A gazdasági szaklapok egy része arról ír, hogy a magyar kereskedelmi bankoknak nincs elég forintjuk, más lapok pedig arról, hogy csak a devizájuk kevés, forintjuk van bőven, de azt meg nem tudják kihelyezni a magas kamatok és a bizalom hiánya miatt. Hányféle igazság van?

Európa központi bankjai a napokban csökkentik két százalék környékére az alapkamatot, ami nálunk kirívóan magas: 10,5 százalék. Tekintélyes, volt pénzügyminiszterek figyelmeztetnek: a kamatcsökkentés katasztrófához vezethet. Más kiválóságok arról írnak, hogy a "bénítóan magas" kamatszint lehetetlenné teszi a hitelezést, ami maga a katasztrófa! A legnagyobb pénzügyi elemző cégek a magyar kamatok 5-6 százalékos csökkenését jósolják egy éven belül. Melyik állítás az igaz?

Úgy vélem mi még csak a helyes kérdések megfogalmazásánál tartunk, a válaszok messze a homályban. Pedig a világ már alaposan elemezte a történteket, és születőben vannak a megoldások - nem egyféle, sokféle!

Mi is történt? A szabályozás hiánya, illetve hibái túlzott likviditást teremtettek a világ pénzpiacain. Úgy akartak magas hozamokat elérni, hogy nem mérték fel a valós veszélyeket. A pénzpiacok hibás működése súlyos következményekkel járt: rendíthetetlennek hitt hatalmas bankok omlottak össze, emberek milliói veszítették el megtakarításaikat, felfújt értékű ingatlanok váltak eladhatatlanná világszerte, vállalatok tőkéje rogyott a korábbi töredékévé, autógyárak küldték el dolgozóik tízezreit. Kormányok sora értette meg napok alatt, hogy változtatni kell, szigorúbban kell szabályozni és ellenőrizni a pénzügyi világot.

Az EU országai most "összekaparnak" egy GDP-jük 1,2 százalékának megfelelő - hatalmas - összeget, hogy egyeztetett és összehangolt lépésekkel jussanak túl a válságon, vagy legalább enyhítsék azt. Van, ahol a bankok tőkeellátását növelik, van, ahol áfát csökkentettek, van, ahol a tb-befizetéseket csökkentik, van, ahol az autóvásárlóknak adnak állami kedvezményeket.

Sokak véleményével ellentétben az állami beavatkozás nem azt jelenti, hogy el kellene vetni a nyitott gazdaság alapelveit. Világos és közös szabályokkal kell és lehet ösztönözni a gazdaság szereplőit a megújulásra, az innovációra, új technológiák alkalmazására.

Mi a helyzet Magyarországon? A válság - természetesen - minket is elért. Félő, hogy a hatása, ismert gyengeségeink miatt, nálunk hosszabb és erősebb lesz, mint sok európai országban. Ugyanakkor politikusaink jó része nem tudja és nem akarja megérteni, hogy a gazdaság szereplői és csakis a gazdaság szereplői, a vállalkozók ránthatják ki gazdaságunkat a recesszióból azzal, hogy termelnek, beruháznak, exportálnak, kutatnak, fejlesztenek, értékesítenek, és folyamatosan mutatják, hogy már a recesszió utáni időkre készülnek. Az állam szerepe a továbbiakban is "csak" az lehet, hogy helyreállítja a normális állapotokat pl. a pénzpiacokon, de nem vezetheti az általa megmentésre ítélt bankokat és vállalatokat.

Magyarország különbözik is meg nem is a többi európai országtól. Az emberek többsége nálunk nem tudja, mi az a válság! Vagy azért, mert még nem élt át válságot, vagy azért mert ha át is élt, azt mondták Neki, hogy az nem válság! Most ízlelgetik a recesszió és likviditás szavakat. Sokan, túl sokan hisznek az állam mindenható szerepében, és elsősorban az állam hiszi ezt!

Sajnos, vagy nem sajnos, az állam nem mindenható. A legkézenfekvőbb intézkedések tervét is elfújja egy tüntetés, vagy egy sztrájkfenyegetés szele, ha a kormányzat nem tudja megértetni intézkedései lényegét, ha nem képes enyhíteni a gazdálkodók terheit, ha nem találja meg a módszert a bankokban fekvő pénzek megmozdítására. A politikusok egymás torkát harapdálják, nem véve tudomásul, hogy ennek most nincs itt az ideje. Nincs közös szándék a közösen vállalható megoldásokra. Az üzleti élet szereplőinek és szervezeteinek figyelmeztetése süket fülekre talál.

Szükség lenne gyors és hatékony bizalomerősítő intézkedésekre, a beruházások, a lakásépítések kedvezményekkel történő bátorítására, hiszen nálunk az építésnek van a leginkább tovagyűrűző hatása, foglalkoztatás növelő szerepe. Ehelyett mit látunk? A válság előtt kitalált adórendeletek átpasszírozását a parlamenten, újabb eljárástechnikai terheket, illetéknöveléseket, szigorításokat. Amikor először elhangzott, hogy jövőre az idei szégyenletesen alacsony új lakásátadási szám jövőre még harmadával csökkenhet, azonnal be kellett volna avatkozni a korábban már bevált módszerekkel: kedvezményes, állami támogatásos kamatokkal, áfakedvezménynyel, illetékkedvezménnyel. Érthetetlen, hogy a beavatkozás szóra miért az jut minisztereink eszébe, hogy vegyenek egy jó kis veszteséges műtrágya gyárat, vagy kitaláljanak egy jó kis állami beruházást? Miért nem arra gondolnak, hogy a felhasználókat, a vevőket kellene segíteni?

Be kellene látni, hogy a közelmúlt szigorító intézkedéseinek a sora a kívánttal ellentétes hatást ért el. Pl. az inkvizíciószerű vagyonosodási vizsgálatok - amelyeket jó néhányan alkotmányellenesnek tartunk -, nem azt eredményezték, hogy mindenki rohant bankba tenni a korábban megkeresett pénzét. Ellenkezőleg, rengeteg pénz s ami még rosszabb, rengeteg vásárlóerő vándorolt külföldre! Ez a pénz is hiányzik most a magyar bankokból. Talán szégyen belátni egy intézkedés helytelenségét? Vagy jobb, ha a vállalkozók csendben maradnak, és azt hiszik, az adótörvények és az APEH tévedhetetlenek, bírálhatatlanok?

Cselekedni kell, hatékonyan és gyorsan. Van aki, úgy teszi fel a kérdést: százezer, vagy háromszázezer új munkanélkülink lesz? Ha továbbra is tabuk az önkormányzatok, a jóléti-szociális kiadások, a MÁV, a kisebb állam, az adórendszer átalakítása, akkor továbbra sem nyílnak meg a bankok hitelforrásai, nem lesz pénz a gazdaság felpörgetésére, de még a szinten tartására sem!

Európa kormányai és munkaadó szövetségei néhány karizmatikus vezetővel az élükön ezekben a hetekben egyeztetik intézkedéseiket. Nagyrészt már helyreállították a bankok működését, életre keltik az autóipart, előre hozzák hatalmas zöld-beruházásaikat, fejlesztenek, új technológiákat segítenek világra - cselekednek. Ők már tudják, hogy sokféle út van és sokféle igazság.

U. i.: Ha cikkem néhány mondata egyezik a G8-ak gazdasági vezetőinek december 3-i deklarációjával, az nem véletlen.

A szerző a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének társelnöke

- Könyörgöm, főnök, most ne! Úgyis elég bajban vagyunk, most egy újabb megoldási javaslatot már nem bírna el a gazdaság!