A vörös és a kék szín mentén megosztott francia politikában mindez szokatlannak tűnt. Egy új-gaulle-ista képviselő ironikusan meg is jegyezte: reméli, a nagy nyitás a Sarkozy-híveket is eléri majd, ha már megnyerték a választásokat. A francia szocialisták háza tájáról érkező hírek nyomán Kouchner aligha kívánkozik most vissza az Orsay rakparttól nem messze található Rue de Solférinóba - vagyis a külügyi tárca éléről az ellenzéki pártszékházba. De ez ebben a legkevésbé érdekes. Az már sokkal inkább az, hogy a politikai elit megszokta a nyitást.

A szigorúan vett pártszempontokon való felülemelkedésben Barack Obama is jó példával jár elöl. A republikánus Robert Gates megtartása a távozó kormányból, és beemelése az újba pozitív visszhangot váltott ki. Széles körben elismerik eredményeit a Pentagon élén - különösen, ha a viszonyítási alap az elődje, Donald Rumsfeld. Senki nem vádolja árulással Gatest, míg demokrata oldalról senki nem gyanítja, hogy idegen test, esetleg "tégla" lenne. Rá lehet fogni, hogy "díszrepublikánus" - Obama korábban megígérte, hogy az ellentáborból is merít -, de ilyen alapon Bill Richardson a "dísz-spanyolajkú", Hillary Clinton pedig egyenesen a kormány ékköve lesz. Valóban, az is cél, hogy minél szélesebb választói csoportok érezzék úgy: ők sem vesztesei a mostani elnökválasztásnak. Ráadásul Gates nincsen egyedül, James Jones (nyugalmazott) tábornok, a leendő nemzetbiztonsági tanácsadó John McCain jó barátja. Condoleezza Rice, Bush külügyminisztere kétszer is felkérte (hiába), hogy legyen a helyettese.

Az Egyesült Államok hétfőtől hivatalosan is recesszióban van egy éve, a kilábalás időpontja nincs a láthatáron, miközben két háborút is visel. Vannak olyan helyzetek, amelyekben a folytonosság biztosítása és a pártérdekek háttérbe szorítása vihet közelebb az eredményhez. A hadseregben sokan bizalmatlanok a demokrata elnökkel szemben, és többségükben McCainre szavaztak. Gates megtartása ezt a feszültséget is oldhatja. Mindez persze nincs ingyen. A miniszternek azt a politikát kell végrehajtania - amíg vállalja -, amit a Fehér Ház határoz meg. Ezen kívül sem Sarkozy, sem Obama nem engedte, hogy a "kívülről befogadottak" elérjék a kritikus tömeget, amikor már a választási győzelem értelme kérdőjeleződhet meg.

Nem szükséges, hogy a hazai politikusok most saját nevüket helyettesítsék be, és azt latolgassák: politikai túlélésük bármely kormányváltás esetén hogyan lehet majd biztosítható - avagy miért nem lehet az. De láthatóan vannak külföldön megfontolásra érdemes gyakorlatok, amelyek némiképp oldják a merev kormány-ellenzék felosztást a két nagy oldal között, egyben pedig kerülik a német-osztrák típusú nagykoalíciók ormótlanságából adódó állandó belső súrlódásokat is.