A Magyar Államvasutak mint részvénytársaság működik, és a közvagyon részét képezi, a vasutasok pedig közalkalmazottak. A VDSZSZ logikája azt sugallja, hogy a fenti követelés, a közvagyonból privatizált minden vagyontárgyra és minden annak körében dolgozó közalkalmazottra is kiterjeszthető. Ennélfogva a mi országunkban a közalkalmazottak többségének joga lenne az őt megillető és forintban kiszámított privatizációs részesedésre.

A vasúttársaság azoknak a szorgos szakszervezeti tagoknak a részvételével, akik a MÁV Cargo privatizációjából részesedést remélnek, végre rendbe tehetné az elhanyagolt kocsiparkot, korszerűsíthetné a teherszállítást, meg mindenütt kitakaríthatna!

Anélkül, hogy e helyütt a privatizációra majdan jogosult sokféle közalkalmazott listáját felolvasnám, példának okáért képzeljük el, hogy ily módon a kórház-privatizációból részesülő orvos-egészségügyi személyzet, egy ilyen akcióval és szerény mai bérét megtoldva, akár törvényesen is gyarapíthatná az olykor csekély, ám láthatatlan formájában még irigylésre méltónak is tekinthető jövedelmét.

Ezek szerint, mint egykori minisztériumi tisztviselőnek, és mint szakszervezeti tagnak nekem is jogom lenne követelni, hogy a tárcám területén privatizált vagyontárgyak forint ellenértékéből részesedjek? Ha így lenne, képzeljék el, hogy micsoda szerencsém lenne, hiszen nyugdíjasként akár a többi nyugdíjast is lekörözhetném! Az ellenérdekelt rétegek képviselőit lesajnálhatnám és vitáinkban lehurroghatnám őket. Nem is beszélve arról, hogy privatizációs részesedésem reményében mindenütt népszerűsíthetném azt a szakszervezeti vezetőt, aki ilyet egyáltalán kitalált. Látható, hogy egy ilyen szakszervezeti vezetőből egy megfelelő kormányban akár miniszter is lehetne...

A sajnálatosan rosszul időzített sztrájk láttán azonban illő tisztelettel megkérdezem sztrájkoló vasutas honpolgárokat is: számos jogosnak tekintett követeléseik mellett nem gondolják, hogy most, az ünnepek előtt gyakrabban utazó honfitársaink számára már puszta jóérzésből is elégséges szolgáltatást kellene nyújtani? Vagy éppen azért kell ilyenkor kíméletlenül fellépni, mert így nagyobb a zsarolási potenciál?

A sztrájkjogot netán úgy is lehet értelmezni, hogy a vasutasoknak nagyobb szeletet kellene kapniuk a közvagyonból, miközben a MÁV javai tovább pusztulnak?

Mi lenne, ha a közalkalmazottak az egész országban a vasutasok mintájára a privatizációs részesedés iránti követelésekkel állnának elő? Mi, magyar honpolgárok hordanánk szét a saját országunk javait és tetejébe még büszkék is lehetnénk, hogy kiharcoltuk jogainkat?!

Szeretnék utalni Orbán úr év végi értékelésének arra a részére, amely az ezüstvasárnapot megelőző szombaton a református egyház Duna melléki székházában hangzott el, és magyarul úgy hangzik, hogy "kilóg a lóláb", úgy gondolom, hogy ez a sztrájk erre több vonatkozásban is példát ad. Az elnök úr más kijelentéseire is figyelve magam is tudom, hogy a jó érzésű magyar emberek és polgárok pontosan tudják, hogy kik vannak kormányon, kik voltak a rendszerváltók, no meg azt is hogy napjainkra kiből mi lett...

Advent idején az emberek együttérzésre, békességre, szeretetre várnak és nem arra, hogy válságosabbra fordult időkben papjaik helyett politikusaik valamely, az Úr eljövetelét hirdető egyház hajlékában vádaskodjanak, ami sajnos már időről időre megismétlődik. A választópolgárok a politikusokat azért küldték a parlamentbe, hogy ott és együtt találjanak megoldást a közérdek érvényesülésének problémáira, és nem azért, hogy annak ürügyén még karácsony előtt is kölcsönös vádaskodásaikkal legyenek elfoglalva.

Egyébként erre az országra még egy körültekintő sztrájktörvény is bőven ráférne. Meg egy nyugodt, békés karácsony!

Lakatos Tibor, nyugállományú külügyi főtanácsos