Tavaly gyakorlatilag minden virág lefagyott tavasszal. Jókora érvágás volt ez, hiszen átlagos években itt terem a hazai alma kétharmada. A termelők túlnyomó többsége két év jövedelmét próbálta pótolni az idén az ipari alma árán keresztül.

Az a kifejezés, hogy ipari alma, nem egészen fedi a szomorú valóságot. Kétféle módon lehet az alma ipari. Az elfogadhatóbb az, hogy eleve bizonyos gombabetegségekre rezisztens fajtákat ültetnek, és bár nem győzi propagálni, hogy enni is milyen finomak, a vásárlók ezeket nem kedvelik. Kevesebbet kell permetezni ezeket a fákat, ami komoly termelési előny, mert a permetszer egyre drágább.

Az ipari alma túlnyomó többsége azonban a hagyományos fajtákból áll. Ezek termesztése során tudás- vagy pénzhiányból kifolyólag takarékra állították a növényvédelmet. Az eredmény: alja minőség. És ez a termés négyötöde! Már cél, hogy ilyen legyen! Minőségi almával már kevesen próbálkoznak. Az egykor szebb napokat, szebb kerteket és szebb almákat látott ágazat ide jutott. Züllés a javából! Nem kellett más, mint szétszedetni a nagyüzemeket. Seregnyi "örökölt" kertben évek óta nem járt a gazdája, néhol száz hektárokon uralkodik a dzsungel. Sok elhanyagolt gyümölcsöst ki is vágtak. Drága a gáz, kellett a fa fűteni.

A gazdák a szüret elején követelték, hogy az almalégyártók fizessenek kilónként huszonöt forintot, különben veszteséges a termelésük. Az első kérdés az, hogy kit érdekel a veszteségük. Ebben az országban ezernyi tevékenység lehet deficites, csak éppen az alma (meg a dinynye, a búza, a kukorica, a napraforgó, a hús meg a tej) nem? A második kérdés, hogy miért az. Talán csak nem kicsi a hozam? Talán nem megfelelő a minőség? De nem ám! És a technológia alapvető szabályait sem tartják be. Hol van már az idő, amikor virágzás elején kaptárak százait telepítették a kertekbe, hogy a méhek segítsenek a megporzásban, s ezzel növeljék a termést? Hol van már az idő, amikor levélanalízis alapján végezték a tápanyagpótlást? És mikor lesz a korszerű kertek (a karcsú orsó formájú fák) öntözése technológiai elem? Ma roppant kicsi részen az. Pedig ez nem újdonság. Huszonnyolc éve olvasható róla kiváló szakkönyv.

Bizony ezek keserves kérdések. De vannak még keservesebbek is! Az étkezési piacon szinte labdába sem rúg az ágazat, a külföldiek ott verik meg, ahol akarják. A struktúra piacszerzésre alkalmatlan, és akkor is az, ha most útnak indítottak egy vonatot száznegyven tonna almával Cseljabinszkba. Voltak korábban is biztató kezdeményezések, s eddig mind befulladt. Miért? Mert azok a kezdeményezések külsők voltak, nem a termelőké. Kitalálták már a fejlett világban, hogy mi a megoldás. A szövetkezés. Van ilyen? Van. Hasznos? Kevéssé. Szinte "egy falu - egy nóta" alapon megy. Elaprózott, s igen gyakran csupán magánérdekeket szolgál. A termelői értékesítő szövetkezetek nem piaci tényezők.

E sorok írója csaknem tizenkét évvel ezelőtt készített egy tanulmányt a szabolcsi agrárkamara felkérésére az ágazat jövőjéről. Egyetlen almaszövetkezetet javasolt az egész országnak, s az sem lenne baj, ha a szomszédos országbeliekkel is összefognának. Hiába. Maga az Alma Terméktanács főtitkára intette le a gazdákat: "Nincs itt szükség semmiféle szövetkezetre!" Mivel a telepítések engedélyezésénél a főtitkár vezette cégnek fontos szava volt, csak helyi kezdeményezések születtek, országosak nem.

A helyzet egyre fenyegetőbb. Tavaly Kínában 26 millió tonna alma termett, ötvenszer annyi, mint nálunk. És ez még nőni fog. Ott. A hírek szerint minden almalé-koncentrátumot gyártó odatelepült, s már nemcsak az édeskésnek tartott (kevés savat tartalmazó) Fuji fajtát termesztik, hanem savasabbakat is. Túl nagy szükség már nincs a mi jonatánunkra, vagy a rezisztens fajták termésére. És sajnos nem mi fújjuk a passzát szelet, nem mi határozzuk meg az árakat.

A magyar gazdák azonban úgy vélték, hogy ők fújják. A tévhiteiket erősítette a miniszter, aki a törekvéseiket támogathatónak találta. (Szép adag populizmus. És a piacgazdaság totális félreértése.) Ha most elérnék a céljukat - vagyis a kilónkénti huszonöt forintos árat -, akkor jövőre nemigen lenne működőképes léüzem. Csak becsődölt. A feldolgozók nem tudták fizetni ezt az árat, a piac nem indokolta. De hát a távlati gondolkodás sosem volt a magyar gazda erénye.

A régi tanulmány fölvetette saját légyártó üzem megvásárlását vagy létesítését, amiből szintén semmi sem lett. Még a téesztulajdont is eladták a multinak. Némelyek azt gyanítják, hogy a gazdák a saját üzemükben szembe találkoznának a világtendenciákkal, és az már maga az infernó. Azt a hazaiak el szeretnék kerülni. Így lehet követelőzni, így lehet hektáronként hetvenezer forintos extratámogatást kijárni a miniszternél (istenkém, az a pár milliárd!). Akkor saját kockázatra kellene termelni. Hát azt nem szeretjük.

A blokáddal terhes árháborút azonban mégis a világ nyerte. A végén nem huszonöt forintot, nem tizenötöt, hanem hatot meg hetet fizettek a feldolgozók a léalmáért kilónként. Vásárosnaményban így is kamionok, teherautók, traktor vontatta pótkocsik tömege állt november végén a hatalmas üzemi parkolóban. Várták, hogy a garatba boríthassák a rakományukat. Normális esetben erre az időre rég befejeződik a szezon, most azonban szépen eltelt a szeptember a civakodással.

A nagyvilágban ilyen nincs. A tag beszállítja a termelői értékesítő szövetkezet üzemébe az oda szánt gyümölcsöt, kap valamennyi előleget, aztán a végén elszámolnak egymással. Ehhez persze bizalom is szükséges, de az nálunk végképp hiánycikk. Itt mindenki szeretné becsapni a másikat, és mindenki föltételezi a másikról, hogy az hasonlóképpen gondolkodik. És nemcsak az almaágazatban.

A miniszter beavatkozása az értelmetlen árvitába retrográd platformról történt. A dolog pikantériája, hogy egy nagyhangú, ám gazdaságilag jelentéktelen szervezet, a Fidesz szatellitjeként működő Magosz ministrált neki. Nem fog a miniszter tevékenységének aranykönyvébe kerülni az ipari alma ügye. És nem fogják imába foglalni a dinnyeborogatást vezénylő országgyűlési képviselő nevét sem, különösen azon széles tájakon nem, ahol egész nyáron nem lehetett friss dinynyét kapni. Mert az lett a vége. A termelők kivártak, hátha jobb lesz az ár.

Bármilyen nehéz, mégis muszáj lesz belátni, hogy kívánatos gazdasági eredményt se blokádokkal, se félpályás útzárásokkal, se termékborogatással, se ökölrázással nem lehet elérni. Se zöldségben, se gyümölcsben, se tejben, se húsban. De igazán átütő kezdeményezés sincs. Gyönyörű út a mienk: elérhetjük, hogy nem csak az almásgazdák fogják törölgetni a szemüket.

A szerző publicista

- Az egész almaágazatban most ez a legjövedelmezőbb terület!