Urbán Szabó Krisztina gyermekpszichológus azzal indítja az Illúziók múltán... címmel (december 23.) megjelent cikkét, hogy reagálásának egyetlen oka: abban a szerencsés (?) helyzetben van, hogy véleményét napi tapasztalataira alapozva alakíthatja ki, minden mondata mögött sorsok, történetek, sikerek és kudarcok vannak.

Példákat nyilván tud hozni az ember erre is, arra is. Nekem nyilván olyan tapasztalatom van, hogy az osztályomban igen stabil az a kislány, akivel pont véget ért egy kis falu felső tagozatának élete; más osztályban az első három között van az, aki egy csődbe ment falu iskolájából jött. Egy példa nem példa, az véletlen is lehet - ahogy az egyetemi vizsgán oktatott az egyik tanárom.

Nyilván romantikus lennék, ha azt mondanám: minden faluban legyen iskola. Persze, hogy nem. De lehessen lehetőség ott dönteni. Amit nehezményezett Lányi András is, én is: eldöntik valahol, hogy mi a jó, és azt preferálják. Márpedig a Forradalom, vagy éppen csak a Haladás, a Korszerűség tévedésképes, ahogy Arthur Koestlertől tudhatjuk régóta...

A falu, a vidék igen nagy bajban van. Hadd idézzem saját nagyapámat, aki az ormánsági egyke egyik legfőbb ismerője volt a húszas-harmincas években, s akinek a mondatai tökéletesen igazak a mára nézve is: "Nem utolsósorban oka az egykének népünk szörnyű magárahagyottsága. (...) Hányszor hallom én, a lelkipásztor: ťKellünk mi valakinek? Szegény ember meghalhat.Ť S tökéletesen igaza van." Miért nem érdekel ez senkit? Miért nem fogadta be Takács Géza szövegét sem az ÉS, sem az akármelyik oldali sajtó, amelyben azt javasolja, hogy minden faluba állami pénzen költözzön két értelmiségi, akinek az a dolga, hogy ott van! (Főleg, ha az iskola már kimúlt.) Nem kell feltétlenül elfogadni, de miért nem lehet még csak vitát sem indítani az elképzelésről?

Achs Károly

gimnáziumi tanár