Merthogy egy ábránd már biztosan összetört: 2009-ben nincs föllélegzés, marad az olcsó és ismerős poén - a jövő év roszszabb lesz, mint az idei, de lehet, hogy jobb, mint a következő. Mégsem érezni még a bénító félelmet, a Hankiss Elemér sugallta tetterőtől ugyan messze vagyunk, de talán nem csupán a tájékozatlanság, a közöny, az apátia működik.

Talán.

A társadalom azt talán felismerte, hogy az a közkeletű teória, mely szerint a politikusok csak hetvenkedjenek, a gazdaság szerencsére jobbára önjáró, a piac pedig teszi a dolgát - mostanra teljességgel érvényét vesztette. Talán sokan felismerték azt is, hogy a földrészeket átfogó krízis a magyar gazdasági mutatókkal és politikai hadiállapottal ritka rossz mixtúra. Talán előbb-utóbb felismerjük: ha az ilyenkor ugyan soha be nem vált, de a történelemből ismerős sablonokhoz nyúlunk, az nem leegyszerűsítő, hanem hamis válaszokat generál. Talán akad, aki felismeri, hogy szűkebb közösségének, sőt magának is adódna teendője a "válságkezelésben". Talán lesznek, akik felismerik, hogy a népszerűség és a felelősség most végképp nem fedi egymást.

Talán.

2009 persze nem szabadít meg 2008-tól. Hiába jelzik a közvélemény-kutatók, hogy a felmérésekben megkérdezettek többsége konstruktívabb ellenzéki magatartást vár a válságkezelésben - ennek néhány apró momentumon kívül nincs nyoma. Illetve a kuliszszák mögött lehettek elméleti alkuk, ráadásul mind a szocialistáknál, mind pedig a Fidesz berkeiben újra és újra felmelegítették a miniszterelnök eltávolításának lehetőségét - Gyurcsány Ferenc azonban a válság első fázisában erősebb volt, mint a távozására spekulálók.

Kétségkívül új helyzetet teremtett a krízis, amellyel politikai értelemben akár élni is lehetett volna - eleddig azonban a két nagy párt elsősorban kommunikációs szinten igyekszik bemérni az egymástól optimális távolságot.

Logikus, hogy Gyurcsány Ferenc minden eszközzel megpróbál kitörni a Fidesz-karanténból. Kormánya és ő maga időről időre kreál olyan helyzeteket, amelyek célja, hogy a társadalom számára egyértelművé tegye - ki áll a párbeszéd pártján. Tárgyalóasztalhoz kényszeríteni az ellenfelet praktikus megoldás, hiszen ennek sikere és kudarca egyformán kedvezőnek tűnhet a kezdeményező részére. A diskurzus léte vagy hiánya azonban még nem dönt el semmit. Gyurcsány Ferenc 2006 óta többször volt kénytelen felülvizsgálni politikáját, hol az eltökélt reformer, hol a szociális érzékenységű baloldali kerekedett felül. Volt, amikor azt hitte, a logikus érvelésre és a vezényszóra alapozott átalakítással ér célt, s volt, amikor a változtatások kordába szorításával. Elméleteivel igazán soha nem nyerte meg pártja baloldalát, ám az elégedetlenek soha nem voltak képesek egységes frontvonalat alkotni ellene.

Úgy mondják, hogy a világ mostani történései kapóra jöttek Gyurcsánynak, s tény, hogy a válság első szakaszában a szocialisták, a kormány és személyesen a miniszterelnök többé-kevésbé azt tette, amit kell, illetve amit tehetett - Orbán Viktor ebben jól felfogott érdekében nem lehetett partner. Bár a felmérés szerint a közvélemény konstruktívabb magatartást vár a Fidesztől, ám egyelőre nem bünteti ennek hiányát - a két párt közötti különbség nagyjából változatlan.

Csakhogy előttünk a recesszió második, fájdalmasabb szakasza. Ebben pedig teljességgel más, kiszámíthatatlanabb társadalmi reakciók várhatók. Ezekkel kapcsolatban pedig jól érzékelhetően másként kalkulál a kormányfő és az ellenzék vezére.

Gyurcsány mint miniszterelnök nem építhet másra, mint arra, hogy a politikától, a politikusoktól való elfordulás már jó ideje egyben azt is jelentette, hogy az emberek a gazdaság többé-kevésbé racionális működésében bíztak. Most tudatosul bennük, hogy sebezhetővé Magyarország nem csupán kormányzási ballépésekkel, a multikra épülő iparral, a devizában felvett állami és lakossági hitelekkel vált, hanem azzal a folyamatos belpolitikai labilitással is, amelyet a külvilág felé sugárzott magáról. És a paralízisben szenvedő reálszféra ma az egész világon országok, kormányok, politikák mentőövére vár.

Az, hogy a politika most nagyobb befolyással bír a gazdaságra, nem akármilyen leckét ró az államra, amely idehaza éppen leszokóban volt erről. A közigazgatási apparátus megsínylette az átszervezéseket, talán hiányozni fog most némelyik megszüntetett háttérintézmény is. A törvények előkészítése, végrehajtása, kontrollja sok helyütt silány, az apparátus bizonytalan, néhol már-már illojális, a decentralizálás folyamatos működési zavarokkal jár - szóval, egy ilyen időszakban kell bizonyos folyamatok irányítását modellálni és moderálni, búcsút mondani a piac mindenhatóságának.

Gyurcsány tapasztalhatta, hogy a gesztusra gesztus az MSZP és a Fidesz között egyelőre működésképtelen, társadalmi párbeszéddel viszont megkerülhető, ha maga mellé tud állítani munkaadói és munkavállalói, valamint civil szervezeteket. Az sem baj, ha személye háttérbe szorul, és mondjuk a Reformszövetség veszi kézbe az ügyeket. A realitásokkal szembesülő ország felelős miniszterelnökeként valamiképpen menedzselhető a válság - és ha igen, abból újjáépíthető személyes hitele.

Orbán be akarja biztosítani választási győzelmét, és esze ágában sincs Gyurcsánnyal bármiben is osztozkodni. Úgy gondolja, hogy a szavazókban nem kelt akkora hiányérzetet az érdemi együttműködés elutasítása, mint amekkora kárt okoznának a várható fejlemények okozta sebek. Jól láthatóan arra törekszik, hogy elhitesse: a rendkívüli helyzet sem indokol mást, mint azt, hogy a kormány kormányozzon. A párt kezdeményezései hol irreálisak, hol - bár konstruktívnak tűnnek - túl általánosak. A Fideszt ismét a túlmozgás jellemzi, amivel egyszerre tartja folyamatosan tűz alatt a kormányt, és biztos, ami biztos, leplezi a passzivitást. Így azonban lényeges témák (velük a Fidesz által megfogalmazottak is) kerülnek a politikai terepasztalon túlra. Például: érdemes-e bizonyos ágazatokban reprivatizálni; lehetséges-e Magyarországon erőltetett ütemű gazdaságélénkítéssel felvenni a harcot a válság ellen; mely reformlépések elodázhatatlanok?

A kisebbségi kormány úgy véli, hogy az eddig elhanyagolt állami beruházások uniós támogatással talpon, de legalábbis infúzión tarthatják a vállalkozásokat, az életszínvonal "körkörös" védelme viszont erőn felüli ígéret volna. Gyurcsányék számára 2009 tétje nem az uniós választás sikere vagy kudarca, hanem a pénzügyi lavina elkerülése után egy földcsuszamlásszerű csődhullám bekövetkezte vagy megakadályozása.

A krízis nagyságrendje nehezen megjósolható. Egyelőre inkább tippek vannak erről, semmint előrejelzések - és nem csak idehaza. Éppen ezért a jókívánságok kevéssé körvonalazhatók. De annál azért több kéne, mint hogy üdvös volna 2009 végén is ép poharakkal koccintani.