Kórházvédők

Az ember azt hinné, hogy az orvosok feladata nem a kórház, hanem a betegek védelme. Ha jól tudom, az orvosi esküben egyetlen szó sincs a kórházak megvédéséről, annál több a betegekkel kapcsolatos szakmai és morális kötelességekről. Két olyan hivatás van, ahol mindennél fontosabb a hivatás tárgya: az orvosé és a pedagógusé. Íratlan törvény: semmi sem indokolhatja a nekik kiszolgáltatott emberek (még kevésbé gyerekek) érdekeinek sérülését. Harminc éve tanítok, a diákjaim soha, semmit sem éreztek szakmai vagy magánéleti problémáimból, pedig (mint mindenkinek) jutott nekem is belőlük bőven. Egészen egyszerűen inmorálisnak tartottam volna bármit is áthárítani azokra, akik a legkevésbé sem tehettek semmiről. Az én etikai kódexem szerint pedagógus és orvos ne sztrájkoljon.

Ha orvos sztrájkol, az kiváltképpen bűn, mert ő konkrétan emberi életekkel játszik. Emberi életekkel játszottak már azok az orvosok is, akik az egészségügyi reform ürügyén ide-oda küldözgették, vagy a vizitdíj, a megnövekedett adminisztráció ürügyén órákig várakoztatták a betegeket.

Felelős politikusok körében évek óta köztudott, hogy a magántőke bevonása nélkül az egészségügy nem képes működni. Már az Orbán-kormány egészségügyi minisztere, Mikola István is készített ezzel kapcsolatos terveket, s azóta szép csöndben számos területen privatizáltak. Mára a kórházak csaknem ötöde működik valamilyen gazdasági társasági formában. A szocialista-szabad demokrata kormány Molnár Lajos-Horváth Ágnes párosa még nagyobb szerephez juttatta volna a magánbiztosítókat, de a népharag, a Fidesz szította népszavazás mindezt elsodorta. A Fidesz szerint ma, aki a kórházakhoz nyúl, a nép ellensége. A nép, az istenadta nép pedig elhitte. Hogyne hitte volna, amikor a fehér köpenyes anyaúristenek (tisztelet a kivételnek) ugyanezt mondták: a rendelőben, a kórházban, mindenütt. S neki ezektől a fehér köpenyes atyaúristenektől függ az élete. Akikről elhitte, hogy a borítékba csúsztatott ezrek, tízezrek, (és csakis kizárólag ezek!) garantálják számára a gyógyulást. A "borítékos pénzekből" a kórházaknak többnyire semmi sem jut, az a főorvosi villákban, műkincsekben, külföldi luxusutazásokban landolt, landol ma is.

Ebbe a szépen felépített, rendkívül inmorális rendszerbe piszkított be a HospInvest. Amely racionális, gazdaságos működésre törekszik, tiszta, átlátható viszonyokra, és mindezt a gyorsabb gyógyulás, a beteg érdekében teszi. Hiszen neki is ez az érdeke: a minél gyorsabb gyógyulás gazdaságosabb. Nem véletlen, hogy kivívta maga ellen a rendszer fennállásában érdekelt orvosok ellenállását. Mert mi lesz, ha nem lesz boríték? Mi lesz, ha nem lehet ingyen igénybe venni a kórház eszközeit, infrastruktúráját a magánbetegek számára?

Az egri "kórházvédők" a leggátlástalanabb módon próbálták magánérdekeiket a kórház érdekeként feltüntetni. Milyen kórházvédelem az, ha hónapok óta minden erejükkel megpróbálják megakadályozni a kórház normális működését? Ha orvosokat biztatnak arra, hogy ne vegyenek részt a gyógyító munkában? Ha statisztikákat, jelenléti íveket hamisítanak meg, csak hogy bebizonyítsák, a kórház alkalmatlan a gyógyításra? Ha egyszerűen magukkal visznek, eltulajdonítanak műszereket, eszközöket, szinte kifosztva volt munkahelyüket?

Az egri kórházvédők tevékenysége alighanem az egyik legsötétebb fejezete lesz a magyar orvostudomány történetének. Reméljük, gyorsan a feledés homályába merül.

Bonifert Mária, nyelvtanár, Budapest

Se szitokkal, se kővel, se más fegyverrel

Töredelmesen bevallom - amennyiben zsoldnak nevezhető -, a baloldal (B) "zsoldjában állok" (J és B és az erőszak, október 21.). A Dísz téren éppen az első gárdisták (J) esküdtek föl az árpádsávos zászlóra a "cigánybűnözés ellen", bár lehet, hogy csak hadisírgondozásra és parlagfűirtásra, a Dózsa téren néhány ezer B a paramilitáris csoport alkotmányellenességére figyelmeztetett, és az erőszak ellen tüntetett. Miközben a Duna-parton B meggyilkolt őseire, a második világháború ártatlan áldozataira emlékezett, J transzparensein B hazaáruló, gyilkos és magyarellenes volt, de a szóbeli támadások nem csaptak át fizikai erőszakba. A melegfelvonulásra sok szimpatizáns B is elment, mert olvasta, hallgatta, hogy három erőszakos szervezet is meg akarja támadni őket. Mikor bekövetkezett, B csak ment csöndesen, egymás közt beszélgetve nemzetiszínű és szivárványszínű zászlók alatt. Turisták integettek útközben egy szálloda ablakából, B viszszaintegetett nekik. Ez volt B összes cselekménye, amely a kordon mögül kilátszott. Elnézést kérek a nem B melegektől, lehet, hogy J-k, lehet, hogy egyáltalán nem érdekli őket a politika. B ismét az erőszak ellen tüntetett, ezért állt melléjük. Az erőszak ellen hozta létre B a Magyar Demokratikus Chartát, majd egy se nem J, se nem B, mondjuk K (közép) indította el a Tarka magyar! mozgalmat és tüntetést, mert ugyancsak a nemi, faji stb. diszkrimináció ellen tiltakozott. Ezt történetesen nem támadták meg se szitkozódással, se kövekkel, se más fegyverrel.

Ha az erőszak ellen tüntető B és az erőszakot hirdető és megvalósító J között Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa egyenlőségjelet tesz, akkor az erőszak intézményes megfékezésében tényleg nem reménykedhetünk. Akkor kénytelenek vagyunk utcára menni megint a Himnusszal, a Szózattal, békeaktivistákkal, pappal, kisebbségivel, művésszel, tudóssal, hogy B puszta emberi - mondom, emberi, tehát békés, barátságos - szóval felvegye a harcot a szóbeli és a fizikai erőszak ellen.

Testi épségünket csak a rendőrség biztosítja. Amennyiben fegyvertelen, ártatlan felvonulókat a rendőrség kőtől, tojástól, benzines üvegtől megvéd, a rendőrség kétségkívül részrehajló. Védhetné J-t is a békés felvonulóktól, nemde? Feloszlathatná B magyar népdalt éneklőit is, nehogy már zavarják a dobálókat. Az ügyészség, a bíróság részrehajlása J irányába legalábbis gyanús. Amennyiben a gyújtogatás, az életveszélyes fenyegetés, a fizikai támadás bűn, két év alatt hozhattak volna jogerős ítéletet. Súlyos testi sértésért már kiszabhattak volna letöltendő börtönbüntetést.

Mivel erre precedens sem teremtődött a magyar ítélkezési gyakorlatban, Budapest feldúlása a futbalmeccs látogatásához hasonlóan népszerű hétvégi programmá vált. A család kirándul a fővárosba, a családapa a Hősök terén védi meg a magyarokat B ellen, közben a családanya a gyerekeit elviszi az Állatkertbe. Mire a Vidámpark minden játékát végigpróbálták, a családapának (J) is sikerült megmenteni a nemzetet a nemzet ellenségeitől (B). Otthon aztán ki-ki elmesélheti élményeit a hétvégi kirándulásról. A gyerekek az iskolában, anyjuk a boltban, apjuk a kocsmában. A családfő (J) esetleg még egy csíkos zászlót vagy egy pesti utcakövet is elvisz emlékbe, hogy otthon bizonyítsa, nem hazudott, valóban megvédte a hazát.

Közben B is megvédi magát. Ha tudja.

Hajdú Zoltánné, Budapest