Ha ez nem lenne elég, akkor az is kideríthető, hogy november elején az APEH zárolta a cég számláit. Mindazonáltal a cégvezetők azóta sem kértek önfelszámolást, a beszállítók nem kezdeményezték a vállalkozás felszámolását. A cégbíróságnál ezért mit sem tudnak arról, hogy itt csőd készül, közben akár értékeket is ki lehet síbolni a vállalkozásból, megkárosítani az alkalmazottakat, az államot, a beszállítókat.

A dolgozók egyelőre nem kapták meg a nekik járó fizetést, táppénzt, gyedet - itt a hideg, jönnek a számlák, a többségnek nincsenek tartalékai. Noha gyakorlatilag senkinek sincs már állása, a csoportos létszámleépítést nem jelentették be a munkaügyi központnak, így az nem is tud róla semmit. Olvashatják ugyan az újságban, és ha megteszik, rákérdezhetnének a cégvezetőkre, hogy akkor mi is a nagy helyzet, de nem teszik. Talán joguk sincs hozzá vagy csak nem része az ilyesmi a jogalkalmazásnak. Így aztán azzal sem foglalkozik a munkaügyi központ, hogy a cég központjából csendesen, és csakis szóban arra biztatgatják az alkalmazottakat, hogy mondjanak föl ők maguk. Igaz, akkor elvesztik a törvényesen járó végkielégítést, de legalább hamarabb kereshetnek állást. Nem alap nélkül sugallják, hogy aki Magyarországon ragaszkodik a jogaihoz, az hónapokig, vagy akár egy évig sem kap egy vasat sem - legfeljebb a felszámolótól jut a járandóságához (ha majd lesz felszámoló) -, ehhez ugyanis előbb valakinek meg kellene indítania a felszámolást.

Hasonló a helyzet az egészségbiztosítási pénztárral. Szerintük a média nem jogforrás, nem is hisznek a nyilvánosságnak; majd akkor néznek utána, hogy eljut-e a táppénz, a gyes a beteghez, ha a kedves cégtulajdonos veszi a fáradságot, és bejelenti, hogy már azt sem tudja átutalni. Az egész magyar gazdasági szabályozásban ez a határtalan bizalom a legfeltűnőbb: a hatóságok csak akkor lépnek, ha a vállalkozó maga jelenti be hivatalosan a neki további érdeksérelmet okozó tényeket. Úgy tűnik fel, hogy a magyar jogalkotók és jogalkalmazók kizárólag jóhiszemű, törvénytisztelő vállalkozót tudnak elképzelni, akinek esze ágában sincs becsapni másokat. A magyar hatóságok nyilván sosem láttak még olyat, hogy egy bebukott cég bevételeit egy másik cég számlájára utaltatják, a felszámoló kinevezése előtt eladnak mindent, amiből az adósságokat ki lehetne fizetni. Én azonban még emlékszem arra, hogy az egykori Békéscsabai Kötöttárugyár széthordásakor, miután az országos bérgarancia-alapból az adófizetők pénzén pótolták a ki nem fizetett béreket, még a bérgarancia-alap pénzét is ellopták. De ez is nyilván abba a körbe tartozott, amely szerint a sajtó nem jogforrás.

Mindenki attól fél, hogy itt a válság, jön a csődhullám, tömérdek ember fog az utcára kerülni. De amilyen állapotban e várható folyamatok jogi és intézményi háttere van, sajnos nemcsak a csődhullám valószínű, hanem a jelenleg igen csekély kockázatú csődbűntettek hulláma is.