A szerző politológus, a Progresszív Intézet elemzője

Nézzük, mi ma a helyzet valójában.

A magyar választási rendszer számtalan hiányosságának egyike a választókörzetek aránytalansága. Számításaim szerint a 2006-os országgyűlési választásokon az országos egyéni választókerületek (OEVK) relatív szórása 17 százalék. Ez azt jelenti, hogy amíg az átlagos választókerületben 45 900 választópolgárt képvisel egy honatya (ilyennek még megközelítőleg is csak Pásztó nevezhető), addig a többi kerületben ennél átlagosan 7800-zal több vagy kevesebb.

Az Alkotmánybíróság 2005-ös (22/2005) döntése óta már két alkalommal került sor időközi választásokra: 2006 októberében pont abban a Veszprém megye 6. OEVK-ban, ahol az egész országban a legkevesebb választópolgár küldhet képviselőt a parlamentbe. Az AB által szabott 2007. június 30-i határidő óta pedig 2008. január-februárban a főváros XI. kerületében választottak új országgyűlési képviselőt. Az időközi választás ráadásul sokkal összetettebb, hiszen joggal merül fel a kérdés: miért döntsenek, egyáltalán dönthetnek-e más körben a képviselő személyéről, mint a 2006-os országgyűlési választásokon? Hiszen akkor más legitimációval rendelkezne az adott képviselő, mint az elődje, és más szabályrendszer szerint jutna mandátumhoz, mint azok, akik közé leül a parlamentben. Ez tehát önmagában is súlyos probléma.

Nem fogalmaznak jól a kritikusok akkor sem, amikor alkotmányellenesnek minősítik az ilyen kerületi beosztás alapján lezajló - akár időközi, akár általános - választásokat. Az AB ugyan kimondja, hogy a jelenlegi szabályozás alapján sérül a választójog egyenlőségének elve, de elutasította az országos egyéni és területi választókerületek megállapításáról szóló rendelet mellékletének megsemmisítésére irányuló indítványt, mondván, nem lehet a teljes választási rendszert ellehetetleníteni egyetlen részletének alkotmányossági problémája miatt. A parlament ugyan mulasztásos alkotmánysértést követ el, de sem a kerületbeosztásról szóló rendelet, sem az ennek alapján tartott választás nem alkotmányellenes. Ez pedig lényeges pont, mert bár valóban előnytelen a körzetbeosztás aránytalansága, s a választási rendszer arányosságát is erősen rontja, de ez megközelítőleg sem ugyanaz a kategória, mint ha az országgyűlési választás lenne alkotmányellenes.

A kerületi beosztás korrigálása megint csak problémákat vet fel. A hatályos jogszabályok szerint a választókerületi beosztás megváltoztatása ugyanis kormányrendelettel lehetséges, tehát nem szükséges hozzá az ellenzék semmilyen hozzájárulása. Vagyis felmerül az önkényesség és az ún. "gerrymandering" lehetősége. Elbridge Gerry massachusettsi kormányzó és törvényhozási többsége olyan, szalamandra alakú választókerületeket alakított ki, hogy a lakosság megoszlása miatt politikai ellenfeleik ne tudjanak jelentős támogatást szerezni. Mészáros József egy kutatásával pont arra mutat rá, hogy milyen mértékű manipulációra ad alkalmat a választókerületek átrajzolása. Ezzel egy kormány hosszú időre eldöntheti a választások kimenetelét, és veszélyeztetheti a demokratikus választásokat, a demokráciát. Feltehetőleg ez az alapvető oka annak, hogy erre ez idáig nem került sor.

A változtatásnak ilyen feltételek között két forgatókönyve lehetséges. Az első szerint a kormány elvégzi a szükséges számításokat, megváltoztatja egy rendelettel az egyéni kerületek határait, és eleget tesz alkotmányos kötelezettségének. A reakció könnyen megjósolható, másnap Orbán Viktor, Szijjártó Péter és Navracsics Tibor feltehetően egy emberként támadja meg a kormányt, hiszen az önkényesen megváltoztatta a területek határait, és ezzel olyan választókerületeket alakított ki, amelyek az MSZP-nek kedveznek. Ismerve a mai politikai versenyt, vagy inkább harcot, ez borítékolható. A másik forgatókönyv az ötpárti egyeztetés. Ez sem eredményez jobb helyzetet, hiszen elképzelhetetlen, hogy a két nagy párt meg tudna egyezni az eddig őket támogató körzetek területi határainak megváltoztatásában, hiszen ezzel esetleg a másik párt szerezhet ott többséget. A két nagy párt ilyen körülmények között legfeljebb úgy tudna megegyezni, hogy együtt csökkentsék a kis pártok esélyét. Erre pedig a kis pártokat amúgy is diszkrimináló magyar választási rendszernek nem lenne szüksége. A mulasztásos alkotmánysértéssel kapcsolatban az Országgyűlés honlapján hosszú ideje az olvasható, hogy a kérdésben ötpárti egyeztetések zajlanak. Ennek eredményéről ugyanakkor semmit sem lehet hallani.

Örömteli tehát, ha egy elemzőcég felhívja a figyelmet a választási rendszer hiányosságaira, de indokolatlan és felelőtlen, már-már szenzációhajhász dolog azt állítani, hogy az AB-döntés értelmében alkotmányellenes lesz a következő választás, ha nem rajzolják át a választókerületek határait.

Mi lehetne a megoldás? A kormánynak le kellene mondania a választókerületek átrajzolásának - a fent részletezett okok miatt amúgy sem érvényesíthető - jogáról, és fel kellene állítania egy olyan testületet, melyet fel lehet ruházni ezzel a joggal. Meg kell szabni azt, hogy ez a testület milyen - pártoktól független - összetételű legyen, milyen szigorú szabályokat kell figyelembe vennie az újrarajzolás során, és azt milyen időközönként kell elvégeznie. Elfogadható megoldásnak tűnik tehát az az elképzelés, hogy a nemzetközi gyakorlatot átvéve egy állandó testület szabja újra a választókerületi határokat nyolc (vagy akár tíz-tizenkét) évenként. Létre lehet hozni egy páratlan számú és lehetőleg kevés - 3, 5 vagy 7 - tagból álló testületet. Egy ilyen, a parlament által megválasztott választási körzetbeosztó testületnek a tagjait olyan pártfüggetlen közjogi autoritások jelölhetnék, mint például a köztársasági elnök, az Országos Választási Bizottság és az Alkotmánybíróság. Kinevezésük több cikluson átívelő időszakra szólna (például 12-16 évre), biztosítva ezzel az állandóságot is. Egy ilyen testület segítségével orvosolni lehetne a mulasztásos alkotmánysértést, minimalizálva a politikai indíttatású körzethatár-módosítás kockázatát.