Amikor tehát Orbán, ha néhány óráig is, de hezitált, hogy igent mondjon-e vagy nemet, akkor már tökéletesen tisztában volt azzal, hogy - őt idézve - megvetésre érdemes "zsebtolvaj-költségvetés" az, amivel jövőre együtt élni vagyunk kénytelenek. Innen nézve legalábbis meghökkentő, hogy az önmaga által írt dráma első felvonásában olyan látszatot keltett, mintha hajlandó volna egy asztalhoz ülni Gyurcsánnyal; majd a másodikban teljes vehemenciával rontott neki annak az embernek, aki egy "ilyen" költségvetéshez majdhogynem tettestársnak kívánja invitálni a Fideszt.

E fordulathoz Orbán olyan magyarázatot tálalt fel, amit a Fidesz-hívők teljességgel szokatlannak találhattak. Mi az, hogy az elnök végigtelefonálta az elnökség tagjait és tudakozódott a véleményük felől? Szokásban volt ez eddig? Lehetséges, hogy ezúttal a támadhatatlan tekintélyű, befolyású és ítélőképességű elnök átmenetileg nem tudta, mi a helyes válasz? A kérdéseket nem szaporítom, inkább azt mondom, hogy színház az egész világ. Amikor Orbán úgy tett, mintha rímet gyártana Gyurcsány ama közlésére, hogy a magyar közvélemény a politikusaitól összefogást, nem ellenségeskedést vár, voltaképp "megfelelt" egy általa is ismert (és ha szabad ezt mondanom, európai dimenziójú) elvárásnak; aztán gyorsan ledobta magáról a párórás jelmezt, mivelhogy ő igazából nem szeretné, hogy Gyurcsány "jól jöjjön ki" - bármiből is.

De azt se gondolom, hogy a pozíciójában most jelentősen megerősödött miniszterelnök valaha is komolyan gondolta volna, hogy valami érdemlegeset hall a január első felére tervezett "egyeztetésen" Orbántól. Elébe ment ő is egy elvárásnak, de a két fél magatartása mégsem mérhető azonosan. Annak ugyanis, hogy valaki az ország érdekében felül tud emelkedni személyes sértettségén (ember nem kapott annyit ellenzékétől, kivált annak közvéleményformáló médiájától, mint Gyurcsány), van hitele. Annak, hogy valaki ezt nem becsüli, nincsen. Tartok tőle, hogy a nap végén Orbán lesz az, aki "nem jön ki jól" ebből az ügyből. Még a legbensőbb hívei is zavarba eshetnek, ha azt fontolgatják magukban hogy vajon Gyurcsány a cinikus, amikor - az eltérő mértékű felelősség tisztességes elismerése mellett - csúcsszintű párbeszédet indítványoz, vagy éppen ő, aki a válság kellős közepén egymillió pluszmunkahelyet kér számon Az is ő, aki egyfolytában állami munkahelyteremtésről zsolozsmázik, miközben tudván tudja, hogy az állami adóbevételek a recesszió folytán Amerikában és Európában egyfolytában csökkennek. Orbán az egyetlen, aki a pénzügyi egyensúlyra, amely tapintható közelségbe hozza nekünk az eurót, azt mondja: "Piha!"

De ez olyan unalmas, hogy nem is folytatom. Orbán és a Fidesz pontosan tudja, hogy a minden európai költségvetés mérhetetlenül behatárolt lehetőségekkel "dolgozik", és valótlanság olyasmit sugalmazni, hogy éppen a magyar az, amelyik az állástalanok számát növeli és az összes többi az, amelyik csökkenti. Pedig Orbán állítólag emiatt nem hajlandó Gyurcsánnyal találkozni.