És akkor rám tör a múlt.

A hatvanas években anyám szombaton porszívózott. Gyűlöltem a hangját, nagy találmány, de a világ legocsmányabb ötlete. Menekülés a sarki borozóba. A kezdő löket megvolt, nem kellett sok, mert a hatvanas évek egyébként is a csőd volt maga: feloszlott a Beatles, befuccsolt a virágforradalom, dúlt a vietnami háború. Minden ok megvolt a borozók mind sűrűbb látogatására.

A hetvenes évek sem hoztak megváltást. Muszáj volt hétvégenként balatoni sörözős csövezésbe menekülni a diktatúra elleni tiltakozásul, és hiába ért véget a vietnami mészárlás, befullasztották a gazdasági reformot, tarolt az első meg a második olajválság. Tiszta depresszió.

A nyolcvanas évek sem hozott enyhet. Reagan meg a Gonosz Birodalma, a csillagháborús tervek, a létező szocializmus rendszerhaldoklás-bukása. De már ekkora baj elviseléséhez kevés volt a bor. Túl sok kellett belőle, hogy az ember megnyugodjon kissé, és rózsaszínben lássa az emberiség meg a Föld túlélési esélyeit. Jött a vodka, az ütött vazze,, pláne, ha kis sörrel kísérte le az ember. Na, ja.

A kilencvenes évek az maga volt a vég: rendszerváltozás, munkanélküliség, pártharcok, fél lábon ugrálás a gazdasági szakadék szélén, Bokros-csomag, meg "monnyon le!": ki a frász tudja ezt elviselni józanul?

Aztán az új évezred: a félsz a számítógépes világvégétől, korrupciós ügyek, államháztartási hiány, kormányfőcserék meg Fidesz-lihegés a nyakban... a vodka-sör páros kitartott még, csak a bélflóra-fauna adta fel. Valami új kellett. Deres fejjel lehiggadva, garatra került a whisky. Kezdve a skóttal, felfedezve az írt. Na, az bejött. Jobb is az...

- Jobb lenne pihentetni kicsit - riaszt fel a doki, és nyomatékul nyom egyet a jobb oldalamon, amire csak nyögni tudok.

- De hát akkor mit?

- Ha már nem bírja a világot, igyon bort, keveset.

Hát, legyen. Vissza a boldog gyermekkorba. Chardonnay...

Múltak a hónapok, a doki magához rendel, ismét a májam környékén matat.

- Bort iszik végre? - szuszog.

- Nem lehet, doki.

- De, hát miért?

- A nyáron még 150 dollár volt az olajár, most meg negyven is alig. Elég a józan szenvedésből, doki, ezt nem lehet kibírni.