Levélturmix

Dr. Del Medico Imre észrevételeinek túlnyomó többségével egyet szoktam érteni, amit azonban a dohányzásról írt, azt nem tekinthetem másnak, mint egy egykori dohányos utólagos önigazolásának (Vegzatúra, október 27.) Alig akad ugyanis olyan dohányos, aki tekintettel lenne a körülötte élőkre. Nem helytálló, hogy a dohányos csak a vele zárt helyiségben együtt lévőknek árt. Álságos az az állítás is, hogy a dohányosok és nem dohányzók között "kompromisszumra" kéne törekedni. Szélsőségesen egyoldalú kapcsolatban nem lehet szó kompromisszumról. Mi eddig se veszélyeztettük a dohányosok életét, egészségét, környezetét a nem dohányzásunkkal. Ezért joggal várjuk el, hogy ők se veszélyeztessék a miénket.

Válas György

Budapest

A Megzsarolt lakók, mesés gazdagság című (november 28.) írás keretes részében Deutsch Tamás elmondta, hogy pártja piaci bérleti díjat fizet a szervezet Klauzál téri irodájáért. A 276 négyzetméteres helyiség használatáért havonta 114 ezer forintot fizetnek. Ennél hazugabb állítással ritkán találkozik az ember. Tájékoztatom a Fidesz VII. kerületi elnökét, hogy a piaci bérleti díj ennek minimum a tízszerese. Egyébként én is bérelnék ennyiért. Kérem Deutsch úr "segítségét".

Szilasi-Horváth István

Budapest

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.