Lopnak, oszt' lopnak, oszt' lopnak
Akárcsak ő, én is építő jellegű kritikát igyekszem itt megfogalmazni a közéletben manapság (mint a világ teremtése óta mindig) üzemi balesetnek számító korrupcióval és annak pártpolitikai vonatkozásaival kapcsolatban.
Gál György erzsébetvárosi szabad demokrata frakcióvezető, a gazdasági bizottság elnöke a gyanú szerint százmilliós nagyságrendű ingatlancsalásban bűnös, vagy ahogy mondani szokás: érintett - különböző rendű, rangú és pártállású társaival együtt. Egy ingatlanspekuláns vállalkozónak, Nagy Györgynek a laptopjáról egész kis táblázatot tölthetett le a rendőrség, a Hírszerző információi szerint mindazoknak a fővárosi közembereknek a neveivel, akik szintén érintettek a - feltételezett - bűncselekmény(ek)ben. Egy kicsit hasonlíthat ez a táblázat ahhoz a papírfecnihez, amely az osztrák Strabag egyik lobbistájától származik, és a "virágoknak" (Blumen) s kisebb részben a "madaraknak" (Vögel) átutalt, illetve átutalandó összegeket jelöli meg - szintén a gyanú szerint. (Vö.: Több SZDSZ, több Strabag. Heti Válasz, 2008. október 2.) A különbség mindössze annyi, hogy Gál György és társai - ha igaz - saját zsebükre károsították meg a kerület lakosságát, míg a Strabagnak a magyar autópálya-építésben való térfoglalása mögött a Heti Válasz illegális pártfinanszírozási ügyet sejtet, párfunkcionáriusok, pénztárnokok és pénzszerzők megnevezésével.
Visszatérve Gálra: 2002-ben a Népszabadságban nehezményeztem, hogy a VII. kerület hajlék nélküli családokat költöztetett ki a Király utca 25. számú házból. E sorok íróját másokkal - például Vitányi Iván és Gusztos Péter országgyűlési képviselőkkel és Horváth Aladárral, a Roma Polgárjogi Mozgalom elnökével - egyetemben rendőrök vezették el a helyszínről, amikor az utolsó család kilakoltatását szerettük volna megakadályozni. (Egy szimpla kert, 2002. július 17.) Gál György válaszában (Az erzsébetvárosiak tulajdona, 2002. július 22.) "rendkívül erkölcstelennek" nevezte, hogy önkényesen lakást foglaló hajléktalanok költöztek be "az erzsébetvárosiak tulajdonába", és a jogszabályok tiszteletére hívott fel. Nos, a jogszabályok jól meg lettek tisztelve, az erzsébetvárosiak, az SZDSZ, Gál György és segítőtársai dicsőségére.
De nem ez a lényeg. Amit valójában mondandó vagyok, az az, hogy a politikai szféra akkor viselkedik helyesen, ha az ilyesféle "üzemi baleseteket" nem elemi csapásként éli meg, hanem olyan lehetőségként, amellyel élve példát mutathat saját sorainak megtisztítására, a politikai korrupció potenciális elkövetőinek az elrettentésére. Egyetlen párt sincs beoltva a korrupció ellen, a közpénzek és a közvagyon kezelése mindig is arra csábít majd egyeseket, hogy saját magukat, pártjukat vagy szavazótáborukat gyarapítandó a törvényekbe vagy a jó erkölcsbe ütköző dolgokat kövessenek el. A kérdés az, hogy működik-e a politikai erők immunrendszere, képes-e kezelni az efféle eseteket a tiszti ház eladásától, a dolomitbányába való befektetéstől, a túlméretezett sikerdíjon, a pártközeli reklámcég önkormányzati kistafírozásán, egy borvidék átminősítésén és homályos hátterű bankkonszolidációkon keresztül a családi szőlőültetvény miniszterelnöki gondozásáig. És nemcsak a fent említett ügyek átlátszóak és undorítóak, hanem a parlamenti képviselők éppen most 15 százalékkal megadóztatott - de bemondásra kifizetett, számlával nem igazolt - "költségtérítése" is. Az pedig, hogy a demokrácia nagy ünnepei - a négyévenkénti választások - milliárdos nagyságrendű sikkasztásokon alapulnak, nyílt titok minden magyar ember előtt.
Ebben a helyzetben nagy tisztelettel indítványoznék én valamit a Szabad Demokraták Szövetségének és a többi érintett pártnak. (A többinek is, mert az Index információi szerint egyes ügyleteket a Fidesz kerületi alelnöke közvetített, és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban tartott tervtanácsi ülésen a Király utca 25., 27., 29. számú ház bontásáról vagy megtartásáról szóló vitában egy olyan cég tűnt fel beruházóként, amelynek a tulajdonosa Georges Kékessy, a Fidesz-kormány párizsi nagykövetének, az Orbán család barátjának és üzlettársának, Kékessy Dezsőnek a fia.)
Javasolnám tehát a pártok vezető testületeinek, hogy ne béna - és néma - kacsaként várják ki a rendőrségi és ügyészségi vizsgálatok végét, rettegve attól, hogy mikor zuhan rá valamelyik emberükre az igazságszolgáltatás malomköve. Ehelyett belső vizsgálatokkal, az SZDSZ például a Jószolgálati és Etikai Bizottság, valamint a választott testületek aktív fellépésével, tényfeltárásával segítse a nyomozó és vádhatóság munkáját. Saját tisztességének megóvásáért tárja fel az esetek hátterét, kérje fel távozásra azokat, akikre "a gyanú árnyéka vetül" - ezt most Gál vonatkozásában az SZDSZ fővárosi választmányának elnöksége dicséretes módon azonnal meg is tette.
Ceterum censeo: a legjobb volna ezt egészen az 1990-es választásokig visszamenőleg, minden sötét ügyet kiderítve megtenni, a Postabanktól a Strabagig, a Mahirtól a Tocsikig és tovább. Már csak azért is, mert a gyanús ügyek nem "múlnak el" maguktól a nemzet emlékezetében, ellenkezőleg: gyűlnek, akkumulálódnak, egymásra tornyosulnak. A pártok immunrendszere beteg, azonnali radikális beavatkozásra van szükség ahhoz, hogy - Bauer Tamás szavaival - helyreállítsák, helyreállítsuk a politika becsületét.
Lehetőleg még azelőtt, mielőtt tömegesen megjelennének az ország házának kupolája alatt a becsületes, korrupciós ügyekben érintetlen, mondhatni makulátlan tisztességű bakancsos, vagy éppen borjúbőr cipős fasiszták, nácik, nyilaskeresztesek vagy/és egyéb tömeggyilkos eszmék hívei.
Hell István, újságíró
