Kína a leghatározottabban ellenez minden hivatalos kapcsolatfelvételt az általa szeparatista lázítónak, "politikai huligánnak" (ez friss bélyeg) minősített buddhista elöljáróval, ki köztudottan kis híján negyven éve él száműzetésben, ám lankadatlan energiával harcol a Kínai Népköztársaság területének integráns részét képező Tibet fokozott autonómiájáért. Nem az elszakadásáért - csakhogy ezt a kínaiak nem veszik komolyan. Görcsösen kitartanak amellett, hogy az az elsősorban spirituális, kulturális autonómia, amelyet ma már Tibet számára akarnak, voltaképp csak a függetlenségi törekvések elé húzott lepel. A gyanakvás végtelen - európai párhuzam gyanánt fölhozhatnám némely szlovák politikusoknak a magyar kisebbség címére megfogalmazott vádjait.

Azt, hogy a "kérdés" Kína számára valamennyi (kül)politikai ügy közül az egyik legérzékenyebb, ha nem "a" legérzékenyebb, tudomásul kell venni. Noha Peking egy ideje tárgyalásba bocsátkozott a dalai láma megbízottaival, szenvedélyesen kitart amellett, hogy tibetiekkel csak ő tárgyalhat, a külvilág nem. A kínaiak semmi mással szemben nem táplálnak annyi ellenérzést, mint a tibeti probléma nemzetköziesítésével. Még akkor is, ha Sarkozy, mint az EU elnöke, nem mond egyebet, mint hogy támogatja a meg- és a kiegyezést a dalai (hívei) és a kínai kormány között.

Érdekes egyébként, hogy épp Sarkozyn csattan az ostor. Végtére is ő, másokkal ellentétben, megjelent a pekingi olimpia megnyitóján. Az olimpia után kibújt egy találkozó elől a dalaival. Mintha eddig egyfolytában óvatoskodott volna, hogy országa - Kína második legnagyobb kereskedelmi partnere - nehogy kínai ellenlépésektől szenvedjen. Most azonban Gdanskban "megadta magát". Ha nem ő az EU soros elnöke, talán nem ilyen szenvedélyes a kínai válasz - Peking lemondta a Kína-EU-csúcstalálkozót -, de a játékban az is benne van, hogy a kínaiak minden korábbinál erősebbnek érzik magukat. Ők tudniillik gazdaságélénkítésre ötszázhetvenmilliárd dollárt kívánnak elkölteni két év alatt, és ehhez a beruházási javak jelentős részét Európából importálnák. Üzenik, hogy ezáltal az EU kereskedelmi pozíciói (deficitpozíciói) Kínával szemben jótékonyan megváltozhatnának. Üzenik továbbá, hogy ha Európa protekcionista vonalra áll át, és ennek Kína lesz a megszenvedője, akkor majd másutt vásárolnak be. Üzenik végül, hogy ebben a játékban Európa a gyöngébbik partner, és ha nem veszi komolyan Kína "tibeti érzékenységeit", ráfizet. A kínai vezetők nagyon rafináltak tudnak lenni, pláne hogy tudják: az olimpia körüli tibeti bojkottmachinációk lényegében egész népüket Tibet-ellenes, nacionalista hevületbe sodorták, az emberek, akár szeretik az egypártrendszert, akár nem, mellettük vannak.