Ideje volt, hogy foglalkoztak a tévénézõket oly gyakran bosszantó jelenséggel: a Pontatlan adásokkal (október 28.).

Tisztességtelen

üzletpolitika

A Népszabadság már több ízben foglalkozott cikkeiben a gépjármű-biztosítások anomáliáival, a biztosítók "szolgáltatásainak" minőségével, az egyre szaporodó vitákkal, továbbá a biztosítók kárrendezési időhúzásával, s mindazzal, ami a fentiekből következik.

2005 júliusában közúti gépjárműbaleset vétlen résztvevője lettem, amire két tanúm is volt, sőt, a balesetet okozó gépjárművezető is elismerte a felelősségét. A kárrendezésben érintett Magyar Posta Biztosító Rt. az igénybejelentésemet kapásból elutasította azzal, hogy az megalapozatlan.

Ügyvédhez kellett fordulnom. Mivel a biztosító többszöri írásbeli megkeresésünkre sem emelt kifogást a szerviztől kapott javítási költségkalkulációra, saját költségemre az őszi hónapok előtt megkezdtem a megbontott gépkocsim megjavíttatását. Bár ne tettem volna! Jóllehet a biztosító - tisztázottnak tekintve a jogalapot - 2006 februárjában kifizette a szerviz javítási számláját, utólag azonban totálkárosnak minősítette a gépkocsit annak magas - hónapokkal előtte általa már ismert (!) - javítási költségére hivatkozva, és elzárkózott az értékcsökkenés, ügyvédi munkadíj, szakértői díj megfizetése elől. Számomra ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a biztosító részéről az ügyfél tartós tévedésben tartása a cég üzletpolitikájának tisztességtelen, ám tudatosan alkalmazott szerves része.

A valós tények és az igazságügyi kárszakértő véleménye alapján az első fokon eljáró bíróság 2006. november 14-i ítéletében teljes körűen elmarasztalta a Magyar Posta Biztosító Rt.-t. Föllebbezés folytán másodfokra került az ügyem, ahol az első fokkal ellentétes ítélet született 2008. január 24-én. A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati kérelmünket 2008. június 2-án elutasította azzal, hogy a maradék perérték nem éri el az egymillió forintot, tehát a másodfokú bíróság téves jogértelmezésével érdemben nem kívánt foglalkozni.

Jelenleg a mérlegem: több százezer forintos kiadás, plusz egy karambolos előéletű, négy és fél éves gépkocsi, amely a biztosító és a bíróság szerint most többet ér, mint a karambol előtt! Nem beszélve a közel három évig tartó idegesítő és egyben bosszantó, időrabló várakozásról, a bizonyítási eljárással együtt járó hercehurcáról, jogi labirintusról. Mindezt a baleset bizonyítottan vétlen résztvevőjeként szenvedtem el!

Ami esetemben igencsak figyelemreméltó, az a biztosító - joggal való visszaélést súroló, az idő húzásában érdekelt, alaptalan felelősségel(át)hárító - ügyintézése, "kárrendezése", valamint a magyar bíróságok egymásnak ellentmondó jogértelmezési, ill. ítélkezési gyakorlata. Mivel az érdekérvényesítésben egy "mezei" autós igencsak hátrányos helyzetű, a biztosítókkal szembeni nyilvánvaló kiszolgáltatottsága, valamint megbicsaklott igazságérzete a sérelmére elkövetett ügyintézési és joggyakorlat miatt - úgy tűnik - senkit sem érdekel. Mindez következmények nélkül megtehető. Vagy még sincs így?

Cziczovszki Antal

Baja

Az ötödik eset

A Népszabadság november 15-i számában megjelent egy rövid és tényszerű, MTI-től átvett bejelentés (Jövőre nem lesz fesztivál Kapolcson), miszerint Márta István fesztiváligazgató és munkatársai finanszírozási problémák miatt és az "elüzletiesedési" folyamatot megállítandó 2009-ben nem rendezik meg a Művészetek Völgyét. Ennyi, s nem több.

Illetve a hírt színesítendő megjelent F. R. kommentárja is, aki a bejelentés mögött négy okot feltételez. A felsorolt okok ("esetek") mind-mind Márta István sötét, hátsó szándékait vizsgálják, létezésüket tényként kezelve. "Vajon mit akarhatott ezzel ez a gonosz fesztiváligazgató?" Én másként olvastam a hírt - annak, ami: bejelentés, hogy nem lesz Völgy. Bárhogy csűröm-csavarom a szavakat, nem jelentenek mást. (Mellesleg, ha mögöttük mégis az lenne, hogy az e sorok írása idején még szabadlábon lévő M. I. már most, novemberben elkezd trükközni, hogy mentse valahogy a Völgyet, nos, talán az sem lenne oly ördögi és gonosz cselekedet - de tudom, hiszen mint a pulai események szervezője, azaz tettestárs: tudhatom, sajnos nincs trükk.)

Ha magam is F. R. módszerét követem, és megpróbálok sorai között olvasni, akkor arra jutok, F. R. nem szereti a Művészetek Völgyét, nem szereti Márta Istvánt, és ebből következően örül, hogy elmarad a fesztivál. Mindez szíve joga - de akkor ezt kell megírni. Tényként bejelenteni, ahogyan tette azt Márta István, akinek bizonyára lett volna oka egyeseket, nem keveseket, hibáztatni, vádolni. Nem tette.

F. R. azzal kezdi kis írását: "Négy eset van: ..."

Megsúgom, van egy ötödik eset: valakinek, aki elolvassa ezt az MTI-közleményt, az jut eszébe, hogy ez szomorú, nagyon szomorú. Gyanúm szerint ez juthat eszébe az érintett falvak lakóinak, a sok ezer fellépőnek, a sok százezer látogatónak, köztük nekem is, aki a pulai Bárka Kikötőt hat éven át szerveztem.

Bérczes László

Tisztelt Bérczes László! Nem kell a soraim között olvasnia: Márta Istvánt nincs okom nem szeretni, s nincs okom szeretni sem. Nagyra becsültem, amikor anno létrehozta a Művészetek Völgyét, és nem becsülöm nagyra, amiért minden évben farkast kiált, csak azért, hogy az államtól kicsikarjon még némi közpénzt a völgyre, amely kereskedelmi méreteket öltött. Hogy "elüzletiesedett", a szervezőknek is köszönhető, mert nem bírtak ellenállni a növekedés igézetének. De, ha már így történt, miért kellene magánüzletet közpénzből tovább hizlalni?

Friss Róbert

Filmek, filmjogok

A Magyar Nemzeti Filmarchívum vezetése körüli problémák miatt kibontakozott október 13-i parlamenti szócsatára reagált a lap október 17-i számában Para-Kovács Imre Rokonok című glosszájában.

Közben azonban történt valami: Gulyás József szabad demokrata képviselő azonnali kérdése után egy nappal megoldódott az a roppant bonyolult jogi kérdés, aminek megoldásán négy éve sikertelenül fáradozott a filmarchívum igazgatója, ezért a válaszadó Arató Gergely minisztériumi államtitkár is még a meghatározatlan jövőbe tolta a "tárgyalások lezárását", s vele az igazgató poszton hagyását. Az MTI október 15-i délutáni jelentésében adta hírül, hogy a filmjogok vagyonkezelésre a Nemzeti Filmarchívumhoz kerülnek.

Ezt, vagyis azt, hogy az állam egyik zsebéből a másikba átrakja a tulajdonát, a magyar filmek vagyonkezelési és forgalmazási jogát a 2004-es filmtörvény rendeli el, majd két évvel később a hírhedt összevonási kampány (gesztorintézménybe kell szervezni az Oktatási és Kulturális Minisztérium felügyelete alá tartozó intézmények egy részét) konkretizálja. Ekkor, vagyis 2006 közepén írták ki törvényesen, majd vonták vissza törvénytelenül a pályázatot az archívum igazgatói állására, holott mi sem lett volna célszerűbb és logikusabb, mint egy új igazgatóval megkezdeni az átadás oly bonyolult tárgyalásait.

Van még egy csúsztatás, illetve ellentmondás az államtitkár válaszában: ennek a nagyon bonyolult tárgyalássorozatnak az elhúzódásával magyarázza azoknak a filmeknek a rendezetlen sorsát, amelyeknek a gyűjtését önkényesen megtagadta a Magyar Nemzeti Filmarchívum, amiért is 2007-ben az Állami Számvevőszék súlyosan elmarasztalta annak vezetését. (A BKV, KISZ, Belügy- és Egészségügyi Minisztérium és más volt szocialista vállalat által, mindenféle műfajban készíttetett, professzionális propaganda-, reklám- és oktatófilmjeiről van szó, amelyek nyomtalanul eltűntek, vagy valahol másutt "tartózkodnak", holott ezek is az állam tulajdonai, s így megőrzésük, megóvásuk kizárólag a Magyar Nemzeti Filmarchívum törvényi feladata és kötelessége.)

Ám ennek a kérdésnek semmi köze a jogátadás problémájához! Arató államtitkár úr felszólalásának végén ellentétbe is kerül önmagával, amikor közli, hogy "az Állami Számvevőszék jelentése nyomán intézkedési terv készült, amit az ÁSZ elfogadott, és amelyet a filmarchívum, illetve a minisztérium végrehajtott".

Ez azt jelenti, hogy megvannak és biztonságban pihennek a filmarchívum speciális raktáraiban a BKV, a KISZ, az Egészségügyi, Mezőgazdasági és Belügyminisztérium pótolhatatlan celluloidszalagjai?

Ez nagyszerű lenne, ha igaz lenne!

Geréb Anna

volt archívumi archivátor

Feladatlan levelek

Ideje volt, hogy foglalkoztak a tévénézőket oly gyakran bosszantó jelenséggel: a Pontatlan adásokkal (október 28.).

Különbséget kell azonban tenni aközött, hogy késedelmesen vagy korábban kezdik a műsort, a filmet sugározni. Magyar Rita, a TV 2 szóvivője szerint a korábbi kezdés akkor fordul elő, amikor túl jól sikerült behozni a késedelmet vagy az előző műsor a tervezettnél hamarabb ért véget, ezért előbb kell kezdődnie az adásnak. Olyan ez, mint amikor a vonat a menetrendben megadott időpontnál korábban indul. Ha késik, akkor késik ugyan, de nem mulasztom el az indulást, nem késem le a vonatot. Még a pár perccel korábbi kezdés sem egyéb, mint a fogyasztó - adott esetben a néző - megkárosítása.

A szóvivő szerint, ha érkeznek is reklamációk, komolyabb levélözön még nem indult egy-egy csúszás miatt. Higgye el nekem, hogy csak azért nem, mert kevesen veszik maguknak a fáradságot ahhoz, hogy sérelmüket megírják. De nincsenek kevesen!

Dr. Del Medico Imre

Budapest

Műsorújság ide vagy oda, a kezdési időpontok még nagy túlzással is csak tájékoztató jellegűek. Pedig az idő pénz, de a tévében ez csak addig igaz, amíg a reklámblokk megy. Mert abban nincs hiány.

Gondolom, nem csak engem dühít, hogy kedvenc sorozatom szinte mindennap alsó hangon is negyedórás késéssel kezdődik. A kiírt időpontban ugyanis még javában zajlik hazai "hírességeink" dzsungeltúrája. Nézze, aki erre vágyik - én más kikapcsolódásra vágyom. Öt perc várakozás után rá kellett ébrednem, hogy itt bizony nem pár perces csúszásról van szó. Átkapcsoltam a közszolgálati csatornára, és csodák csodája, itt minden a program szerint haladt. Érdekes, ha nekik sikerül, egy másik adónak miért nem? Végre-valahára - 27 perc késéssel! - elkezdődik a sorozat. Az első rész 10 egész percig tart. Először műsorajánlót nézetnek végig velem, majd gőzerővel érkezik a támadás: vegyél ezt, vegyél azt, ez most itt akciós, más pedig máshol. 15 percnyi pH-érték, filmajánló és nyereményeső után felhangzik a várva várt szignál. Ez igen! Az idő tényleg pénz: egy alig 20 perces sorozattal eladtak nekem egy teljes órányi műsoridőt. Pedig én szimplán csak szórakozni akartam.

Kár, hogy egyelőre csak a nézettséget mérik. Mert talán, ha egyszer az elégedettségre is hangsúlyt fektetnének, sok mindenre fény derülhetne.

Kovács Mónika

Szada

Különbséget kell azonban tenni aközött, hogy késedelmesen vagy korábban kezdik a mûsort, a filmet sugározni. Magyar Rita, a TV 2 szóvivõje szerint a korábbi kezdés akkor fordul elõ, amikor túl jól sikerült behozni a késedelmet vagy az elõzõ mûsor a tervezettnél hamarabb ért véget, ezért elõbb kell kezdõdnie az adásnak. Olyan ez, mint amikor a vonat a menetrendben megadott idõpontnál korábban indul. Ha késik, akkor késik ugyan, de nem mulasztom el az indulást, nem késem le a vonatot. Még a pár perccel korábbi kezdés sem egyéb, mint a fogyasztó – adott esetben a nézõ – megkárosítása.
A szóvivõ szerint, ha érkeznek is reklamációk, komolyabb levélözön még nem indult egy-egy csúszás miatt. Higgye el nekem, hogy csak azért nem, mert kevesen veszik maguknak a fáradságot ahhoz, hogy sérelmüket megírják. De nincsenek kevesen!

Dr. Del Medico Imre
Budapest

Mûsorújság ide vagy oda, a kezdési idõpontok még nagy túlzással is csak tájékoztató jellegûek. Pedig az idõ pénz, de a tévében ez csak addig igaz, amíg a reklámblokk megy. Mert abban nincs hiány.
Gondolom, nem csak engem dühít, hogy kedvenc sorozatom szinte mindennap alsó hangon is negyedórás késéssel kezdõdik. A kiírt idõpontban ugyanis még javában zajlik hazai „hírességeink” dzsungeltúrája. Nézze, aki erre vágyik – én más kikapcsolódásra vágyom. Öt perc várakozás után rá kellett ébrednem, hogy itt bizony nem pár perces csúszásról van szó. Átkapcsoltam a közszolgálati csatornára, és csodák csodája, itt minden a program szerint haladt. Érdekes, ha nekik sikerül, egy másik adónak miért nem? Végre-valahára – 27 perc késéssel! – elkezdõdik a sorozat. Az elsõ rész 10 egész percig tart. Elõször mûsorajánlót nézetnek végig velem, majd gõzerõvel érkezik a támadás: vegyél ezt, vegyél azt, ez most itt akciós, más pedig máshol. 15 percnyi pH-érték, filmajánló és nyereményesõ után felhangzik a várva várt szignál. Ez igen! Az idõ tényleg pénz: egy alig 20 perces sorozattal eladtak nekem egy teljes órányi mûsoridõt. Pedig én szimplán csak szórakozni akartam.

Kár, hogy egyelõre csak a nézettséget mérik. Mert talán, ha egyszer az elégedettségre is hangsúlyt fektetnének, sok mindenre fény derülhetne.

Kovács Mónika
Szada