Minden úgy fest, mintha ennek a hadműveletnek kizárólag katonai céljai lennének - amint ez hadműveletek esetében szokásos -, ám, mint tudjuk, a háború túl komoly dolog ahhoz, hogy katonákra lehessen bízni. Azoknak ugyanis túlontúl szűkös a szemhatáruk. A politikáé a döntő szó. A Hamasznak nem azért kell eltűnnie a színről, mert fészerekben összeeszkábált rakétákat lődöz ki izraeli településekre, s ezzel egyfolytában konzerválja a feszültséget, hanem azért, hogy Mahmud Abbasz, a Palesztin Hatóság vezetője fehér lovon vonulhasson be megint abba a Gázába, ahonnan a Hamasz őt és embereit másfél éve kipenderítette.

Diplomáciai szinten Izrael ugyan óvakodik azt mondani, hogy meg akarja dönteni a Hamasz-uralmat - végtére is az iszlamisták majdnem az összes leadott szavazat felét megszerezték a legutóbbi palesztinai választásokon, egyszóval demokratikus akarat tartja őket hatalmon - de a Hamasz kétségkívül elviselhetetlen szomszéd. Izraelnek békeszerződése van Egyiptommal és Jordániával, partnernek tekinti Mahmud Abbaszt, aki valószínűleg őszintén akarja a békét; a Hamasz az egyetlen, amelyik nemhogy nem ismeri el Izrael Államot, de még a zsidó államiság likvidálásának képtelen illúzióját is kergeti.

Azon túl, hogy kötelességszerűen elítélik Izrael bevonulását Gázába, a befolyásos arabok voltaképp ugyanúgy viselkednek a Hamasszal szemben, mint Izrael: megvetik, és nem segítik. Egyiptom például, még ha az ellenkezőjét mondja is, kifejezetten és meglepően szolidáris az izraeliekkel, mert ugyan megtehetné, hogy szélesre nyitja a határát Gázával, de valójában erőteljesen útját állja annak, hogy a Hamasz támaszkodjék rá. Szíriának csak olyan érdeke fűződik a Hamaszhoz, hogy általa erősítse önnön tárgyalási pozícióját Izraellel szemben; a libanoni Hezbollah, egy másik iszlamista szervezet pedig csak kiabál, az ujját nem mozdítja egy "második front" érdekében. Holott megtehetné.

Hacsak a távoli és köztudottan nem arab Iránt nem tekintjük, a Hamasz magánya teljes. (Az izraeliek nemzetközi megfékezése már csak az Egyesült Államok miatt sem lehetséges.) De van néhány dolog, ami mellette szól, amiből hasznot húzhat. 1. Mahmud Abbasz palesztin elnöknek kifejezetten kínos és megalázó volna, ha az izraeliek teremtette romokon, Izrael kegyelméből szerezné viszsza hatalmát Gáza és a Hamasz fölött. Ezzel akár arcát is veszthetné a palesztinok között. 2. Egyiptom úgy taktikázik, hogy a Gázai övezet másfél millió lakójának életlehetőségei csakis Izrael vállára nehezedjenek, van neki baja elég odahaza is. 3. Végül ne felejtsük el, hogy Gáza palesztin lakói a fiatal Izrael által 1948-ban elűzött, menekülésre kényszerített emberek gyermekei, unokái, dédunokái. Az óhaza siratói. Gáza egy örökös mementó. Ha csak ezer, harcra kész ember marad ott, azt is motiválni fogja a bosszú az elveszített hazáért, tehát ennek a vágynak a lefékezése (gazdasági, jóléti eszközökkel) a ma Gázában háborúzó Izrael történelmi felelőssége.