"Milyen egy államcsőd? Én fiatal vagyok, nem éltem meg semmi ilyesmit. Úgy értem például, hogy aki megélte a világháború végét, az valamit sejdíthet. Szóval mi lesz? Nincs fizetés a rendőröknek, megszűnik a közbiztonság? Csőcselék támad az utcán? Bezár a Teszko? Mi lesz?" - olvasható egy blogbejegyzésben.

Ügyes ez a teszkózás a bejegyzés végén, mert zavarba ejti az olvasót, hogy komolyan aggódik-e a kérdező, vagy csak ironizál? De tényleg, mi van ezzel az államcsőddel? Az országos ügyek és vélemények irányítói kétszeresen is bizonytalanságban tartanak bennünket. Egyrészt nem világos, hogy ez a felemlegetett államcsőd csak a nyakunkon volt, vagy most is ott van. A miniszterelnök szerint államcsőd fenyegetett bennünket, míg a Nemzeti Bank elnöke szerint az államcsőd valószínűsége nulla. Most akkor itt csak az igeidők eltéréséről van szó, vagy ez a két fontos beosztású személy nem egyeztette véleményét? De akárhogy is van (vagy csak volt? netán lesz?), a kérdés tulajdonképpen az, hogy miről beszélnek, akik az államcsőd szót hangoztatják.

S ez a probléma nem mellékes, mert ez a szó rettenetet és rémületet áraszt, akár valaha a dögvész híre. A csőd a kudarc, a tönk szélére jutás, a teljes tehetetlenség és tönkremenetel szava, amint ezt a német krach hangutánzó szó is kifejezi, vagyis, hogy recsegve, ropogva minden öszszeomlik, és a fejünkre zuhan. A csőd a teljes anyagi összeomlással egyenlő, annak minden egzisztenciális és morális következményével. Ezt értjük a csőd szón, ezt jelenti. De itt van aztán még az országonként nem kis eltérést mutató csődjog, ami egy csomó szakkifejezést görgető jogág a csődtömeg, csődgondnok, csődbűntett stb. kategóriákkal, köztük a magában is fenyegetően hangzó felszámolással. S hiába, hogy - miként tanult barátaim felvilágosítottak - a magyar csődeljárásból nem feltétlenül következik nálunk egy vállalkozás felszámolása, s helyének sóval való behintése, a csőd szó köznyelvi jelentése fenyegetőbb jogi tartalmánál.

S tekintve, hogy híradásaink tele vannak nemzetközi hírekkel - elvégre globális válság van, nemde bár? - már csak azért is érdemes megjegyezni, hogy például az angolszász csődjogi csőd (bankruptcy) fogalma magától értetődően tartalmazza következményként a felszámolást, amely azonban nemcsak a csőd jogi folyamatának, hanem egyéb békés eljárásoknak, mint az összeolvadásnak vagy végelszámolásnak is velejárója. Az Egyesült Államokban például vannak olyan csődjogi formulák is, amelyek éppen nem hangzanak félelmetesen - legalábbis a menedzsment számára. A világot megrengető hír volt a 613 milliárd dolláros adósságot felhalmozó Lehman Brothers cég csődje, amelynek keretében, a csőd jogszerű rendezése során, 2,5 milliárd (nem millió, milliárd!) dollár bónuszt kaptak kézhez a tönk szélére jutott cég New York-i holdingjának vezető alkalmazottai. Ezt az igencsak menedzserbarát csődrendezést minősítette John Lanchester egy áttekintő tanulmányában (London Review Books) olyan esetnek, amikor a rókára bízzák a tyúkólat. S általában is megjegyzendő, hogy míg a kis- és nagyrészvényesek, a tulajdonosok, minden csődben vesztesek, addig a jogi eljárások és a speciális megegyezések a menedzsmenteknek fölöttébb puha földet érést biztosítanak. De akárhogy is van, a magánvállalkozások csődje egyrészt a gazdasági élet mindennapjainak természetes folyamata, a köznyelvben azonban sokkal rémisztőbb jelentésű, az egyénnek vagy a vállalkozásának teljes tönkremeneteleként fogjuk fel.

Még inkább így van ez az államcsőd fogalmának esetében. Gondoljunk csak a XX. század hazai történéseire, az első és a második világháború utáni időszakra, amikor az állampolgároknak egyszer a koronában, aztán pedig a pengőben felhalmozott megtakarításai tűntek el az infláció során, vagy arra, amikor a közrend felbomlott és Budapest utcáin a nyilas csőcselék garázdálkodott. A magyar állampolgárok fejében értelemszerűen ezek a képek jelennek meg, ha azt hallja, hogy az állam csődöt mond.

Ám itthon nem csak mostanában találkozunk az államcsőd rémével. Ez volt a módi a hamari és tömeges reformok két évvel ezelőtti propagálásánál is. Ha elmarad az önkormányzatok, a nyugdíjrendszer, az egészségügy, az államigazgatás, az adórendszer stb. reformja, akkor államcsőd fenyeget - hangzott el sokszor és nyomatékosan a legmagasabb helyekről is. Akkor az államot kellett volna viszszaszorítani a piac kibontakozása érdekében, nehogy államcsőd következzen be. Most pedig ugyanabból az épp oly magabízó kormányvezetés szájából hangzik, hogy a piac megrendszabályozása állami intervenciók formájában az államcsőd elkerülését szolgálja. Hogy az államnak és a piacnak az effajta szembeállítása bír-e értelemmel (nem bír!) az más kérdés - de ez megy reggeltől estig.

Lehet, hogy akik az államcsőd fogalmát forgalmazzák, csak arra gondolnak, hogy az államkassza időlegesen fizetésképtelenné válik. A fiskális válság során a fiskus, vagyis az állami költségvetés kifizető csapjai kifelé és befelé egy időre lezárulnak, mivel az állam nem tud elegendő pénzt szerezni előzőleg elvállalt költségvetési kiadásaihoz. Lehet ezt államcsődnek is mondani, mert persze mindenki olyan szót használ, amilyet akar. Ez akkor is nagy baj, ha fiskálisan és monetárisan iskolázatlan állampolgári ésszel még egyáltalán nem tudjuk, hogy ez konkrétan mi mindent jelent. Gyaníthatjuk azonban, hogy komoly bajt. De félelmünk, s többekben a hisztériára való hajlam, már csak azáltal is fokozódik, hogy a csőd fogalmában a még szabályozott jogi eljárásokat is beteríti e szó köznyelvi jelentésében a határtalan katasztrófa.

Na már most, akkor az államcsőd azt jelentené, hogy az állam intézményrendszere recsegve, ropogva összeomlik, és nagy zajjal maga alá temet bennünket? Azt jelentené, hogy ami még most a magyar állam tulajdona, az hazai és külföldi hitelezői tulajdonába kerülne? Azt jelentené az államcsőd, hogy valami eljárás során felszámolják a magyar államot? Ezt nem jelentheti. Az államcsőd a hétköznapjainkat szabályozott keretekben tartó sok-sok állami intézmény pénzügyi helyzetére vonatkozó metaforikus kifejezés, fenyegető képeket felvillantó hasonlat. Igen alkalmas figyelemfelkeltésre - de alaptalan ijesztgetésre is. Az állam a maga többtucatnyi intézményrendszerével és velünk mint állampolgárokkal együtt létező entitás, sokféle bajba kerülhet, de nem szűnik meg. Az állam nem egy vállalat, ami ha meggondolatlanul túlterjeszkedett, akkor egy csődeljárás tárgya lehet, s ha maradt még némi vagyona, abból a hitelezőket kielégítik, a vállalatot meg törlik a cégek névjegyzékéből - az állam nem törölhető semmilyen névjegyzékből. Gondoljuk meg: az állam még háborús hódítás során se szűnik meg, "legfeljebb" alávetetté lesz, s polgáraival együtt kínlódik.

Van elég bajunk egyébként is, nincs szükség arra, hogy akár az állam leépítését, akár az állam kényszerű gazdasági intervencióit igazolandó, az államcsőd metaforájának hangoztatásával növeljük a bajokat. Az államcsőd politikusan hangoztatott fogalma egy fikarcnyival se járul hozzá helyzetünk elemző megértéséhez, s nem több mint egy döntésigazoló, vagy döntéskicsikaró, hangulatfestő érzelmi érv. Arra azonban szükség lenne, hogy az úgynevezett politikai elit elgondolkozzon azon, vajon hektikus magatartása hozzájárult-e ahhoz, hogy ilyen legyöngült állapotban ért bennünket a globális vihar.