Érthetetlen, hogy a kormány ilyen tapasztalatok birtokában sem a legrosszabbra készít fel, és nem a legrosszabbra készül. Csak pénteken több mint 3000 ember veszítette el a munkahelyét. Az elbocsátó cégek vezetői arról beszélnek, 2010-ig bizonyosan nem veszik vissza őket: csökkenteniük kell a termelést. A munkanélküliség tíz éve nem volt ilyen magas, és a reálgazdaság nemzetközi hanyatlása még csak most kezdődött. Senki nem tudja megmondani, hogy mekkora lesz és meddig tart a gazdasági visszaesés, s mindezek következtében milyen társadalmi csoportokat ér kritikus méretű életszínvonal-csökkenés.

A miniszter ezt a dilemmát úgy oldja föl, hogy végletesen leszűkíti a válság fogalmát, s valóban: akkora kataklizmára nem kell számítani, mint ostrom idején. Kicsit kisebbre viszont lehetne, nem utolsósorban azért, mert maga a kormánypárt készül a nyomor mélyén élőktől megvonni a segélyeket. A szociális és munkaügyi tárcánál sem készülnek válságkezelő programok, hiszen a miniszter asszony szerint válság nem lesz, ott még - a miniszterrel az élen - ugyanazon a vágányon haladnak, mint a válság kirobbanása előtt: elsősorban nem a munkaadói, hanem a munkavállalói oldalról ösztönöznék a foglalkoztatást a segélyrendszer szigorításával. Igazi szociáldemokrata gondolat! Most, amikor szakképzett munkaerő kerül tartósan és ezrével az utcára, az eddig nem foglalkoztatott szakképzetlen rétegnek annyi sem fog jutni, mint eddig.

A begyűrűző válsággal a kormány csak annyit tehet, mint a tőle független természeti csapásokkal általában: hordja a homokzsákokat, próbálja elkerülni a gátszakadást, és minimalizálja a károkat. A fél éve meghirdetetett, és a válság hatására sem felülvizsgált szociális fordulatával azonban éppen maga okoz árvizet. Elmondása szerint a baloldali (!) szociális (!) miniszter egyenesen a két világháború közötti idők (!) partnerségéhez (?) térne vissza. Hű, a mindenit, gondolhatnánk, ez aztán a haladó baloldaliság: József Attila-kultusz és a Horthy-rendszer szegénypolitikája egyszerre!

A mintául szolgáló két világháború közti korszak, amelyet az akkori baloldal valami félreértés okán nem kedvelt, inkább ismeretes a hárommillió koldusról és a faji alapú bűnbakképzésről, mint az igazságosságról. Igaz, akkor is uralkodó volt a ma egyre divatosabb nézet: a társadalmi bajok forrása egyes csoportok élősködése. Akkor a zsidóké, ma a cigányoké. Természetesen nekik mondja a miniszter: "a pénzbeli segélyezést csak azoknak kívánjuk fenntartani, akik egészségi állapotuk miatt képtelenek dolgozni". És ha nem kapnak munkát, mert nincs, mert képzetlenek, mert sötét a bőrük? Nem baj, a nép igazságérzete helyreállt. Ha pedig még nagyobb lesz a társadalomban a feszültség, legfeljebb visszaállítják a csendőrséget is, mert igény, láthatjuk nap mint nap, igencsak volna rá.