Mi a szakszervezetek válasza? Tüntetés és valószínűleg sztrájk. A közszférában! Azért épp ott, mert az újabb hiteleket már fölvenni nem akaró állam, ha munkáltatóként lép föl, rákényszerül arra, hogy csak annyit költsön, amennyije van.

A közszférában a megszorítás nem annyira szigorú, mint a vállalatoknál. Ott munkahelyek vesznek el. Emitt - most, a hosszú évekig tartó, csaknem százezer embert érintő leépítés, illetve bérvisszafogás után - csak a fizetés nem emelkedik, illetve a tizenharmadik havi részben el is marad. Ez fájdalmas, hiszen az orvosi, a pedagógusi és a hivatalnoki fizetés eleve nem magas (bár faramuci módon az állam által nyújtott átlagbér nagyobb, mint amennyit a magyar tulajdonosok piaca kínál). A lehetőségek: vagy maradnak a munkahelyek kisebb bérrel, vagy ugyanolyan arányú elbocsátás lesz a közszolgálat területén, mint a piaci szektorban. És persze van egy harmadik is, amit a szakszervezetek képviselnek: ragaszkodni minden vívmányhoz, nem hátrálni egyetlen centit sem, még akkor sem, ha az elmúlt hónapokban láttuk, milyen is az, amikor elveszítik a bizalmukat azok, akik Magyarország hiteleit, így részben a közalkalmazottak bérét is fizetik. De miért lenne jó a szakszervezetnek a fizetésképtelenné váló állam?

Miért is lenne igazságos az, hogy miközben a vállalkozások termeléséből és adójából él a közszféra, az előbbi öncsonkítással alkalmazkodik a válsághoz, az utóbbiban pedig nem történik semmi? Igaz, a vállalati szektor sem képes működni a közszféra nélkül. Ők tanítanak, gyógyítanak, fenntartják a rendet. Ettől még a közszféra jövedelmeit előállító motor a gazdasági szektorban van. A két terület együtt sír és nevet.

Az utcára vonuló szakszervezetek nem akarnak sírni, bár nevetni nincs okuk. Vágyuk az éveken át tartó reálbér-növekedés, amikor megy a szekér, és a reáljövedelmek szinten tartása, amikor baj van. Belátásnak, áldozatvállalásnak nyoma sincs, úgy követelnek, mintha az állami juttatás mértéke csak szándék kérdése lenne.

És előjön a nemzeti érdek is mint a tüntetések gyakori vezérlőeszméje. "A hazámat szolgálom. És ti?" - szerepelt a szombati tüntetésen felvonuló rendőrök egyik transzparensén. Rendőröktől meglepő egy ilyen felvetés, hiszen ezek szerint úgy élik meg, hogy olyan kormánynak engedelmeskednek, amely nem a hazát szolgálja. Olcsón mérik a hazaszeretetet ott, ahol annak definíciója a 13. havi bér teljes összegének követelésévé silányul. Mert vannak mások is, ha úgy tetszik, ágazaton kívüliek, olyanok, akik úgy ütik a hipermarket pénztárgépét, hogy nem tudják, holnap nem kerülnek-e utcára. Ha a kormány csökkentette volna a vállalkozások terheit, talán ezek a munkahelyek is nagyobb biztonságban lennének, de nem csökkentette - épp a közkiadások védelme miatt. És most a piaci szereplők naponta hoznak áldozatokat.

És ti?