Csalog Zsolt gyermekeinek nyilatkozata
A Népszabadság december 3-i számában közölt, apánk művének megjelenéséről szóló írásuk azt a látszatot kelti, mintha szerzője tájékozódott volna az érintettek álláspontjáról. Olyan, a regény megjelenését ellenző érveket ad szájunkba, melyeket nem mondtunk, ezzel szemben a megjelenés elleni legfőbb érvünket elhallgatja.
Csalog Zsolt
gyermekeinek
nyilatkozata
A Népszabadság december 3-i számában közölt, apánk művének megjelenéséről szóló írásuk azt a látszatot kelti, mintha szerzője tájékozódott volna az érintettek álláspontjáról. Olyan, a regény megjelenését ellenző érveket ad szájunkba, melyeket nem mondtunk, ezzel szemben a megjelenés elleni legfőbb érvünket elhallgatja.
Talán szükségszerű is ez, hiszen, komoly újságtól szokatlan módon, a cikk írója az ügyről az egyik vitás felet, a családtagokat egyáltalán nem kérdezte meg. (Mivel magyarázhatjuk a Népszabadság eljárását?) Ehelyett dr. Bognár Éva mondatait olvashatjuk arról, mit is gondolunk mi.
A valóságban a következőt gondoljuk:
A Krisztina című kiadvány, melyet ezekben a napokban egyes helyeken talán majd árusítani kezdenek, s melynek írójaként Csalog Zsolt van feltüntetve, kiadójaként pedig dr. Bognár Éva, a szerző szándéka ellenére, és így a mi (azaz a jogutódok háromnegyedének) akaratunk ellenére jelent meg.
Apánk, Csalog Zsolt élete utolsó éveiben, az 1990-es évtized közepén dolgozott egy szövegen, melynek egy ideig megjelentetését is fontolgatta, álnév alatt. Amikor azonban megmutatta azt írótársának és barátjának, Lengyel Péternek (ő látta általában először írásait), egy félórás beszélgetés meggyőzte őt nemcsak arról, hogy a regény sikerületlen, hanem arról is, hogy azt nem érdemes kiadni. Apánk a beszélgetés hatására akkor azt is elhatározta, hogy a kéziratot megsemmisíti. (Mindez Lengyel Péter író közlése, melyet a minap erősített meg.) Ha nem is tudjuk, a kézirat ezután valóban megsemmisült-e, azt bizonyosan tudjuk, hogy semmilyen erőfeszítést nem tett a szerzője, hogy a szöveg megjelenjék. Noha pénzszűkében volt utolsó éveiben, nem tért már vissza pillanatnyi ötletéhez, hogy "ebből fog meggazdagodni".
Sem apánk - aki pedig folyamatosan beszámolt nekünk irodalmi terveiről -, sem a végrendelet ezután nem tett semmiféle említést erről a szövegről.
Csalog Zsolt pár évvel későbbi halála után az utolsó házasságából származó özvegy, dr. Bognár Éva mutatott nekünk egy gépiratot (melyet, hagyatéki szerződésünket megszegve, nem juttatott el az Országos Széchényi Könyvtárnak, ahogyan a többi kézirattöredéket) - ennek egy részében apánknak is tulajdonítható kézírásos javítások is láthatók. Nem zárható ki, hogy ez a szöveg nagyrészt vagy egészében megegyezhet a szóban forgó művel.
Miután mi, jogörökösök, láttuk ezt a gépiratot, úgy döntöttünk, nem járulunk hozzá a megjelenéshez.
Dr. Bognár Éva azonban nemleges döntésünk után sem állt el tervétől. Mivel mi, a három leszármazott, nem szerettük volna, hogy akár a mi személyes ízlésünk, akár az özvegyé komoly szerepet kaphasson a döntésnél, végül abban egyeztünk meg Bognár Évával, hogy apánk életművét ismerő és elismerő kritikusokat kérünk föl a mű bírálatára és a döntésre: indokolt lenne-e a kiadás.
Ungváry Rudolf és Rácz Péter különböző módon indokolt és részletezett véleménye egyaránt az volt, hogy a mű nem éri el az apánk műveire jellemző színvonalat, és nem érdemes a kiadásra. (Ungváry figyelemre méltónak, habár félresiklottnak tartja a mű ideológiai világát, az egész könyvet azonban "dögunalmas"-nak jellemzi.)
Dr. Bognár Éva ezután felrúgta megegyezésünket, miszerint a szakértői vélemények döntenek.
Nyilatkozataiban úgy állítja be, mintha mi kegyeleti okokra hivatkoznánk - elhallgatva közben, mit is mondtak a szakértők.
Felrúgta apánk szándékát, mely szerint - amikor még egyáltalán fontolgatta a megjelenést - a mű ne a saját neve alatt jelenjen meg, hanem álnéven. Felrúgta továbbá apánk későbbi szándékát, hogy a mű végül is ne jelenjen meg. Felrúgta most a jogutódok háromnegyedének nemleges szándékát (a hagyatéki szerződés szerint többségi döntés szükséges ilyen ügyekben), végezetül felrúgja a magyar törvényeket, melyek kiadást így nem tesznek lehetővé.
Nincs komolyabb magyar könyvkiadó, mely ezek után kiadná az írást.
Dr. Bognár Éva erre saját "könyvkiadót" és "-terjesztőt" alapított, hogy most puccsszerűen megjelenhessen mégis a könyv.
Indítóokait ne firtassuk, mindenesetre dr. Bognár Éva kiráncigálta a döntés jogát a Csalog Zsolt műveit értékelő szakma kezéből. Ezek után, és az aluljáróban árusított kiadványa után remélt bevételből Csalog Zsolt-alapítványt kíván létrehozni, valamint Csalog Zsolt-alkotóházat. (Bennünket, a jogörökösök háromnegyedét persze nem avatott be terveibe.)
Ilyen nevű intézmények működéséhez természetesen nagy örömmel fogunk hozzájárulni, ha komoly kezdeményező és komoly szakmai háttér van mögötte. Tartok tőle, erre még várnunk kell. (A jogorökösök beleegyezése nélkül bíróság persze nem jegyezhet be ilyen néven semmit.)
Dr. Bognár Éva szavai szerint: "Csalog Zsolt lassan kezd feledésbe merülni, újra forgalomba akarom hozni a nevét." Ha Bognár Éva sikere kétes is most e téren - 10 ember jött el a beharangozott "könyvbemutatóra" -, az általunk eddig nagyra becsült Népszabadságnak sikerült erősen túldimenzionálnia az eseményt.
De van jó hírünk is, csendesebb az eddigieknél.
A Palatinus könyvkiadó a közeljövőben most Csalog Zsolt műveinek kiadását kívánja elindítani. Reményi József Tamás szerkesztő még e botrány kitörése előtt megkeresett minket a tervvel. Hamar meg fogunk egyezni a kiadásokról, ha majd egyszer az özvegy, dr. Bognár Éva is válaszol megkeresésükre.
És ha megjelennek majd e kötetek, a lapnak feltehetőleg nem az első oldalán olvashatunk róla. És ez rendben is lesz így.
Csalog Gábor, Csalog Benedek, Csalog Eszter
Kedves Csalog Benedek, Csalog Eszter és Csalog Gábor!
Indulataikat megértem, de a velem kapcsolatos kijelentéseket kénytelen vagyok pontosítani. Nem felel meg a valóságnak, hogy a "cikk írója az ügyről az egyik vitás felet, a családtagokat egyáltalán nem kérdezte meg". Többször is beszéltem Csalog Benedekkel, nehezen tudom elhinni, hogy erre ő nem emlékszik. A cikkben nem Bognár Éva, a volt feleség ismerteti az önök álláspontját, hanem én. A vonatkozó részt a szóbeli közléseken túl dokumentumokra alapoztam: azokra a levelekre, amelyekben önök kifejtik véleményüket, és jogi eljárást helyeznek kilátásba a pornográf könyv megjelentetése esetén. (Ezeket Bognár Éva bocsátotta a rendelkezésemre.)
"Jó nagy perre számíthatsz, Te is, a kiadó is" - írta például Csalog Gábor, aki úgy ítélte meg, "nagy a veszély, hogy a megjelenés furcsa szenzációja rossz fényt vetne Zsolt EGÉSZ életművére". Attól is tartott, hogy a bulvár- és a jobboldali sajtó lejáratná Csalog Zsolt "eddig kikezdhetetlennek tűnő személyét". Csalog Benedek megjegyezte, hogy "egyetlenegy esetben lehet csak szó a megjelenésről, ha a közeljövőben készülne egy kritikai életműkiadás, és ennek lenne a része". Csalog Eszter hangsúlyozta, hogy "egy pornó- vagy félpornó regényt - állítólagos irodalmi színvonalától függetlenül - nem tudok és nem akarok vállalni", majd hozzátette: "világos, hogy tíz éve jóval rizikósabb lett volna a megjelentetése, de bízom benne, hogy eljön még egy olyan világ, amikor ismét pirulni kell egy efféle mű miatt".
Bognár Éva viszont elhatározta, hogy megegyezés hiányában, a leszármazottak tiltakozása ellenére - bárki bármilyen érvekkel ellenzi is a megjelenést - saját maga kiadja a könyvet. A sokfajta érzékenységet sértő konfliktus ebből fakad, márpedig az önök által kifogásolt cikkből ez egyértelműen kiderül.
Üdvözlettel:
Czene Gábor
Egy érthetetlen állítás
A Szabad Demokraták Szövetsége elhatárolódik Czene Gábor cikkének (Pornó az írói hagyatékból, december 3.) azon állításától, hogy Csalog Zsolt "az SZDSZ alapítójaként azért lépett ki a liberális pártból, mert ultimátumot kapott: akkor lehet parlamenti képviselő, ha visszavesz a jogvédelemből és a cigányok istápolásából". Az SZDSZ-t megalakulása óta ilyesmivel sohasem vádolták, hiszen az állampolgárok, kisebbségek, hátrányos helyzetűek szabadságjogainak védelme alapvető célkitűzés volt a Szabad Demokraták Szövetsége számára az elmúlt húsz évben, és az marad a jövőben is.
Főleg annak tudatában érthetetlen ez az állítás, hogy az említett időszakban olyan emberek voltak a párt irányításának első vonalában, mint Kis János, Solt Otília, Havas Gábor vagy Horváth Aladár - akik életútjának, szakmai pályafutásának talán a leghangsúlyosabb része éppen a gyengébbek jogainak védelméről szól.
Horn Gábor,
az SZDSZ ügyvivője
Tisztelt Horn Gábor!
Annak idején Csalog Zsolt többeknek - másoknak is, nekem is - meglehetősen dühösen és csalódottan mesélte el kilépése történetét. Döntését részletesen indokolta egy lapinterjúban. (Magyar Narancs, 1993. december 9., Simó György interjújának címe: Hideg pragmatizmus) Csalog Zsolt arra figyelmeztetett, hogy "ha egyszer feladjuk elveinket a győzelemért, azok később nem szerezhetők vissza". Tendenciának nevezte, hogy "egy csomó", szociális és kisebbségi kérdésekkel foglalkozó ember kiszorul a parlamentből, jelesül az SZDSZ frakciójából. Név szerint említi Havas Gábort és Solt Otíliát is. Tény: az 1994-es választás után már egyikük sem volt a parlament tagja. Ahogyan Horváth Aladár sem, akinek útjai 1994-ben különváltak az SZDSZ-től.
Furcsa most azt olvasni róluk, hogy a szóban forgó időszakban tulajdonképpen a "párt irányításának első vonalához" tartoztak.
Tisztelettel:
Czene Gábor
Vádaskodásról,
védőoltásról
Kedves Tanárnő, Kedves Építész Úr!
Az önök Zsarolólevél csecsemőknek című levele (november 25.) késztetett bennünket válaszra. Mostanság mindenki, aki a betűvetést valamilyen szinten megtanulta, gátlástalanul, mindenfajta felelősség nélkül belerúghat az egészségügybe és a benne dolgozókba. Ez hovatovább sikk lett.
Természetesen mindent lehet, és sokszor kell is, kritizálni. Az egészségügy sem kivétel, mint ahogy a hazai építészet és a több sebből vérző magyar oktatás sem az.
A megalapozott, felelősségteljes kritikához azonban tájékozottság és főleg az igazság, a tények tisztelete szükséges, valamint kompetenciánk határainak felismerése.
A védőoltásoknak köszönhetően a legtöbb szülő már nem találkozik közvetlen élményként a vakcinákkal kivédhető, súlyos, gyakran halálos kimenetelű betegségekkel. Így viszonylag kockázatmentesen lehet e témában olvasói leveleket írogatni. Nehezebb lenne az önök helyzete, ha egy gyermekét védőoltással kivédhető betegségben elveszített szülővel kellene a "súlyos torzulásként" értékelt "marketingfogásról", a csúnya "oltásmizériáról" vagy éppen a "túlbiztosított attitűdről" értekezniük.
A mi kifogásolt levelünk senkit sem zsarol, csak egyszerűen tájékoztat. Ez pedig törvényi, orvosi és emberi felelőssége egy orvosnak. Az lenne a megdöbbentő, ha egy gyermekorvosi szervezet nem foglalkozna a védőoltások kérdésével, ha nem hívná fel fontosságukra a szülők vagy akár az orvoskollégák figyelmét. Egyre több az olyan per, amelyben egy oltás elmaradásáért vonják felelősségre az orvost, nem pedig a védőoltás - egyébként igen ritka - mellékhatásaiért.
Nem akarunk "ijesztgetni", csak ezért nem soroljuk fel itt azokat a megbetegedési adatokat, amelyeket azokban az években tapasztaltak, amikor átmenetileg felfüggesztették - mondjuk - a szamárköhögés vagy a kanyaró elleni védő-
oltásokat.
A rotavírus nem egy a sok bélhurutot okozó vírus között, hanem egy olyan vírus, amely a bélfal gyulladását előidézve igen gyorsan vezethet a csecsemő kiszáradásához. Csak az Egyesült Államokban évente 55-70 ezer kórházi kezelést tesz szükségessé, és földünkön naponta 1200-1600, évente pedig 450-600 ezer gyerek haláláért felel (S. Plotkin, W. Orenstein, P. Offit: Vaccines. ed.: Saunders Elsevier 2008. 718-734.). 2007-ben 2682 csecsemő került kórházba Magyarországon rotavírus-fertőzés miatt.
A szájon át rendkívül egyszerűen beadható védőoltás árához nekünk, gyermekorvosoknak sajnos semmi közünk. És ahogy a betegségek, úgy mi sem válogathatunk gazdag és szegény között. Mindenkinek kötelesek vagyunk korrekt tájékoztatást adni anélkül, hogy a család anyagi terhelhetőségét méricskélnénk. Ma már az alternatív védőoltások mind szélesebb körét támogatják közpénzből. Mindig van azonban szülő, akiben a gyanakvás, a "tévedhetetlen" és "megvásárolt" orvosok iránti ellenszenv erősebb, aki nem hiszi el, hogy az orvosnak is érdeke a kiegyensúlyozott tájékoztatás. Aki szerint jobb, ha a gyermek szervezete "maga győzi le a betegséget", és csak azért sem oltatja be a gyermekét! Mert ő jobban tudja, mert hálapénz és bébi-
ipar és...
Nem tudjuk, tudomásuk van-e arról, hogy amit a "megvásárolt orvosok" kitétellel megvalósítottak, az nem más, mint alpári rágalmazás! Csak jelezzük, hogy amikor egy védőoltás elmaradása miatt baj, netán tragédia történik, akkor a megrendült szülők előtt nem önök állnak, hanem egyedül mi, a korruptnak nevezett orvosok.
Dr. Huszár András elnök,
Házi Gyermekorvosok Egyesülete
Dr. Szabó László elnök,
Magyar Gyermekorvosok Társasága
Tisztelt dr. Huszár András,
Tisztelt dr. Szabó László!
Levelünk nem a védőoltásokról szólt általában - bár az ezekkel kapcsolatos aggályoknak is könyvtárnyi irodalma van -, hanem egy ajánlott oltás szerintünk tolakodó, tájékoztatásnak álcázott reklámjáról. (Ki fizette a szétküldését?) Felelős szülőként azt szeretnénk, ha a gyermekünket ismerő háziorvos tájékoztatna személyre szólóan az oltásokról, és hallanánk a mellékhatásokról, a vakcinák okozta tragédiákról is. Ha önök mégis társadalmi missziót vállalnak, akkor remélhetőleg a betegségeket hatékonyan megelőző, mindenki által elérhető módszerekről is írnak majd, például az igény szerinti, hosszú távú, ingyenes szoptatásról, és fellépnek a gyermekek egészségét veszélyeztető szokások (túlfertőtlenítés, túlöltöztetés, a csecsemő külön szobában altatása, cukrozott italok, cumi stb.) ellen. Elismerjük a védőoltások jelentőségét, de meggyőződésünk, hogy mindannyiunk egészségét jobban szolgálná, ha a termékekről kevesebb, a szemléletről több szó esne. Ez az önök felelőssége.
Rumbold Éva, Gerle János
Talán szükségszerű is ez, hiszen, komoly újságtól szokatlan módon, a cikk írója az ügyről az egyik vitás felet, a családtagokat egyáltalán nem kérdezte meg. (Mivel magyarázhatjuk a Népszabadság eljárását?) Ehelyett dr. Bognár Éva mondatait olvashatjuk arról, mit is gondolunk mi.
A valóságban a következőt gondoljuk:
A Krisztina című kiadvány, melyet ezekben a napokban egyes helyeken talán majd árusítani kezdenek, s melynek írójaként Csalog Zsolt van feltüntetve, kiadójaként pedig dr. Bognár Éva, a szerző szándéka ellenére, és így a mi (azaz a jogutódok háromnegyedének) akaratunk ellenére jelent meg.
Apánk, Csalog Zsolt élete utolsó éveiben, az 1990-es évtized közepén dolgozott egy szövegen, melynek egy ideig megjelentetését is fontolgatta, álnév alatt. Amikor azonban megmutatta azt írótársának és barátjának, Lengyel Péternek (ő látta általában először írásait), egy félórás beszélgetés meggyőzte őt nemcsak arról, hogy a regény sikerületlen, hanem arról is, hogy azt nem érdemes kiadni. Apánk a beszélgetés hatására akkor azt is elhatározta, hogy a kéziratot megsemmisíti. (Mindez Lengyel Péter író közlése, melyet a minap erősített meg.) Ha nem is tudjuk, a kézirat ezután valóban megsemmisült-e, azt bizonyosan tudjuk, hogy semmilyen erőfeszítést nem tett a szerzője, hogy a szöveg megjelenjék. Noha pénzszűkében volt utolsó éveiben, nem tért már vissza pillanatnyi ötletéhez, hogy "ebből fog meggazdagodni".
Sem apánk - aki pedig folyamatosan beszámolt nekünk irodalmi terveiről -, sem a végrendelet ezután nem tett semmiféle említést erről a szövegről.
Csalog Zsolt pár évvel későbbi halála után az utolsó házasságából származó özvegy, dr. Bognár Éva mutatott nekünk egy gépiratot (melyet, hagyatéki szerződésünket megszegve, nem juttatott el az Országos Széchényi Könyvtárnak, ahogyan a többi kézirattöredéket) - ennek egy részében apánknak is tulajdonítható kézírásos javítások is láthatók. Nem zárható ki, hogy ez a szöveg nagyrészt vagy egészében megegyezhet a szóban forgó művel.
Miután mi, jogörökösök, láttuk ezt a gépiratot, úgy döntöttünk, nem járulunk hozzá a megjelenéshez.
Dr. Bognár Éva azonban nemleges döntésünk után sem állt el tervétől. Mivel mi, a három leszármazott, nem szerettük volna, hogy akár a mi személyes ízlésünk, akár az özvegyé komoly szerepet kaphasson a döntésnél, végül abban egyeztünk meg Bognár Évával, hogy apánk életművét ismerő és elismerő kritikusokat kérünk föl a mű bírálatára és a döntésre: indokolt lenne-e a kiadás.
Ungváry Rudolf és Rácz Péter különböző módon indokolt és részletezett véleménye egyaránt az volt, hogy a mű nem éri el az apánk műveire jellemző színvonalat, és nem érdemes a kiadásra. (Ungváry figyelemre méltónak, habár félresiklottnak tartja a mű ideológiai világát, az egész könyvet azonban "dögunalmas"-nak jellemzi.)
Dr. Bognár Éva ezután felrúgta megegyezésünket, miszerint a szakértői vélemények döntenek.
Nyilatkozataiban úgy állítja be, mintha mi kegyeleti okokra hivatkoznánk - elhallgatva közben, mit is mondtak a szakértők.
Felrúgta apánk szándékát, mely szerint - amikor még egyáltalán fontolgatta a megjelenést - a mű ne a saját neve alatt jelenjen meg, hanem álnéven. Felrúgta továbbá apánk későbbi szándékát, hogy a mű végül is ne jelenjen meg. Felrúgta most a jogutódok háromnegyedének nemleges szándékát (a hagyatéki szerződés szerint többségi döntés szükséges ilyen ügyekben), végezetül felrúgja a magyar törvényeket, melyek kiadást így nem tesznek lehetővé.
Nincs komolyabb magyar könyvkiadó, mely ezek után kiadná az írást.
Dr. Bognár Éva erre saját "könyvkiadót" és "-terjesztőt" alapított, hogy most puccsszerűen megjelenhessen mégis a könyv.
Indítóokait ne firtassuk, mindenesetre dr. Bognár Éva kiráncigálta a döntés jogát a Csalog Zsolt műveit értékelő szakma kezéből. Ezek után, és az aluljáróban árusított kiadványa után remélt bevételből Csalog Zsolt-alapítványt kíván létrehozni, valamint Csalog Zsolt-alkotóházat. (Bennünket, a jogörökösök háromnegyedét persze nem avatott be terveibe.)
Ilyen nevű intézmények működéséhez természetesen nagy örömmel fogunk hozzájárulni, ha komoly kezdeményező és komoly szakmai háttér van mögötte. Tartok tőle, erre még várnunk kell. (A jogorökösök beleegyezése nélkül bíróság persze nem jegyezhet be ilyen néven semmit.)
Dr. Bognár Éva szavai szerint: "Csalog Zsolt lassan kezd feledésbe merülni, újra forgalomba akarom hozni a nevét." Ha Bognár Éva sikere kétes is most e téren - 10 ember jött el a beharangozott "könyvbemutatóra" -, az általunk eddig nagyra becsült Népszabadságnak sikerült erősen túldimenzionálnia az eseményt.
De van jó hírünk is, csendesebb az eddigieknél.
A Palatinus könyvkiadó a közeljövőben most Csalog Zsolt műveinek kiadását kívánja elindítani. Reményi József Tamás szerkesztő még e botrány kitörése előtt megkeresett minket a tervvel. Hamar meg fogunk egyezni a kiadásokról, ha majd egyszer az özvegy, dr. Bognár Éva is válaszol megkeresésükre.
És ha megjelennek majd e kötetek, a lapnak feltehetőleg nem az első oldalán olvashatunk róla. És ez rendben is lesz így.
Csalog Gábor, Csalog Benedek, Csalog Eszter
Kedves Csalog Benedek, Csalog Eszter és Csalog Gábor!
Indulataikat megértem, de a velem kapcsolatos kijelentéseket kénytelen vagyok pontosítani. Nem felel meg a valóságnak, hogy a "cikk írója az ügyről az egyik vitás felet, a családtagokat egyáltalán nem kérdezte meg". Többször is beszéltem Csalog Benedekkel, nehezen tudom elhinni, hogy erre ő nem emlékszik. A cikkben nem Bognár Éva, a volt feleség ismerteti az önök álláspontját, hanem én. A vonatkozó részt a szóbeli közléseken túl dokumentumokra alapoztam: azokra a levelekre, amelyekben önök kifejtik véleményüket, és jogi eljárást helyeznek kilátásba a pornográf könyv megjelentetése esetén. (Ezeket Bognár Éva bocsátotta a rendelkezésemre.)
"Jó nagy perre számíthatsz, Te is, a kiadó is" - írta például Csalog Gábor, aki úgy ítélte meg, "nagy a veszély, hogy a megjelenés furcsa szenzációja rossz fényt vetne Zsolt EGÉSZ életművére". Attól is tartott, hogy a bulvár- és a jobboldali sajtó lejáratná Csalog Zsolt "eddig kikezdhetetlennek tűnő személyét". Csalog Benedek megjegyezte, hogy "egyetlenegy esetben lehet csak szó a megjelenésről, ha a közeljövőben készülne egy kritikai életműkiadás, és ennek lenne a része". Csalog Eszter hangsúlyozta, hogy "egy pornó- vagy félpornó regényt - állítólagos irodalmi színvonalától függetlenül - nem tudok és nem akarok vállalni", majd hozzátette: "világos, hogy tíz éve jóval rizikósabb lett volna a megjelentetése, de bízom benne, hogy eljön még egy olyan világ, amikor ismét pirulni kell egy efféle mű miatt".
Bognár Éva viszont elhatározta, hogy megegyezés hiányában, a leszármazottak tiltakozása ellenére - bárki bármilyen érvekkel ellenzi is a megjelenést - saját maga kiadja a könyvet. A sokfajta érzékenységet sértő konfliktus ebből fakad, márpedig az önök által kifogásolt cikkből ez egyértelműen kiderül.
Üdvözlettel:
Czene Gábor
