A tudósok ugyan mindmáig nem bizonyították be, hogy Robin Hood valóban létezett, de az emberiség azóta is reménykedik, hogy ha csak mese volt is, majd valóság lesz. Nálunk különösen rászorulnak erre az ábrándra azok, akik telente a panellakásokban verejtékeznek hol a 26 fokos, megfékezhetetlen meleg, hol a számlák miatt. A parlamentben úgy döntött hétfőn a kisebbség, hogy ebből elég - egy kicsit.

Kevesen lehettek a képviselők között, akik amiatt gyűrték a kezüket, hogy öt év alatt több mint a kétszeresére nőtt a hárommillió távfűtésnek kitett ember számlája, hogy a panelokból elmenekülni sem tudnak, mert nem utolsósorban épp a luxusrezsi miatt nincs áruk ezeknek a lakásoknak. Bebábozzák lakóikat. Aligha merengtek azon, hogy milyen elemi erejű tárgyi emléke a szocializmusnak a távfűtés, e kezelhetetlen fenevaddá vált jóindulat. Eleven hagyaték, hatalmas, hónapról hónapra fizetendő örökösödési adóval. Nem Robin Hood vitézkedik itt, hanem egy derék szovjet partizán, egy igazi Csapajev képtelen letenni a fegyvert.

A háborúval most nem foglalkoznak, a csatában viszont a kormány egy megejtően egyszerű gondolatot követett: tovább drágul a távfűtés a megvadult energiaárak miatt? Segítsék ki a fogyasztókat azok, akiknek jövedelmük származik az áremelkedésből. Ahogy az állami Robin Hood korábban a bankoktól és a gyógyszergyáraktól vett el ott egyébként törvényesen megtermelt jövedelmet, most az energiacégeket küldi a kasszához. Kibírja a Mol, ha elveszíti nyeresége tíz százalékát, mondja, aki falfehéren hanyatlana le, ha saját százforintnyi jövedelméből kellene odaadni tízet.

De most ez sem nagyon számított. Az ország első távfűtéses épületében, a már a XIX. század végén kazánok nélkül, távolról indított gőzfűtésre épített Parlamentben aligha a Mol nyereségét, veszteségét számolgatták a hétfői szavazáson.

A Robin Hood-i képletet, az egy (plusz Tuck barát és Little John) mindenki ellent próbálták ki, vagyis azt, hogy az MSZP adott esetben egyedül (plusz Lengyel és Gyenesei) is át tudná-e vinni a költségvetést. Meglehet, itt a sherwoodi hőst a négy ellenzéki párt egyszerű rablónak látja, aki elveszi a másét, de tény, hogy hiába volt négy csapat egy ellen, hiába, hogy az MSZP-nek csak 188 képviselője van, ami akkor is több emberrel kevesebb, mint a fele és még egy, ha nem bonyolódunk bele a képletbe, amely szerint egy ellenzéki távolmaradás fél igen szavazatot ér. A megoldáshoz persze miniszterré kellett tenni egy független képviselőt, beült az MDF-be egy másik, aki szavaz, ahogy jólesik neki, ritkán az új pártjára, és kiült a fórumból egy másik, aki szintén szabadon gondolkodik voksairól. És ha kell, az ellenzéki oldalon van, aki, ha igazán fontos, nem megy be. Néha ez az igazi jelenlét. Nem tiszta helyzetek adódnak tehát, de mindez semmi ahhoz képest, amikor egy komplett kisgazdapártot kellett beemelni a hatalomba, hogy többség legyen.

Kissé irracionális a politikai megoldás most is, de e tekintetben labdába nem rúg a távfűtés mellett. Ülnek az emberek a téli dögmelegben, és minden pénzüket a verítékre költik.