Bauer szerint a liberálisok politikusai nemcsak gyengék és felkészületlenek voltak, de elveik feladásával járó követeléseikkel maguk is hozzájárultak az államháztartás helyzetének romlásához.

Bauer az SzDSz programjaiban is megjelenő téves és a liberális vonalvezetéssel ellentétes célokból eredezteti a párt hibás tetteit, amelyek közül felsorolja az adócsökkentés hajszolását, az autópálya-építést; a diplomás minimálbért; a Sulinet adókedvezményét és a PPP-programokat.

Kettőnk vitája nem új keletű. Amikor 2000 decemberében az SzDSz elfogadta A korszakváltás programja. c. dokumentumot, Bauer már akkor is ellene szavazott. Minthogy annak a programnak én voltam a szakmai felelőse, majd 2002 és 2004 között részese voltam a kormányzásnak, válaszolnom kell. Akkor is , ha Bauer Tamással nagyon sok kérdésben egyetértek (lásd Bokros L.-Bauer T.-Csillag I.-Mihályi P.: Utolsó esély, Élet és Irodalom 2006. 17. szám).

Adócsökkentés. A 2000 decemberében elfogadott program a széles adóalapú, kisszámú főadóra építő, egységes adókulcsot alkalmazó, a kedvezményeket (az öngondoskodás és a hosszú távú megtakarítások elismerését kivéve) megszüntető: ún. egykulcsos adórendszer fokozatos bevezetése mellett kötelezte el az SzDSz-t. Emellett a (felbruttósított) keresetekre terhelt, egységes tb-járulék bevezetését javasolta. A "Korszakváltás" után három évvel indultak el a szlovák reformok, ahol az "egykulcsos" adóreform nem kevesebb, hanem több adóbevételt eredményezett. Pontosan úgy, ahogy mi is terveztük. Ha a liberálisok elérhették volna, hogy "jóléti rendszerváltás" helyett adóreform, egészségbiztosítási reform, felsőoktatási reform legyen, akkor ma valószínűleg nem kellene szégyenkeznünk az IMF-hitel miatt.

Bauer úgy tesz, mintha azt gondolná: ha nem lett volna a liberálisok a programjában az egykulcsos adó ígérete, akkor nem lett volna eva, adómentes minimálbér, áfacsökkentés. És ez erősebb kutya?

Az sem igaz, hogy az SZDSZ "ragaszkodott volna az adócsökkentéshez akkor is, amikor az ország a pénzügyi katasztrófa felé száguldott". Kuncze Gábor többször figyelmeztetett erre nyilvánosan is, de aggodalmát éppen koalíciós partnere és annak pénzügyminisztere utasította vissza.

Autópálya-építés. A "Korszakváltás" 10 év alatt, évi 60 km-es tempóban akarta teljesíteni azt a programot, ami végül is 7 év alatt valósult meg. Ma is ott keletkeznek munkahelyek (lásd Bosch, Mercedes), ahova elér az autópálya. Tudom, hogy munkatársaimnak a pályák megvalósulásáért mennyit kellett dolgozniuk, mekkora és milyen sok irányból jövő nyomásnak kellett ellenállniuk. Debrecen, Nyíregyháza, Szeged, Dunaújváros és Miskolc közül ma legfeljebb az egyik városba (Miskolcra) érne el a pálya, ha az SzDSz - ahogy ma Bauer Tamás javasolja - önálló program nélkül, "tárca nélküli miniszterekkel" támogatja a szocialistákat. Mennyivel lenne jobb ma a helyzetünk, ha csak beszélhetnénk az autópályákról, ahelyett, hogy közlekednénk rajta? Ami pedig az építési árakat illeti: a Megyeri híd példáján láthattuk, hogy akár egyetlen település is milliárdokkal zsarolhatja az adófizetőket, és végül - hogy a híd végre használható legyen -, fizetünk is, mint a katonatisztek. Szerencse, hogy a megépült 540 km-nyi autópálya melletti közel 500 település között voltak szerényebbek is.

Diplomás minimálbér. Mi köze az 50 százalékos béremeléshez annak, hogy a liberálisok azt írták a programjukba, hogy "a központi költségvetési szerveknél meg kell kezdeni a teljesítményorientált finanszírozást és beszámoltatást... a legnagyobb hangsúlyt a munkaerő minőségének javítására és a munkaerő takarékosabb felhasználására helyezzük. A szabad demokraták célja, hogy a diplomás munkakörben dolgozó köztisztviselők és közalkalmazottak legalább a minimálbér kétszeresét keressék meg." Nem pazarlás-e, ha a közszférában nem a legjobb diplomások dolgoznak, a segédmunkásokkal azonos minimálbérért, teljesítménykövetelmény nélkül? Hogy kerül a takarékos munkaerő-felhasználás és a teljesítménykövetelménynyel egybekapcsolt diplomás minimálbér a differenciálatlan 50 százalékos béremeléssel egy kalap alá?

Sulinet-adókedvezmény. Tény, hogy az SzDSz nyomására Magyarország is átvette más országok (Svédország, Portugália, Dánia, Franciaország, Kanada) gyakorlatát, amikor az informatikai eszközök elterjedését azzal segítette, hogy az ár egy részét szja-kedvezmény formájában visszatérítette. 2002-2005 között a 30 százalékos kedvezményt összesen kb. 70 Mrd Ft értékű berendezés vásárlásához vették igénybe, azaz 20-25 Mrd Ft volt a költségvetési teher. Ez az éves GDP egy ezreléke. Egyszerűen: nem tétel! Három év után pedig éppen a liberális miniszterek javaslatára szigorították, majd törölték ezt a kedvezményt.

PPP. Ha a magán- és a közszféra finanszírozását egyesítő, úgynevezett PPP- konstrukciót Bauer amiatt bírálná, hogy a kormány megpróbált ebből olyan elszámolási trükköt kreálni, amely a hiányt kisebbnek mutatta, akkor egyetértenék vele. A kormányból való kiválásom egyik oka épp ennek a trükközésnek az elutasítása volt. De Bauer szerint minden PPP a költségvetési fegyelem fellazításának az eszköze, s ebben szerinte az SzDSz által ellenőrzött tárcák jártak az élen. Én másképp látom. Amikor sikeresen matricássá alakítottuk a M5-öst, és sikerült megállapodni a továbbépítésről Szegedig, majd az országhatárig, a legolcsóbb és legelőnyösebb ajánlat győzött. Ez áll az M6-os Budapest-Dunaújváros közötti szakaszára is. Mind az Állami Számvevőszék, mind az Országgyűlés vizsgálóbizottsága kénytelen volt elismerni, hogy ezek a beruházások eredményesek voltak, és nincs ok arra gyanakodni, hogy drágán, vagy nem átláthatóan valósultak volna meg. Ha a kollégiumépítéseket, vagy a felsőoktatási intézmények épületeinek a megújítását vizsgálták, abban sem találtak kivetnivalót. Ezeket hosszas tervezés, versenyeztetés előzte meg, és végül a tárca megfelezett beruházási előirányzatának a feléből több építkezés valósult meg, mint a korábbi teljes előirányzat által. Magyarország éppen az említett PPP-projektekkel 2004-ben és 2005-ben is elnyerte a legjobban előkészített, legkomplexebb és legátláthatóbb PPP projekt európai címét. Ezek nagyságrendje együttesen és évente nem haladja meg a 65 Mrd Ft-ot, a költségvetési kiadások 0,7, a felhalmozási jellegű kiadások 5 százalékát. A PPP-módszerével megvalósult beruházások ún. jelenértéken számított költsége alacsonyabb, mint a tisztán költségvetési pénzből épülteké, miközben hamarabb lehetett őket használatba venni.

Persze értem én Bauer Tamás indulatát, amikor a mai helyzet előidézői közül nem tudja és nem akarja kihagyni a liberálisokat sem. A liberálisok mindig kettős kötöttségűek, ami Magyarországon közel egy évtizede skizofrén tudatot is jelent. Nyugat-Európában természetes, hogy ha a szabadságjogok, a demokrácia van veszélyben, a liberálisok a baloldallal szavaznak, ha a gazdasági szabadságra települ rá az állam, ha az adófizetőket nyomorgatják, akkor jobbra húznak. Hazánkban a liberálisoknak ez az "ingaszabadsága" erősen korlátozott. És nem csak a Fidesz miatt. Bauer is tudja, hogy az ésszerű és korszerű baloldaliság a szocialista pártnál nem főszabály, hanem kivétel: egyszer volt Budán Bokros Lajos.

Bauernek nehezére esik elfogadni, hogy a liberális szavazók sincsenek "különös anyagból gyúrva". Köztük is vannak pedagógusok, óvónők, orvosok és nővérek, akiknek jól jött az 50 százalékos béremelés, nyugdíjasok, akik nem tartják rossz ötletnek a 13. havi nyugdíjat, kisvállalkozók, akik a minimálbér adómentesítését éppúgy nem utasították vissza, mint az evát, és sokan vannak, akik örülnek az autópályáknak. Ezért mindig pokolian nehéz a dolga a liberális politikusoknak, ha meg akarják magyarázni szavazóiknak, hogy ennyi jó együttesen végül még sem vezet jóra.

Csillag István, 2002-2004 között gazdasági és közlekedési miniszter