Piti tolvajok tanyája a Tisztelt Ház?

Mai kurzusunk a Kérdő- és felkiáltójelek használata a médiában címet viseli. Arra keresünk választ, hogy milyen szerepet játszanak a fenti írásjelek az újságírásban, s hogy miért szaporodtak el szinte kontrollálhatatlan módon az utóbbi időben a nyilvánosság különféle fórumain.

Mint általában, a tudományos értekezések alkalmával, most sem tekinthetünk el a rövid történeti áttekintéstől: legújabb kutatásaink szerint a kérdőjel fiatal korában eredetileg felkiáltójel volt, ám az idők során elveszítette a tartását. Gerince felpuhult, ennek következményeként fokozatosan görbülni kezdett egészen addig, amíg jelenlegi formáját el nem érte. Médiamunkások körében ez széles körben ismert jelenség, különösebb magyarázatot, úgy gondoljuk, nem igényel.

Jelentéstanilag természetesen felmutathatók akár lényeges különbségek is a felkiáltó-, illetve a kérdőjellel végződő mondatok között. A címben szereplő mondat felkiáltójeles változatából kiindulva: a "Piti tolvajok tanyája a Tisztelt Ház!" mintegy feltételezi, hogy a médiamunkás új, minden kétséget kizáró, releváns erejű információkhoz jutott azzal kapcsolatban, hogy a Tisztelt Házban piti tolvajok tanyáznak. Ütős mondat, tökös jelentéssel, méltán számíthat az olvasók érdeklődésére. (Mármint a tájékozatlanabb olvasóéra természetesen. Hiszen, aki végigkövette például a képviselői költségtérítéssel kapcsolatos vitákat, olvasta a példákat arról, hogy egyes honatyák hogyan trükköznek a milliós összegekkel, nos, ennek az olvasónak valószínűleg nem lehet újat mondani e témakörben.)

Bár a felkiáltójel használatának szigorú szabályai vannak a magyar nyelvben (felkiáltó, felszólító, óhajtó mondat - a szépkorúak talán még emlékeznek rájuk), ezeket ma már gyakorlatilag senki sem tartja be. A felkiáltójeles mondat mostani, megváltozott médiaüzenete: hangosan mondom, hogy mindenki hallja. Az írott sajtó, az internet ugyanis kétségbeesetten igyekszik csökkenteni azt az előnyt, amellyel a tévék rendelkeznek. Hiszen onnan a képpel és hanggal együtt olyan hatásos metakommunikációs üzenetek (hangsúly, arckifejezés, gesztus stb.) is átjönnek, amelyek közvetítésére az írott szöveg képtelen. A "Piti tolvajok tanyája a Tisztelt Ház!" tehát egyfajta figyelemfelkeltő kiáltás, amely igyekszik emocionális töltetet sugározni a médiafogyasztóra. Meglepetést, megdöbbenést, felháborodást afölött, hogy a Tisztelt Házban piti tolvajok tanyáznak.

Most vegyük azt az esetet - csak a példa kedvéért, természetesen -, hogy a médiamunkásnak momentán nincs elég bizonyítéka arra, hogy piti tolvajok tanyája a Tisztelt Ház. Ha ebben a feltételezett esetben is azt írná, hogy "Piti tolvajok tanyája a Tisztelt Ház!", akkor esetleg egy csomó kellemetlenséget okozhatna magának, ami, mint tudjuk, nem célja, hanem egyenes következménye az újságírásnak. Ha nincs elég mersze a kollégának, viszont mégiscsak szeretne valami tököset mondani arról, hogy a Tisztelt Házban piti tolvajok tanyáznak, akkor más megoldást kell találnia: a kérdőjelet.

"Piti tolvajok tanyája a Tisztelt Ház?" természetesen másként hangzik, mint felkiáltójeles változata (emlékeztetőül: Piti tolvajok tanyája a Tisztelt Ház!), de vajon más a jelentése is? Vizsgáljuk meg!

A magyar nyelv alapvetően kétféle kérdő mondatot különböztet meg. Az elsőt kiegészítendő kérdő mondatnak hívjuk: Milyen tolvajok tanyája a Tisztelt Ház? (Válasz: Piti tolvajok tanyája.) A kérdő mondatok másik típusa az eldöntendő kérdő mondat: Ugye, piti tolvajok tanyája a Tisztelt Ház? (Válasz: Igen, piti tolvajok tanyája.) Na most, az újfajta médiakérdőmondat se nem eldöntendő, se nem kiegészítendő, hanem mószeroló. (Lásd még:
A mondatszerkesztés mószertana, Akadémiai Kiadó.) Azzal ugyanis, hogy kérdőjelet tettem a mondat végére, egyáltalában nem kérdőjeleztem meg annak tartalmát. Éppen ellenkezőleg, azt éreztettem, hogy vannak bizonyos információim azzal kapcsolatban, hogy a Tisztelt Ház piti tolvajok tanyája, de ezt hivatalos helyről egyelőre nem erősítették meg, viszont mérget vennék rá, hogy így igaz. A piti tolvajok azonban nem tudnak beperelni, hiszen ott a kérdőjel a mondat végén. Tehát nem állítottam, hogy piti tolvajok, hanem csak kérdeztem, hogy piti tolvajok.

Ebben a tekintetben egyébként az írott sajtó van előnyben a tévével szemben. Ha ott elhangzik a kérdés, hogy Piti tolvajok tanyája a Tisztelt Ház?, akkor válaszolni is kell rá, nem lehet a dolgot csak úgy a levegőben lógva hagyni.

Következő kurzusunk alkalmával a kérdő- és felkiáltójelek egyéb használatának stílusértékeit taglaljuk: Piti(?) tolvajok tanyája a Tisztelt Ház, Piti tolvajok tanyája a Tisztelt(?) Ház, Piti(!) tolvajok tanyája a Tisztelt Ház, illetve Piti(?) tolvajok(!) tanyája(!) a Tisztelt(?) Ház(!)!?

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.