A szocialista képviselők lelkiismerete pedig - meglehetősen furcsán - azt diktálta, hogy ne szavazzanak Havasinéra, mert ők nem szavaznak meg tiszta lelkiismerettel olyan jelöltet, akinek az unokaöccse a Fidesz egyik sajtósa, meg egyébként is, mondják, kötődik a jobboldalhoz, továbbá nem adják a voksukat olyan emberre, akit Sólyom László jelölt.

Havasiné mellett kiállt a bírói kar egy része. Végül is megkapta az Országos Igazságszolgáltatási Tanács szavazatainak többségét, pedig ez nem volt törvényszerű. A jelölt ugyanis radikális elképzelésekkel érkezett, végeredményben majd minden pontján szakítani akar azzal a gyakorlattal, amelyért ma a bírói kart gyakran, s okkal éri kritika. Programját elismerték hiteles szakemberek, még az MSZP-s Avarkeszi Dezső, az igazságügyi tárca szocialista államtitkára is küzdött érte, mindhiába. Hiába voltak a jelölt reformelképzelései, a "reformpárt" úgy érezte, neki, köszöni, elég volt a reformokból, nem kér Havasinéból - és nem kér Sólyom Lászlóból, aki szerinte jobboldali, ezért értelemszerűen a jelöltje is jobboldali, hiába állítják hiteles szakemberek, hogy - ha és egyáltalán jobboldali Havasiné - ez az ítéletein sosem látszott.

Sólyom László az MSZP eljárását alkotmányellenesnek, szégyentelinek és kártékonynak nevezte. Igaz, nem tudhatta, ki hogyan szavazott, lévén titkos a voksolás, de hogy nem járt messze az igazságtól, azt jelzi, hogy az MSZP-frakció nem ezzel vágott vissza, hanem azzal, hogy az elnök dolga a jelölés, és nem az, hogy sértegesse a pártokat. Ez azt ígéri, hogy hiába is jelöli újra Sólyom László Havasinét, nem fogják megválasztani. Háború van. A szembenálló felek hadrendbe szerveződtek, stratégia egyelőre nem látszik, elszántság igen.

Az MSZP elutasításának egyetlen oka a félelem. És meglehetősen fortélyos. Félelem az egyéniségtől. Félelem attól, hogy a jelölt majd nem úgy fütyül, ahogy mi muzsikálunk. Vagy még rosszabb: úgy fütyül majd, ahogy ők muzsikálnak. Mint például Polt Péter fütyült: hamisan. És a zenét, gondolják, valakinek mindenképpen fizetnie kell. Olyan nincs, hogy valaki azért kerüljön valaminek az élére, mert oda való. Olyan nincs, hogy valaki nem néz pártot, nem néz hatalmi érdekeket, nem néz semmit, csak teszi a dolgát: rendbehozza a bíróságokat, gyorsítja az ítélkezést, háttérbe szorítja az alkalmatlan bírákat, szakít azzal az irritáló, meggyökerezett konzervativizmussal, ami áthatja a bíróságokat.

Nem, nekik nem ilyen ember kell, hanem olyan, akiről a köztársasági elnök előre egyeztetett a parlamenti pártokkal - és lehetőleg nem sorolható a jobboldalhoz. Igaz, akkor meg a Fidesz nem fogja megszavazni, de ez legyen csak az államfő baja. A rendszerváltás idején még volt konszenzus komoly emberekről, például Solt Pálról, az akkori főbíró személyéről. Azok ilyen idők voltak. De ahogy osztódott a közélet, úgy lett másmilyen az elvárás. Legyen hát olyan a jelölt, aki jó neked, jó nekem. Mindenkinek. Legyen kicsit szürke, kicsit semmilyen, kicsit alkalmazkodó, kicsit egyéniség nélküli. Egy ilyen személyről konszenzus alakítható ki, hadd húzza a szürkék nótáját.

Sajátos háború ez, mert győztest nem fognak hirdetni, csak áldozatok vannak. Mindenki birkózzon ezért a saját lelkiismeretével. Úgyis legyűri.