Kutyavilág
Néha egészen úgy érzem magam, mint egy kivert kutya. Talán azért, mert ez is vagyok. Pályafutásomat az őrző-védő szakmában kezdtem. Egy háznál voltam mindenes. Az volt a kutyakötelességem, hogy mindenkit megugassak, aki elment a kerítés előtt. Ez elég sok rohangálással járt, de nem volt okom panaszra. Még mindig jobb annál, mint ahol kötik az ebet a karóhoz.
Eleinte megpróbáltam kikaparni a virágágyásokat, és szétrágtam a gazdám cipőjét, de ebcsont beforr! Lassan belejöttem a szakmába, éltünk boldogan. Már-már úgy látszott, örökké fog tartani, amikor egyszer csak azt vettem észre, hogy egyre silányabb a koszt. Aztán már napokig nem is kaptam enni, és csak néha-néha tudtam kiharapni egy-egy kisebb darabot arra járó uzsorásokból, végrehajtókból.
Kiderült, hogy a mi házunk zálogház. Pontosabban jelzálogház. Ott voltam jelzálogházőrző jelzőkutya. De ha elveszik a házat, házőrző se kell. Így kerültem az utcára.
És ez a történet nemcsak velem esett meg, hanem ebek harmincadjával. Egész nagy falka lettünk. Éjszakánként rohangálunk fel és alá a város szélén, ijesztgetjük az embereket. Mondom is a többieknek, hogy nem lesz ennek jó vége, de hát ugathatok én ezeknek!
Most, hogy a kutyára dér jött, és kiderült, hogy nem eszi meg a telet, tovább romlott a helyzet. Egyre kevesebb az ennivaló. Némi szerencsénkre a macskák is ugyanúgy járnak, mint a kutyák, kiteszik őket is. Azt soha sem tudtam megérteni, hogy az emberek mit esznek a macskákon, és most, hogy én is megettem párat, még kevésbé tudom megérteni.
Aztán ott van élelemforrásnak még a kukaborogatás, de itt is nagy a konkurencia. A csövesek gyakran megelőznek bennünket. Kihasználják, hogy fölöttünk állnak a másodlagos hasznosítású táplálékláncban.
Szóval el kéne dönteniük az embereknek, hogy mire van nagyobb szükségük, hajléktalanokra vagy kóbor kutyákra. Mert ez így nem fog sokáig menni! És én attól félek, hogy itt lesz a kutya elásva, mert ez a sintérkormány előbb-utóbb ránk küldi a gyepmestereit.
Az a hír járja, hogy Kanada északi részén megjelentek a fekete farkasok. Ezek házi kutyák és farkasok szerelemgyerekei. Lehet, hogy ez lesz majd a megoldás. Az ember tízezer év alatt háziasította a kutyát. Most, hogy egyik napról a másikra elveszik a házát, kutyára se lesz szüksége. Végre, visszamehetünk mi is az anyatermészetbe. Megpróbáltuk az emberrel együtt. Tízezer év után kiderült, nem jön össze.
Ezen talán a házatlan ember is elgondolkozik, és visszamegy a fára, ahonnan lejött. Ha lesz még rá ideje. Mert nagyon lopják a fát. A magam részéről ígérem, hogy nem lesz belőlem szalonna. Fogadják továbbra is őszinte farkcsóválásomat!
Fehér Agyar, alias Bodri.
Lejegyezte: Karcagi László