A kapitalista világot megrengető pénzügyi válság kezdeti hatásait már tapasztaljuk, de még nem tudjuk, lesz-e gazdasági világválság, s ha igen, mekkora. Azt már látjuk, hogy a termelés csökken, gyárak részben vagy teljesen leállnak, a munkanélküliek száma növekszik, kisvállalkozók sokasága megy tönkre.

Simor András jegybankelnök szeptember 19-én még úgy nyilatkozott, hogy "a nemzetközi pénzügyi válságnak közvetlen hatása nem lesz Magyarországra". Tévedett. Az átlagosnál is nagyobb hatása lesz, mert jobban el vagyunk adósodva. A 2000 és 2006 közötti osztogató politika árát fizetjük. Az elhíresült balatonőszödi beszéd óta, amely irányát tekintve helyes, stílusát tekintve viszont elfogadhatatlanul alpári volt, tudjuk, hogy ezt az árat meg kell fizetni, csak azt nem tudtuk, hogy ekkora lesz. Kevés szó esik most arról, hogy az Őszödig vezető utat az MSZP és a Fidesz közösen és teljes egyetértésben építette. Balatonőszödöt a jobboldal, a jobboldali szélsőségesek, a fasisztoid csőcselék és a köztörvényes bűnözők használják fel az állam és intézményei, az MSZP és a kormányfő ellen két éve, s valószínűleg most már egészen a következő választásokig.

Nem múlik el ünnep, évforduló anélkül, hogy cirkuszt, botrányt csinálnának, vagy legalább meg ne kísérelnék.

A kérdések kérdése, hogy mi lesz az országgal a következő másfél évben. Egyáltalán, marad-e a kormány a ciklus végéig. Én azok közé tartozom, akik remélik, hogy marad, a miniszterelnök - kétségtelenül meglévő hibái ellenére - egy fejjel kimagaslik a politikai élmezőnyből. A Fidesz a Bourbonokhoz hasonlóan nem tanult eddigi kudarcaiból, és az 1993-as debreceni kongresszuson deklarált pálfordulás óta ugyanazon az úton jár. A közvélemény-kutatások nagyarányú Fidesz-fölényt mutatnak, de ezek nem feltétlenül tükrözik mindig a realitásokat. S van még hátra másfél év.

A Gyurcsány vezette párt, amely a szociáldemokrata pártok chartájának tekintett - a kapitalizmust támogató - 1959-es godesbergi program útján halad, önmagát szocialistának és baloldali néppártnak minősíti, bár erről sokaknak más a véleménye. Nekem is.

Az MSZP szakítva a korábbi "elkúrt" politikával, egy stabil, nyugodt légkörű ország, reális alapokon nyugvó, de kapitalista gazdaság és pénzügypolitika megteremtésén munkálkodik. Ez most pokolian nehéz és népszerűtlen feladat. Az ellendrukkerek ügyesen mesterkednek, de az MSZP gondjai jelentős részét mégis magának köszönheti - az államfőválasztástól a Zuschlag-ügyig. Nehezítik a helyzetüket a volt koalíciós partnerpárt egyes vezetőinek a korábbi politikájukkal ellentétes állásfoglalásai és megnyilvánulásai, az Alkotmánybíróság időnként kifejezetten kormányellenes döntései, az igazságszolgáltatás esetenként érthetetlen ítéletei.

A történelmi személyiségek értékelése csak akkor kezdődhet, amikor a kortársak már elhunytak. Kádár János és Nagy Imre esetében sincs ez másképp. Gyurcsány Ferenc ezzel kapcsolatos próbálkozásai nem voltak sem időszerűek, sem szükségesek. Erre az akkor még egészséges Horn Gyula is keményen figyelmeztette őt. Él még ebben az országban egy - ma már zömmel nyugdíjas - generáció, melynek tagjai Kádár János idején szocializálódtak, lettek azzá, amivé lettek, és ami mai szemüveggel nézve sem volt kevés. A miniszterelnök Kádár-ellenes állásfoglalásával nem értek egyet, időzítését kifejezetten szerencsétlennek tartom, és tudom, hogy sok szavazót fordított el a pártjától.

A szocialistáktól balra álló erők még nem eléggé erősek, összefogásuk sem eléggé hatékony. Ennek egyik gátja a magát Magyar Kommunista Munkáspártnak nevező szerveződés, melynek vezetője, Thürmer Gyula a Fidesszel együtt gyűlésezik, és Wittner Mária védelmét élvezi.

Hatvanhárom év telt el a második világháború befejezése óta, ami a lakosság döntő többségének felszabadulást jelentett. Vezette azóta a mi hazánkat néhány politikai elit. Mérlegre lehet tenni, melyik milyen bizonyítványt érdemel. A jelenlegi helyzet alapot ad egy olyan következtetés levonására, hogy a kapitalizmusnál jobb társadalmi rendszert kell építeni!

A szerző a Magyarországi Munkáspárt 2006 tagja