A konvergenciaprogram egy fenntarthatatlan gazdaságpolitikát módosított, nem utolsósorban nemzetközi, pénzpiaci nyomásra. Vállalni kellett a népszerűtlen intézkedéseket, az adóemelést, a költségvetési visszafogást. A fiskális kiigazítás sikeres volt, a deficit csökkent. Ennek ára a növekedés lelassulása: 1-1,5 százalékos növekedési eséllyel léptünk be a válságidőszakba. Ráadásul a kiigazítás után is fenntartottuk, sőt növeltük a jövedelemcentralizációt, magasan tartottuk az adókat, akadályozva ezzel a vállalatok és a foglalkoztatás növekedését. Legyengült gazdasággal léptünk a válságba. Ha ezt nem vesszük számításba, nem fogunk jó válaszokat találni. A jó válaszokat a reálgazdaság számára kell megtalálni. Ez a kilábalás záloga.

Kétségtelen, a devizahitelek mértéke jelentősen felerősíti a válság hatását. Mégsem kellene a válság fő okaként feltüntetni őket, pláne nem kellene a devizahitelezés teljes leállítása mellett érvelni (lásd Róna Péter: 80:25, november 14.). A magyar gazdaság exportorientált, természetes, hogy a nettó exportőrök részéről racionális döntés a devizában történő hitelfelvétel. Ezt még ma sem kellene korlátozni. Kelet-Európában kialakult egy rés a devizahitelek kamatszintje és a helyi valutában felvett hitelek kamata között. Ennek van/volt fundamentális alapja: normál esetben e feltörekvő piacok gazdasága és termelékenysége jobban nő, mint pl. az eurózónáé. Ez felértékelődést eredményez, aminek az árfolyamban jelentkező előnyét a hitelfelvevő realizálja. A devizakülföldi ugyanezt teszi, ha devizáért állampapírt vásárol. A feltörekvő piacokon, a növekedés igényeihez képest alacsony a megtakarítás, ezek az országok külső forrásbevonásra utaltak. Ezért sem jó ötlet a devizahitelezés korlátozása. Az államadósság finanszírozása nehezen képzelhető el devizahitelek nélkül.

Igaz, jelentős kockázat forintbevételre devizában eladósodni. De mi volt ennek az oka? A forinthitelek magas kamatlába, ami részben a magas inflációból, részben a forinthitelek kamatfelárából adódik. Az infláció 3 százalékra csökkentését az állam vállalta, ez az euró bevezetésének egyik feltétele. E célhoz eleve magasabb kamatszint tartozik. A további kamatfelár a piac kockázatértékelésének a függvénye. A piacok már Járai Zsigmond jegybankelnöksége idején is igen kockázatosnak ítélték a magyar gazdaságpolitikát. Nehéz lenne azt mondani, hogy az alapkamat nem befolyásolja a piacot, de azt is, hogy az alapkamat elválhat a piacok kockázatértékelésétől. Az MNB nem indukálta a kockázatot, csak beárazta. Egy-fél százalékokon persze lehet vitatkozni. Nyár elején a forinterősödés eufóriájában nagyon szerettük volna elhinni a fiskális kiigazítás sikerét, kihagytunk kamatcsökkentési lehetőségeket, lehet, hogy kárt okoztunk a reálgazdaságnak. Augusztusban az adott helyzetben az inflációs cél feladása - s ezzel a jelentősebb kamatcsökkentés - már nem volt reális alternatíva, az már az MNB hitelét is lerombolta volna. Ezen a téren nem lehet hibázni, mert annak ára a hitelfelvételi lehetőségek beszűkülése, a fizetésképtelenség, az államcsőd. Az alapkamat 11,5 százalékra emelése előtt a piacok már hetekkel korábban magasabb kamattal árazták a magyar államkötvényeket.

A magas reálkamat oka elsősorban a gazdaság teljesítménye, a gazdaságpolitika. Amíg ezen nem változtatunk, addig a térségben a legmagasabb reálkamatot fogjuk fizetni, mert kevesebbért nem fognak adni pénzt. A piac mára korrigált, de a gazdaság egésze szempontjából nem előnyösen. A devizahitelek felára is emelkedett, ma már nem is érdemes hazardírozni.

Nincs szerencsénk. Nekünk rossz időben, a kanyarban, a fejlődési pálya korrekciójának lassulási és nem a kigyorsítási szakaszában jött a válság. Ez megemelte gyengeségeink árát, ugyanaz a gazdaság a mai viharban sokkal kockázatosabb. Nem erősítjük gazdaságpolitikánk hitelét azzal, hogy "nem változtatunk a szociálpolitikánkon, nem változtatunk az adózáson, de segítünk a devizahiteleseknek úgy, hogy erős ráhatást gyakorolunk a bankokra"... Ettől a piacok nem fogják elhinni, hogy kihelyezett pénzeiket vissza fogják kapni, nem látják, hogy a reálgazdaság miként alkalmazkodik a recesszióhoz. A magas állami jövedelemelvonás szükséges a jelenlegi jóléti rendszer és a pazarló állam fenntartásához, de veszélyes a reálgazdaságra. A visszaesés az eredményekben többszörösen jelenik meg. 1 százalék termeléscsökkenés akár 4-5 százalék profitcsökkenést is jelenthet, s ez veszélyezteti a hitelek viszszafizetését és újabb hitelszűkítéssel járhat. Növekedés nélkül nincs kilábalás.

Program, ütemterv és határozottabb lépések kellenek. E nélkül szenvedni fogunk. Évekig. E nélkül valóban könnyen elérhetjük a 300 forintos euróárfolyamot. Ki kell jutnunk a főútra, a makadámút nem vezet Európába.

Én eltérően Róna Pétertől nem hibáztatnám a bankokat a devizahitelezésért. Azt sem hiszem, hogy elemi finanszírozási hibát követtek volna el, amikor hosszú lejáratra kölcsönöztek rövid lejáratra rendelkezésre álló forrásokat. Magatartásukban ma már valóban a nemzetközi pénzügyi válság tükröződik. A bankok jelentős veszteségeket szenvedtek el. A pénzügyi válság erodálta a likviditásukat, a bizalmat. Mindenütt be kellett lépnie az államnak. A hazai bankrendszer nem szigeten működik. Nemzetközi bankjaink anyacégeinek megítélését rontja a kelet-európai kitettség. Eddig e bankok értékét növelte keleti befektetéseik kiemelkedő hozama, ma ezek kockázata jelenti számukra a legnagyobb gondot. A bankrendszer nem megfelelő működése óriási veszélyt jelent a magyar gazdaságra. A magyarországi központú bankok nemzetközi hitelforrásai kiszáradhatnak. Nem jutnak újabb hitelekhez, nem tudják kiváltani lejáró forrásaikat. Ez nem ugyanaz a helyzet, mint sok amerikai, vagy európai bank esetében, ahol vészesen lecsökkent a bankok szavatoló tőkéje. A világ válságát okozó kockázatos befektetések nem jellemzők a magyarországi bankokra, jószerivel az anyabankjaikra sem. A probléma a likviditással van elsősorban a nemzetközi pénzpiac állapota miatt. Segíteni kell a bankokat, de messze nem értenék egyet a Róna Péter által javasolt úttal, miszerint "az államnak meg kell szereznie feltétel nélküli ellenőrzést a bankrendszer fölött". Miért lesz jobb bankár az állam, mint a bankárok? A mi államunk jobban működött eddig? Ha kiszáradnak a források, akkor ki kell segíteni a bankokat forrással, megfelelő biztosítékkal, akár tulajdonná átváltoztatható kötvényekkel, de nem lenne jó, ha az állam lenne a bankár.

A másik, a mai helyzetben sokkal jelentősebb probléma a likviditásszűkítés és annak gazdasági hatása. A legnagyobb hazai bank bejelentette, hogy jövőre nem helyez ki többletforrást, csak annyit, amennyit visszafizetnek neki. Elsősorban a külföldi bankok leánybankjainál elkezdődött a szűkítés. A cél a mérleg főösszeg csökkentése. Ezzel csökken az anyabank keleti kockázata, javul a megítélése. Mit jelent ez a gyakorlatban? Lejár egy hitel, s nem újítják meg. Valaki akar egy fedezeti ügyletet kötni, s nem köti meg a bankja. Van egy futó projekt, s a bank beszünteti a finanszírozását. Egy banki szerződést mindig fel lehet mondani. Mindig van bennük egy olyan klauzula, amely lehetőséget ad erre. Olyan híreket is hallani, hogy akár a szerződésszegést vállalva is megtagadják egyes bankok a finanszírozást. Az ilyen mértékű hitelszűkítésnek nincs belső piaci megalapozottsága. Szóba sem jöhetne, ha a banknak a magyar piacon kellene megélnie. Ez külső szempontok és döntések következménye. Ezek érvényesülése a magyar gazdaság szempontjából életveszélyes.

Egy növekvő gazdaságban a banki mérleg főösszege nagyobb mértékben növekszik, mint a gazdaság. Még a gazdaságét kétszeresen meghaladó növekedés sem veszélyes, ha a reálgazdaságban jövedelemtermelést alapoz meg. A hitelkivonásnak fordított a hatása. Jelentős gazdasági viszszaesést, vállalati csődöket eredményezhet. Sorban és tömegesen eldőlhetnek a dominók. Ezért a hitelszűkítő banki politikát a kormánynak minden eszközzel meg kell akadályoznia. A kormány mozgástere ma kicsi, de a meglévő lehetőségeivel sem él. A politikai nyomásgyakorláséval, vagy az EU-ban használható politikai eszközökkel. Ha az anyabank uniós hozzájárulással megkapta az állami injekciót, milyen alapon vonul ki (akár részben) egy uniós országból? Ha mégis ezt teszi, akkor a Pénzügyi Szervezetek Felügyeletének nagyon komolyan kell követnie és ellenőriznie ezt. Meg kell fontolnia a törvényhozásnak, hogyan tud beavatkozni, megállapodni, feltőkésíteni a bankokat, akár tulajdonszerzéssel, akár a tulajdoni ellenőrzés átvételével.

Magyarország hátrányból indul, ezért másoknál többet kell tennie. Nem a felelősség elhárításával, bűnbakkereséssel kell foglalkozni, hanem a kiutat kell megtalálni. A cselekvéshez megállapodás kellene, utána döntések, kemény és meggyőző lépések. Azután következhet akár a választási csata is. Ha marad a csatára tér.

Reszegi László, közgazdász