A Szabad Demokraták Szövetsége elhatárolódik Czene Gábor cikkének (Pornó az írói hagyatékból, december 3.) azon állításától, hogy Csalog Zsolt "az SZDSZ alapítójaként azért lépett ki a liberális pártból, mert ultimátumot kapott: akkor lehet parlamenti képviselő, ha visszavesz a jogvédelemből és a cigányok istápolásából". Az SZDSZ-t megalakulása óta ilyesmivel sohasem vádolták, hiszen az állampolgárok, kisebbségek, hátrányos helyzetűek szabadságjogainak védelme alapvető célkitűzés volt a Szabad Demokraták Szövetsége számára az elmúlt húsz évben, és az marad a jövőben is.

Főleg annak tudatában érthetetlen ez az állítás, hogy az említett időszakban olyan emberek voltak a párt irányításának első vonalában, mint Kis János, Solt Otília, Havas Gábor vagy Horváth Aladár - akik életútjának, szakmai pályafutásának talán a leghangsúlyosabb része éppen a gyengébbek jogainak védelméről szól.

Horn Gábor,

az SZDSZ ügyvivője

Tisztelt Horn Gábor!

Annak idején Csalog Zsolt többeknek - másoknak is, nekem is - meglehetősen dühösen és csalódottan mesélte el kilépése történetét. Döntését részletesen indokolta egy lapinterjúban. (Magyar Narancs, 1993. december 9., Simó György interjújának címe: Hideg pragmatizmus) Csalog Zsolt arra figyelmeztetett, hogy "ha egyszer feladjuk elveinket a győzelemért, azok később nem szerezhetők vissza". Tendenciának nevezte, hogy "egy csomó", szociális és kisebbségi kérdésekkel foglalkozó ember kiszorul a parlamentből, jelesül az SZDSZ frakciójából. Név szerint említi Havas Gábort és Solt Otíliát is. Tény: az 1994-es választás után már egyikük sem volt a parlament tagja. Ahogyan Horváth Aladár sem, akinek útjai 1994-ben különváltak az SZDSZ-től.

Furcsa most azt olvasni róluk, hogy a szóban forgó időszakban tulajdonképpen a "párt irányításának első vonalához" tartoztak.

Tisztelettel:

Czene Gábor