"Az állam takarékoskodjon önmagán" - mondják ellenzéki képviselők és neves szakemberek. Minek annyi állami alkalmazott! - gondolják az emberek, és hirtelen nem jut eszükbe, hogy ezek az állami alkalmazottak orvosok, tanárok, rendőrök, tűzoltók. Ezektől elvenni? Úgyis rosszul fizetik őket! Fizesse ki őket a kormány a 13. havi bérükkel együtt! Hogy akkor miből spóroljon? Fizessenek a képviselők! Mind a 386! Abból csak kijön 160 ezer pedagógus 13. havi illetménye!

Évek óta azt tanuljuk ellenzéki, de még kormánypárti politikusoktól és elemzőktől is, mekkora felelőtlenség volt a közalkalmazottak bérének emelése 2002-ben. Csak hitelből telt rá! A 2002-es választási kampányban a szocialista párt megígérte a "jóléti rendszerváltást" a szavazóknak, és az ígéretét - uramfia! - be is tartotta. És a kormány azóta is egyfolytában vezeti a csőd felé az országot. Némelyek szerint azért, mert genetikus okokból ráronthatnékja van a nemzetére, eladja a hazát a karvalytőkének, mérsékeltebb jobboldali politikusok szerint pedig egyszerűen alkalmatlan a vezetésre.

A szocialista-szabad demokrata kormány már 2006-ban magába szállt, és harcba kezdett az eladósodás ellen. Micsoda?! Jólétet ígért, aztán brutálisan megszorít? Ígéret szép szó, ha betartják, úgy rossz. Ígéret szép szó, ha nem tartják be, úgy hazugság. És akkor még itt van a világválság is. (Azt is a kormány csinálta. Egy ilyen kis ország kormánya, és mekkora nagy válságot tud csinálni!)

A nyugdíjasok nevében a fiatal fideszesek felháborodnak, hogy a kormány "elvette" a 13. havi nyugdíjat. Azt, amit az ellenzék meg sem szavazott, s azt, amit pedig egyébként nem vettek el. Csak az átlag fölöttiek nem kapnak többet, mint az átlag. Mert ha nem így van, akkor már csak úgy lehet, hogy az átlagos magyar nyugdíj sokkal több nyolcvanezer forintnál. Máskülönben nem veszíthetnek sokan sokat azzal a nyolcvanezres plafonnal. Az veszít, akinek 100-150 ezer a nyugdíja, ami nem sok, de talán mégsem kell mellette fűtetlen szobában dideregni és éhen halni. Milyen boldogak lennének a hatvan-ötven ezres kisnyugdíjasok, ha nyolcvanezret kapnának így, karácsony táján, de nem kapnak, csak hatvanat-ötvenet, pont úgy, mint eddig.

Ismét benépesül a Kossuth tér. De most a népek kezében nincs csíkos zászló, szájukban gyűlöletbeszéd. Jobb szemmel húszezren, bal szemmel tíz-, esetleg tizenötezren vannak. Jóval többen, mint ahányan ott két éve randalíroztak, átkozódtak. Hát így is lehet: kezükben követelésük táblái, szájukon kemény, de udvarias szavak, hiszen nem bosszút állni akarnak, csak megélni, esetleg jobban élni. Nincs, aki ne értené őket. Nincs, aki ne adna igazat nekik. Azt tud adni nekik mindenki, még a miniszterelnök is.

Előzékenyen csak januári általános sztrájkkal fenyegetnek. Nem akadályozzák közlekedési sztrájkkal a karácsonyi rokonlátogatásokat. A tanároknak olyankor nem érdemes sztrájkolniuk, úgyis szünet van. A fegyveres erők meg... Reméljük, úgysem lenne sok dolguk a szeretet ünnepén. A kórházakban ilyenkor csak ügyelet van, az meg úgyis volna.

Elképzelem azt a több tíz-, esetleg százezer embert, aki nem szállít, nem gyógyít, nem tanít, nem őriz és nem olt január 12-én. Csendes pályaudvarok tanácstalanul őgyelgő, az információs ablakok előtt reménykedő utasokkal. Tanítási szünet boldog gyerekekkel és boldogtalan szülőkkel. Tisztább a levegő, üresebb az utca, hát nem jobb így? Szusszanjunk végre egyet!

Igaz, az újságosnál nincs ott a friss újság, az üzletekben a friss kenyér, mert nem szállították. A buszsofőr még nem gondol arra, hogy mibe kerül majd, ha a felesége nem tud munkába menni.

A sztrájknál olcsóbb, ha most ad béremelést, nyugdíjemelést az állam. Az országnak működnie kell. Hogy miből fizeti ki? Hitelből már nem lehet. De ott van még a tartalék. Ígérjük el azt a szakszervezetek követeléseire. Bízzunk benne, hogy 2009-ben nem lesz se árvíz, se aszály, se földrengés, se tűzvész, se jégverés, se járvány, semmi rendkívüli, semmi katasztrófa. Szétoszthatjuk az egész tartalékot. Elég lesz katasztrófának az is.

A szerző író