A Fővárosi Közmunkák Tanácsa előbb olcsón megvette a tervezett út nyomvonalán lévő, akkor még értéktelen telkeket, kiépíttette a sugárutat, majd a tulajdonában lévő, immáron jóval értékesebb ingatlanokat busás haszonnal adta tovább. A módszer tulajdonképpen máig sem sokat változott, leszámítva azt a néhány apróságot, hogy a panamák során nem épül sugárút, a spekuláció hasznát pedig nem a köz élvezi, hanem magánzsebekbe vándorol.

A jelenlegi önkormányzati rendszerbe - ami Budapesten egy nagyhercegséget és 23 kiskirályságot jelent - viszont a korrupció és az ingatlanpanamázás van kódolva. A helyhatóságok a rendszerváltáskori startnál inkább szabadságot és feladatokat kaptak az újrakezdéshez, semmint vagyont (legfeljebb töredék áron eladható lakások tízezreit), az államkasszából visszaosztott pénzek pedig évről évre csökkentek. A budapesti belvárosi bérházak fenntartására a rendszerváltás előtt az állam nem sokat költött, így a romos műemlék épületek dobra verésével az önkormányzatok több legyet ütöttek egy csapásra. Bevételhez jutottak, s megszabadultak a fenntartás nyűgétől, a felújítás horribilis költségétől.

Önmagában semmi ördögi nincs abban, ha a közhatalom a magántőkét hívja segítségül az ingatlanfejlesztéseihez. Feltéve, hogy az önkormányzat válogathat a befektetők közül, olyan magasra tudja srófolni az árat, amennyire csak lehet, a bevételt pedig a még tulajdonában lévő épületek tatarozására költi. (És akkor még a közmunkatanács közérdekű leleményeiről szó sem esett.)

A most kipattant, panamagyanús budapesti ingatlanügyekben csak e fenti feltételek nem teljesültek, és mintha Mikszáth írta volna, a házak és a benne élő bérlők sorsát az döntötte el, hogy melyik strómancég szemelte ki azokat magának, kinek az élettársa vagy ügyvédje tudott ügyesen kft.-t alapítani, és melyik önkormányzati döntéshozóhoz sikerült időben eljutnia a táskás embernek.

Mindez független attól, hogy az adott önkormányzatban milyen a többség. Az aktuális ellenzéknek nem mindig éri meg piszkálni az aggályos ügyeket, hiszen ha hatalomra kerül, majd ő jár jól. Ráadásul akkora pénzekről van szó, amelyekből jut jobbra is, balra is. Az erzsébetvárosi, törvénytelennek tartott bérházátjátszásokban akár százmillió forint is visszakerülhetett zsebbe - épületenként. A gyanús ügyletek szereplői hirtelen meggazdagodtak, és a saját vagy élettársaik nevére egyre-másra kerültek úszómedencés luxuslakások, tengerparti nyaralók vagy felső kategóriás autók.

A csak a lakóknak és a köznek előnytelen épületeladásokról évek óta születnek újságcikkek, feljelentések, bírósági keresetek, felelősségre azonban még senkit sem vontak, sőt már az is eredmény, hogy egyáltalán gyanúsítottak vannak. Az önkormányzatok vagyongazdálkodásának szabályozása a rendszerváltás óta nem változott, amit akkor nem szabályoztak, azóta is szabad préda, a korrupció melegágya. A szigorítás lehetősége pedig egyelőre azok kezében van, akik a hasznot húzhatják a törvénytelen ügyletekből.

Kaparhatjuk a jéghegy csúcsát, ettől még nem fog elolvadni.