A bölcsebbek, akik képesek figyelmezni a körülményekre, akik tudják, mit nem lehet, szépen koncepcióba rendezik a szikrázó ötleteket. Ezt később az egyszerűség kedvéért gazdaságpolitikának fogjuk hívni, reméljük, nem hat hencegésnek. Az együtt dobbanó szívek és az együtt csikorgó agyvelők teremtette platformon pedig majd együtt fogunk örvendeni. Válság múltával beköszönt az ezeréves birodalom.

Persze, nem így lesz.

Már a konzultációknál akadtak, akik elbitangoltak. Előbb az államfő adott más formát az egységnek, majd Orbán és legfőbb hűbéresei választották a kerítésen kívülről való bekiabálás módszerét. S a pattogó szikrákat is igen szépen el lehet válogatni, csoportokba osztani, főképp két nagyba, hogy plasztikusabban láthassuk, hogyan differenciálódik az egység. (Orbán Viktornak például az jutott eszébe, hogy a kormány folytatja a hazugság politikáját. Továbbmegyek, Cser-Palkovics Andrásnak is pont ugyanez jutott az eszébe, amitől szinte elállt a lélegzetem.)

A kormányzók azonban mintha mégsem maradtak volna teljesen magukra az egységükkel. A normálisan az Országos Érdekegyeztető Tanácsba terelt szegmensei a magyar életnek mintha sokkal érdemibb figyelmet lövelltek volna a tényleges megoldási lehetőségekre. Érdemibbet, mint Cser-Palkovicsék, s érdemibbet, mint Cser-Palkovicsék kínálatára. A pénzügyi válsággal ugyanis valami olyan vált érezhetővé az erőben, amely már nagyon régen nem. Ezt Vader nagyúr vagy Obi-Wan Kenobi azonnal észrevette volna, ahogy Parragh vagy Demján észre is vették. Orbán nagyúr viszont láthatóan érzéketlen maradt iránta, s a kormányzók is inkább csak belebotlottak, mint hogy érezték volna. Durva, materiális problémák vannak, melyek kapcsán az, akinek ez már ma is a gondja, nem bulizhat arra, hogy mi lesz 2010 után. A kérdés nem az, hogy mi lesz akkor, hanem az, hogy élünk-e még akkor. Hogy működik-e még a cégünk? Hogy egyben lesz-e még a családunk?

Vagyis igen alkalmas körülmények alakultak ki arra, hogy elillanjon az évtizede beégett szurkolói mentalitás. A problémák természete nem engedi, s egyre kevésbé engedi a luxust, hogy csak azt mérlegeljük, ki mondja. Fontossá az válik, mit mond, milyen megoldást kínál, mert sajáttá válnak a problémák, s tényleg valódi problémákról lesz szó. Nem a HospInvest vagy a patikárius ellen vagy mellett kell zászlót bontani, hanem a család vagy a cég boldogulását kellene biztosítani. Igen viszonylagossá tudnak ilyenkor válni a svádák meg az értékek mentén való hablatyolások. Életbe vágóan fontosak lesznek viszont a döntések, még a szimpátiadöntések is. Évtizede nem tapasztalt élmény lesz ez széles rétegeknek.

Hogy mindez láthatóvá vált, nagyjából ez a legfontosabb hozadéka a két csúcsnak. Hogy erre hogyan reagálnak a politikai ágensek, az nagy felfordulásokat okozhat a közeli jövőben. Orbán Viktor egyelőre elég tompa az ügyben, úgy tesz, mintha az égő ház a szabadság, a lehetőségek birodalma lenne. Ő dolga. A kormányzat aktívabb a keresésben, csúszás közben az ember ritkán szokott kihagyni kapaszkodókat. Mindenesetre biztos, hogy a kormányfő lehetőségei megnőttek egy új társadalmi koalíció kiformálására, csak mivel ez nem a kamarilla, nem a párt, ehhez eddig mobilizálatlan erényekre lesz szükség.