Ez dráma, amelynek okai azonban viszonylag könnyen azonosíthatóak. A Brown-kormány által kilátásba helyezett óriási közületi költekezést, a költségvetés majdhogynem "magyar módra" való eladósítását, az időleges személyijövedelmi-adó- és áfacsökkentést (azaz a mentőcsomagot), végül az irányadó kamat gyors megfelezését a piacok a gyöngeség jelének fogták fel, és megszűnt az érdeklődésük a fontvásárlás iránt. A fontban jegyzett államkötvényeket sem igen veszik, mert bajt szimatolnak.

Hogy valóban rossz úton jár-e Gordon Brown, annak a megítélésére nincs módom, ráadásul korai is. Éppenséggel nincs egyedül. A belső kereslet élénkítésére szánták el magukat mások mellett az amerikaiak, a franciák. A költségvetés nagyfokú eladósításától csak a németek irtóznak, de talán jobban, mint kéne. Vethetnének éppenséggel egy pillantást a velük együtt "exportbolond" Kínára, amely éppolyan többletekkel rendelkezik (kereskedelmi és fizetési mérlegben), mint ők, mégis élénkít, ráadásul félezermilliárdos nagyságban. Meg ugye, ha a brit valuta nagyon meggyengül, akkor automatikusan drágul az importált német áru, s az iránta megcsappanó keresletet valahol kompenzálni kell majd. Mondjuk otthon.

Ám bennünket a dolog egy másik oldala érdekel. Az euróövezeten kívüli valuták sebezhetősége. (Amíg a fél világ dollárban takarékoskodik, addig az amerikai valutát kivonjuk az egyenletből.) Most még csak pár - bár igen komoly - hangot hallok a Csatorna túloldaláról, de bizonyos vagyok benne, hogy e hangok előbb-utóbb kórussá szerveződnek. És azt fogják ismételgetni, hogy Nagy-Britanniának - elkeseredetten konzervatív ösztönei dacára - előbb-utóbb (szakmailag: rövid és középtávon) csatlakoznia kell az euróövezethez, amely biztos védelmet, menedéket ígér a valutaárfolyamok fluktuációjának kártékony hatásaival szemben. Ha ma Nagy-Britanniának eurója van, akkor nincs kamatfelezés, és nincs (2oo9-re) nyolc százalék körül kalibrált költségvetési hiánya.

Minthogy, lévén az unió tagjai, integrált gazdaságban élünk, és nincs olyan folyamat EU-n belül és euróövezeten kívül, amelyből ne tanulhatnánk, kis hazánkra nézve mindebből az a szimpla következtetés adódik, hogy a Gyurcsány-kormány helyes irányt vett, amikor elkötelezte magát - nem a költekezés, hanem a költségvetési deficit három százalék alá vitele mellett, és - gondolom - igen kevéssé támogatja a kamatszint drasztikus (brit mintájú) levitelét. Az ellenkező kurzus Nagy-Britanniában félig-meddig valuta-összeomlást eredményezett. A laikus is könnyen beláthatja, hogy egy olyan gazdaság, mint a miénk, egy olyan valuta, mint a miénk, mennyivel sebezhetőbb, mint a brit, tehát nem tehetek egyebet, mint hogy az euró bevezetéséhez szükséges feltételek megteremtése végett még az eddiginél is nagyobb kitartást indítványozzak a magyar kormánynak. A népszerűsége ugyan nem lesz nagyobb attól, ha ellenáll az ezerfelől támasztott, rendre forintmilliárdos osztogatási igényeknek, de a mai válság sokszorosan felértékelte az euró nyújtotta biztonságot. Az kell nekünk - meg a lengyeleknek, cseheknek, sőt svédeknek, dánoknak, norvégoknak, de még a világ pénzügyi központjának, Londonnak is.