A Felsőoktatási Pedagógiai Kutató Központ (Fepekuk) szociológusaként éppen 36 évvel ezelőtt, 1972-ben kezdtem foglalkozni egy 25 éves (!) projekt elindításával. Munkacíme: Egyetemi és főiskolai hallgatók longitudinális vizsgálata, a felsőoktatásba kerüléstől a munkában töltött huszadik év végéig. A kutatás az 1973/74-es tanévben felsőfokú tanulmányaikat megkezdők körében indult. Az alapfelmérés eredményeit egy 70 oldalas tanulmányban jelentettem meg 1978-ban. A továbbiakban az egyetemi, főiskolai hallgatók felsőoktatásban töltött életéről kívántam információkat szerezni egy 10 százalékos reprezentatív minta segítségével. Ekkorra már a rövidebb képzési idejű főiskolákat elvégzők esetében a munkába állásról, elhelyezkedésről is informálódtunk. A kutatás első nagy összefoglalása 1979-re készült el. Az általam szerkesztett kötet kiadását azonban új igazgatóm, Hermann József leállította, mert aláírtam a prágai chartások letartóztatása elleni tiltakozást. A kutatás nem állt le, megtörtént az öt- és hatéves képzési idejű fiatal értelmiségiek elhelyezkedéséről, és a rövidebb képzési idejűek első munkában töltött éveiről is a kérdőíves felvétel, és annak számítógépes feldolgozása.
A kötet nem jelenhet meg a nevem alatt, de beleegyezésemmel más nevén megjelent Egyetemi és főiskolai hallgatók élet- és munkakörülményei címmel.
Aztán az intézet még újabb igazgatót kapott, Gazsó Ferenc személyében. Gazsó a kutatást leállította, engem kirúgott az állásomból. Az utolsó kérdőíves felvétel számítógépes tábláit még sikerült ellopnom, de azok feldolgozásához már sem erőm, sem időm nem volt. A táblák ma is intézeti szobámban porosodnak feldolgozatlanul.
Horváth Tamásnak igaza van, Magyarországon még nem született átfogó kutatás a felsőfokú tanulmányokat végzettek életútjának követéséről. S abban is igaza van, hogy a nemzetközi irodalomban is csak negyedszázada tűntek fel hasonló kutatások. Amikor a munkát 1972-ben elkezdtem, a világon még sehol nem csináltak ilyen volumenű és jellegű szociológiai vizsgálatot. A kutatásunk például szolgálhatott volna a világnak. Legalább egyszer élenjárók lehettünk volna a társadalomtudományban. Köszönjük meg együtt Gazsó Ferencnek, hogy ezt megakadályozta.

Kozák Gyula, szociológus