Politikai uborkaszezonok kedvenc témája a képviselői költségtérítés. Nevezetesen: a honatyáknak nem kell elszámolniuk a költségtérítés címén kapott milliókkal. A sajtó kedvtelve szemezget a példákon, hogy a képviselők hogyan nyúlják le a költségeikre kapott közpénzeket. Mondom: uborkaszezonban. Ilyenkor, válság idején, ki a fenét érdekel az az elzabrált rongyos pár százmillió?

A téma azért került most mégis elő, mert a képviselők azon tanakodnak, hogy talán mégse kéne annyit lenyúlni. A válságra való tekintettel. Esetleg megszavaznák, hogy adót fizessenek a költségtérítés után. (Arról egyelőre nincs szó, hogy elszámolnának, tényleg arra költötték-e a pénzt, amire kapták.) Ezzel egy kicsit közelebb kerülnének a többi, mezítlábas állampolgárra vonatkozó szabályokhoz. Persze jellemző, hogy a kivételesen kedvező ekhós vagy evás adószabályokkal kacérkodnak. De azért mégiscsak örvendetes, hogy önként alá akarják vetni magukat az általuk hozott törvényeknek! Ez nemcsak áttörés, hanem katarz is!

Egy elmorzsolt örömkönnycseppet az állami vállalatok vezetői is megérdemelnek. Gazdájuk szelíd, de határozott nyomására önként lemondtak idei prémiumuk feléről. Az így megtakarított 600-700 milliót a kormány munkahelyteremtésre akarja fordítani. Hatszázan ültetnek majd ebből fát. Igaz, persze, hogy óvatos becslések szerint a válság miatt minimum százezren veszítik el az állásukat. De a kicsit is meg kell becsülni! Mondhatjuk: az irány jó, most már csak fel kell turbózni a fásítást. A vállalatvezetők és a képviselők felajánlásai mellé újabb önkéntes pénzforrásokat kellene felhajtani, számítva arra, hogy talán másokat is megérint a válságkatarzis. Az ugyanis nem igazán fog működni, hogy az újabb válság újabb terheit csupán a kétmillió adófizető magyarra terheljék rá. Azokra, akikre eddig is szokták. Máshol muszáj megtalálni a pénznek forrását. És amilyen marha szerencséje van a kormánynak, pont az eddig egyáltalán nem adózó szférákban vannak a legjövedelmezőbb vállalkozások. A legtöbb pénzt ugyanis manapság a drog, a prostitúció, a feketemunka, a csempészés, a borhamisitás, bérgyilkolás és társai hozzák. Épp itt volna az ideje, hogy az ország gondjaiból némi terhet magára vállaljon a nagyot kaszáló alvilág is.

Az adakozó állami vezetők sokat keresnek. Némelyikük havi bére 2-3 millió forint. Egyesek szerint viszont egy közepesen menő strici is összeszed ennyit havonta. Ráadásul adómentesen! Miért ne érinthetné meg őket is a válságkatarzis? Az ő mellkasukban talán nem érző magyar szív dobog?

Ha én kormány volnék, bizony mondom, minden követ megmozgatnék: Tisztelt Stricik, és Egyéb Szexuális Szakágazati Szolgáltató Szakemberek! Kedves Alulfoglalkoztatottak! - kezdeném. Vázolnám a krízis méreteit, várható következményeit. Utalnék a kormány elszánt válságkezelési programjára, amely máris 600 új munkahely teremtésében csúcsosodik ki. Egyszerre játszanék érzelmi és értelmi húrokon. Rámutatnék azokra a felmérési eredményekre, amelyek szerint a munkahely elvesztése után a szexuális aktivitás is jelentősen csökken. Jelezném, hogy a kocsisoron kialakult tarifák jelenleg nem a munkanélküli segély öszszegére vannak belőve. Így az egész szakágazat elsőrendű gazdasági érdeke a munkanélküliség visszaszorítása. Pozitív példaként hoznám fel, hogy még az országgyűlési képviselők is fontolgatják, ezután adót fizetnek a költségtérítés után. Ha más nem is, ez biztos használ!

Szerintem legalább négy-ötszáz plusz faültetőt hozhatna ez az akció. És akkor még nem is beszéltünk a markecolókról, a csempészekről, az orgazdákról, az uzsorásokról és társaikról. Mikor szólította meg a kormány utoljára például a drogdílereket? Na ugye! Könynyen belátható: mindegyikük boltját nagyban rontaná a gazdasági visszaesés.

Ezer és ezer faültetőt látok, amint szorgalmasan dugványoznak reggeltől estig. Szépen szaporodnak majd a kormány önkéntes befizetésekből ültetett fái. Talán egészen addig, amíg egyszer meg nem látja köztük az erdőt is.