Édesapámat április 7-én a kora délutáni órákban rablótámadás érte. A mentõk a Szent János Kórház Trauma Centerébe szállították, majd mintegy kétórás amnézia miatt az idegsebészeti osztályon került elhelyezésre ahol ödémacsökkentõ infúziós kezelést kapott április 11-i elbocsátásáig. Másnap délután arra érkeztem szüleimhez, hogy édesapám nagyon roszszul van. A Fõnix ügyelet orvosa 39,4 fokos lázat és szeptikus állapotot diagnosztizált, és eseti mentõvel a Szent Imre Kórházba szállítatta. A kórházban megállapították, hogy kettõs baloldali bordatörése van, amit a Szent János Kórházban készült alulexponált felvétel nem mutatott ki.
A Szent Imre Kórházban végzett hemokultúrából fény derült a szeptikus állapot okára is: édesapámat a Szent János Kórházban behelyezett branüllel Staphylococcus aureussal fertõzték meg. Ez egy gyilkos bakteriális kórokozó, amely a véráramba kerülve rövid idõn belül általános szepszist okoz, kivédése az egészségügyi rendszabályok rigorózus betartásával lehetséges. A fertõzés jelei – az alkaron jelentkezett kiterjedt vörös folt formájában már a kórházban megjelentek, az osztályos orvos azonban csak legyintett. Édesapámat április 12-tõl 24-ig kezelték a Szent Imre Kórházban, majd javuló gyulladásos értékek mellett hazabocsátották. Sajnos a kezelést túl korán hagyták abba, így három nap múlva ismét szeptikus tünetek léptek fel, ezért visszavittem. A hemokultúra eredménye: a Staphylococcus aureus továbbra is jelen volt a véráramban. Antibiotikumos kezelések következtek. Május 19-én vihettem haza. Az antibiotikumok azonban drasztikusan rombolást végeztek bélrendszerében, így június 16-tól 24-ig újabb belgyógyászati kezelés vált szükségessé.  Édesapám – 10 éve méltósággal viselt Parkinson-betegsége dacára – három és fél hónap leforgása alatt negyedszer is talpra állt.
Augusztus 11-én epetájéki és hasi panaszok léptek fel, ezért szüleim kihívták az Fõnix orvosi ügyeletet. A meglehetõsen nyegle modorú orvos fájdalomcsillapító injekciót adott és közölte, hogy ha majd besárgul, beutalja kórházba. Augusztus 24-re édesapám fájdalmai az elviselhetetlenségig fokozódtak, jártányi ereje nem maradt, ezért bevittük a Szent Imre Kórház sürgõsségi osztályára, ahol a hasi ultrahangos vizsgálat gyulladt epehólyagon és epevezetéken kívül – a gyulladás májba való behatolása nyomán – egy kilenc centiméteres tályogot is kimutatott a máj felszínén. Állapota sürgõs mûtéti beavatkozást igényelt, amelyet aznap este 8-tól 11-ig végeztek el az ügyeletes Péterfy Sándor Utcai Kórházban. Szeptember 15-én – három héttel a mûtét után – édesapám összeomló keringéssel, kiszáradt állapotban, kezdõdõ tüdõgyulladással, egy újonnan keletkezett májtályoggal és kritikus májfunkciós értékekkel került vissza az õrzõbe. Állapotát stabilizálták ugyan, de szeptember 25-én besárgult, és a szeptember 26-án este vizitáló fõorvos közölte velem, hogy nincs remény. Október 2-án vegetáló, ám tiszta tudatú apám ismét kikerült az õrzõbõl és ezzel hosszú, szenvedéstõl terhes agónia vette kezdetét. Az április–májusi septicaemia, az antibiotikus kezelések dózisa, tetézve egy idõben fel nem ismert akut és kiterjedt gyulladás következményeivel végül megtette hatását: édesapám, a mértékletesség mintaképe, október 28-án, 78 éves korában, májelégtelenségben elhunyt. Szervi betegsége, az idõskori Parkinson-kórt leszámítva, nem volt.
Gyenis Jenõ, a Magyar Köztársaság nyugalmazott nagykövete, karrierdiplomataként 37 évig állt a Külügyminisztérium szolgálatában. Törökország-specialista volt. Az 1988-as külpolitikai nyitáskor – elsõ tel-avivi misszióvezetõként – történelmi misszió cselekvõ részese lehetett. Méltatlan haláláért és az odáig vezetõ embertelen szenvedésekért az elsõdleges felelõsség az õt elfertõzõ kórház dolgozóit terheli. A másodlagos felelõsség a Fõnix felnõtt háziorvosi ügyelet részérõl eljáró 66 066 pecsétszámú orvosé, aki – szakmai  alázat híján – alábecsülte a kockázati tényezõket és elmulasztotta ultrahangos vizsgálattal tisztáz(tat)ni a kiterjedt és intenzív hasi és epetájéki panaszok okát. Lelkük rajta!   

    
Gyenis Csilla Zsuzsanna
Budapest