A totális privatizációnak az egyik "eredménye" az lett, hogy a lepusztult lakásállomány 90 százaléka magánkézbe került. Olyan kezekbe, amelyek a kedvezményes vételárat kinyögték, de tulajdonuk karbantartására, felújítására már nem maradt anyagi erejük. A rossz (de okos) tulajdonos tehát átruházta tulajdonának terheit is a jónak. A jó tulajdonos ezután a rosszhoz fordult segélyért, támogatásért, hitelért, hogy rá ne szakadjon a födém, ha már rászakadt annak felújítása. Az (állami) ingatlankezelő vállalatnak a mi házunkban volt még egy ragyogó húzása: a földszinti, jövedelmező üzletsort megtartotta magának, így a lakók elestek a bérleti díjtól, amit a ház közös tulajdoni részének karbantartására lehetett volna fordítani. Belvárosi házunk lakásait a bentlakók megvették, majd tulajdonostársaink kb. fele rövid időn belül továbbadta egy még jobb tulajdonosnak: külföldi cégeknek, ezek budapesti képviseletének vagy egyszerűen külföldi magánszemélynek. A cégek nagy befektetések árán átalakították a lakásokat (olykor összevonva egymás mellett lévő kettőt is) iroda céljára, majd néhány hónapos ottlét után üresen hagyták. Vajon milyen tulajdonos az, aki közel százmillióért megvesz egy lakást, azután több tízmillióért átalakítja, majd évekig üresen hagyja. Jó, vagy rossz?

Privatizálták a bankokat, a közműveket annak reményében, hogy ezek is jó tulajdonosok kezébe kerülnek. Az előbbieknél - a rossz tulajdonos néhány százmilliárd forint konszolidációs segedelmével - ragyogóan sikerült. A közműveknél vannak kételyeim. Az ország normális működését ezek zökkenőmentes igénybevehetősége, fejlesztése határozza meg, ettől függ az ipar, a mezőgazdaság termelése, a lakosság életszínvonala. A közművek egységes, öszszehangolt irányítása nélkül nem működik harmonikusan a rossz tulajdonos, vagyis az állam gépezete. A fogaskerekek közé minduntalan homokot szór a privát cég egyéni érdeke, ármanipulációja, fontossága tudatában elszemtelenedett zsarolása. Felmerül a kérdés, hogy mitől függ egy tulajdonos jó, vagy rossz minősítése. Nyilván attól, hogy jól vagy rosszul működteti-e a tulajdonában lévő céget, objektumot. Nyereségesen vagy veszteségesen? Hosszú távú koncepció, fejlesztési elképzelés alapján, vagy rövid távú, a napi érdekeknek megfelelően? A vezetőt a tulajdonos választja (nevezi) ki, legyen az az állam, vagy privát személy. A siker a kiválasztott személyen múlik, annak rátermettségén, szakértelmén, hatáskörén. Akkor jó a tulajdonos, ha jó a menedzser!

Vannak esetek, amikor igaza van dörmögő politikusunknak. Ilyen a MÁV esete. Nem szeretnék Baross Gábor idejéig viszszanyúlni, de ő mint miniszter és mint az állam képviselője olyan vasúthálózatot fejlesztett ki, amely az akkori Európában példamutató volt. De még a szocializmusban is elfogadhatóan működött a MÁV, a rendszerváltás óta azonban évről évre nagyobb veszteséget halmoz fel a vasút. Süllyed szervezettsége, romlik tekintélye, pusztul kocsiparkja, állomásai, teljes infrastruktúrája. Vajon miért? A körülmények, az igények megváltoztak, a MÁV vezetői ehhez nem tudtak alkalmazkodni, mert képtelenek, alkalmatlanok voltak a vezetésre (még a mozdonyvezetésre is). "Ejtőernyősökkel", párthoz kötődőkkel, lobbisokkal nem lehet az ország egyik legnagyobb vállalatát vezetni. Még akkor sem, ha az illetők más iparágban vagy szervezetnél eredményesen dolgoztak. Ide a vasúthoz értő, annak minden fontosabb pozícióját megjárt vezetőkre lenne szükség. Nem olyanokra, akik privatizálták legnyereségesebb részlegüket: a teherszállítást. Az állam tehát a MÁV esetében rossz tulajdonos, de nem azért, mert a cég állami tulajdonban van, hanem azért, mert alkalmatlan vezetőket neveztek ki az élére. Akkor jó a tulajdonos, ha jó a menedzser!

Dr. Seregi György, Széchenyi-díjas mérnök