Hónapok óta virítanak az óriásplakátok városszerte: „A Vásárhelyi-terv keretében hamarosan átadásra kerülõ cigándi és tiszaroffi víztározók segítenek levezetni a Tisza árvizeit, és hozzájárulnak másfél millió ember élet- és vagyonbiztonságához”. Eleve imádom a minisztériumi nyelv leleményeit, mindig minden valaminek a keretében van, és persze, ha már keretben, akkor elõbb-utóbb valamire kerül, leszakadásra kerül az arcom csodálkozás keretében, de itt most nem a hivatalnoknyelv idiótaságaira kell figyelni, hanem a plakát úgynevezett képi üzenetére.

A kép légifölvétel a Tisza-tájról, középen kanyarog a folyó két oldalára gigantikus lefolyókat fotosoppoltatott a nyilván kényelmes állami tenderen választott kreatív. De az is lehet, hogy egy fõosztályvezetõ ötlete volt. Pont olyan. Pontos képi megfogalmazása annak a szemléletnek, ahogyan a hivatal, a vízügy, az állam mindenféle illetékes szervei a Tiszáról, az élõ vízrõl gondolkodnak. Százötven éve rombolja ez a gondolat és a belõle fogant súlyos gyakorlat a Tisza élõvilágát, környezetét, teszi tönkre az Alföld tájait. A víz nem kell, csak baj van belõle, szabaduljunk meg tõle minél gyorsabban. Százötven éve még talán érthetõ volt ez a vízfóbia, de ha ma szétnézünk és látjuk az Alföld elsivatagosodott lapályait, vagy ha elolvasunk, megnézünk, hallgatunk néhány úgynevezett globális környezeti veszéllyel foglalkozó híradást, akkor talán épp azzal kezdenénk el foglalkozni, hogyan tarthatjuk meg a vizet, amely az egyik legfontosabb természeti erõforrásunk lehetne, miképpen teremthetünk vele olyan élõhelyeket, amelyekbõl Európában már hírmondónak is alig maradt, aztán hogyan lehetne úgy gazdálkodni ezeken a területeken, hogy a természeti értékeket ne pusztítsuk, hanem éppenhogy teremtsük újra. Mert ez is lehetséges.

A hétvége keretében átadásra került a cigándi víztározó, az utóbbi évek nagy árvizei miatt beindított új vízügyi beruházások egyik legfontosabb létesítménye. Velencei-tó méretû, 25 négyzetkilométer, 16 milliárdba került, majdnem százmillió köbméter víz fér bele, satöbbi, a hírekben végigmantrázták az egészet, ha nem volna gazdasági válság meg szlovákhelyzet, akkor nyilván kapnánk a dumát durva adagokban, a kormányzati kommunikáció nem hagyhatna ki ilyen ziccert, amikor az embereknek adnak végre valami szép nagyot, mint késõ õszi Mikulás.

Az átadás körüli visszafogott sajtózajban elõfordult a fenntartható ártéri gazdálkodás szókapcsolat is, mellékesen. Na, hát pont az a kérdés, ebbõl mi lesz, mennyire van az komolyan gondolva. Mert a tapasztalatok pocsékak: ott a lerabolt, mocsarasodó, pusztuló Tisza-tó (rendes nevén Tisza II víztározó), amely még sokkal nagyobb lehetõségeket teremtett harminc éve. A Tisza természetes, régi árvízi körülményeit mesterségesen elõállító óriástározóba szinte berobbant az élõvilág, halivadékok százmilliói, vízinövények, vízimadarak százezrei lepték el a környéket. Aztán kiderült, hogy ez a duzzasztósdi mégsem olyan jó ötlet, áramot nem nagyon termel, az öntözés drága és szikesíti a talajt, a mezõgazdaság nem tudja fizetni az öntözõvizet. A tó kezelõje nem tudja megvédeni halállományt, szétlopták a vizet; a vízügy még akkor sem veszi figyelembe mondjuk a halak ívási szokásait, amikor más fontosabb szempontja nincsen, tetszése szerint rángatja a vízszintet, óriási ökológiait okozva évrõl évre; senkinek nincs ötlete arra, hogy a mocsarasodó hatalmas területtel mit lehetne kezdeni a következõ évtizedekben.
Na, tehát Cigándon vajon képes lesz-e a vízügy úrrá lenni természetromboló ösztönein, és olyan vízszintet fönntartani a tározóban, amely kedvezõ a vízi élõvilág számára? Ki fogja megvédeni a tavasszal talán milliószámra születõ halivadékokat, hüllõket, kétéltûeket? (Helyi források szerint már megindult az osztozkodás és a korrupciós helyezkedés a reménybeli nagy halrablásra. Nincsenek illúzióink: a Tisza mentén mûködõ halászati cégek a legsúlyosabb rablógazdálkodást folytatják.) Ne legyen igazunk, de Cigándon jó eséllyel pontosan az lesz, amit az ostoba óriásplakát mutat: gigantikus lefolyó. Gyártani kéne hozzá egy 25 négyzetkilométeres gumidugót.