetében a szovjet tapasztalatairól: egy Oroszország szürke emberi sivatagában eltöltött év után ...továbbra is meggyőződéses marxista voltam, és még öt évig tagja maradtam a kommunista pártnak is...

Paradox módon Franco börtönében, baloldaliként halálra ítélve ingott meg először kommunista meggyőződése, elgondolkodván a kommunista mozgalom indokolatlan áldozatain, az emberi élet értékének a semmibevételén, a forradalmi cél szentesíti az eszközt felfogásán. Kóka végletekig leegyszerűsített szocializmusfelfogásának megerősítésére kívánja felhasználni Koestler kiábrándulását kommunista hitéből. Vele szemben Koestler tisztán látta, hogy a hit csodálatos dolog,  „el tudja hitetni, hogy egy hering nem más, mint egy versenyló,” a hit lázadás, és elsődleges az érveléssel szemben. Koestler utólag sokoldalúan bírálta a kommunista hit proletárkultuszát és értelmiséggyalázását, „a cél szentesíti az eszközt” felfogásának kíméletlenségét, az indokolatlan áldozatokat, azt, hogy a tények nem zavarják az embert, ha dialektikusan gondolkodik, hogy a Párt morálisan és logikusan is csalhatatlan. Kóka János neoliberális hitét a tényekkel nem sokat törődve védi. Vigasztalhatja, hogy a magyar orvosok között talán ő a legjobb közgazdász, és a közgazdászok között a legjobb orvos. Ha ez elegendő...

Dr. Majoros György
ny.  egyetemi docens, Miskolc