A baj az, hogy épp azoknak nem fájnak, akik a legtávolabb állnak tőlük. Ellenkezőleg: azok igazolják magukat az államfő szavaival, azok hivatkoznak rájuk lelkesen.

A köztársasági elnök nem bátorítja sztrájkra a polgárokat, mert "mindenkinek tudnia kell, hogy a jövő érdekében súlyos megszorításokat kell elviselni. Például fel kell emelni a nyugdíjkorhatárt, és azonnali szerkezeti átalakításokra van szükség... Napi alkukon élő kisebbségi kormánnyal pedig nehezen lehet hosszú távú programot alkotni; még kevésbé lehet végrehajtani a drasztikus átalakításokat, azok minden keservével." Az államfő csak a liberálisokéhoz mérhető lelkesedéssel üdvözölte az OÉT munkaadói szervezeteiből és az akadémiai elnökökből álló Reformszövetséget, melynek fellépése szerinte azért is fontos, "mert ha egyik párt sem áll elő távlatos programmal, akkor a társadalom oldaláról jelentik be ennek megalkotását".

A 2006-ban megalakult kormányra és maradékára lehet azt mondani (mi például itt az Álláspont rovatban folyvást mondjuk), hogy a reform iránti elkötelezettsége se nem eléggé eltökélt, se nem eléggé megfontolt, se nem eléggé kitartó, se nem eléggé megalapozott, se nem eléggé őszinte. És azért tartunk ott, ahol. De azt nem lehet mondani, hogy ez a kormány a megszorításokkal járó fájdalmas reformok esküdt ellensége lenne, ezeket szükségtelennek tartaná, és minden eszközzel ellenük uszítana. Orbán Viktorról és pártjáról viszont mindez elmondható. Orbán naponta megerősített álláspontja szerint a kormány "pénzbehajtó akciói" kapják "a szocialista keresztségben a reform nevet", amikor a szocialisták "reformot mondanak, az azt jelenti, hogy turkálni akarnak a zsebben". A "nemzeti csúcs" után, melyet Sólyom teljes joggal utasított el, mint "formátlan, célját és kimenetelét tekintve homályos" összejövetelt, Orbán Viktor azt nyilatkozta, hogy "a megszorítás a szocialisták csodapirulája, mint amilyeneket zugárusoknál kapni, és egyaránt ťjóŤ fogyásra és hajhullás ellen", s hangsúlyozta: "össze kell fogni a kormány által tervezett megszorító csomag ellen". Ugyanekkor a Fidesz és Orbán mögött álló közgazdászok, valamint a Reformszövetséget fémjelző munkaadói szervezetek sokkal erőteljesebb megszorításokat követeltek a kormánytól. Járai Zsigmond például a Napkeltében azt mondta, hogy "még az idén nagyjából 200-300 milliárd forintos kiadáscsökkentést kell végrehajtania a kormánynak a pénzügyi válság miatt. Az elvonást a fűnyíróelv szerint kell alkalmazni, s az akár a köztisztviselők 13. havi fizetését vagy a nyugdíjasok 13. havi juttatását is érintheti... a jövő évre tervezett büdzsébe már 1000 milliárd forintos kiadáscsökkentést kell tervezni."

Az ellentétes irányú vélemények satuként hangolódnak össze az ellenzék stratégiájában. Ez sunyi stratégia, és éppen azt teszi lehetetlenné, amit a köztársasági elnök olyan hevesen és jogosan követel évek óta: hogy a választópolgárok számára biztosítsák a tisztánlátás feltételeit, láthassuk tisztán a helyzetünket és a különböző politikai erők valóságos szándékait.

Ha az elnök a nyílt és egyenes beszédet kedveli, akkor beszéljen nyíltan és egyenesen az ellenzéki stratégia tisztátalanságáról is. Az államfő felelős azért, hogy ki és mire tudja őt fölhasználni. Ha Sólyom László nem lép fel hazája és igazságai érdekében nyíltan és keményen az ellenzék sunyi stratégiája ellen, akkor maga is beleépül ebbe a stratégiába.