Komoly mosoly

Amint olvasom, hallgatom a fideszes és Fidesz-közeli gazdasági szakemberek nyilatkozatát, miszerint õk már elõre megjósolták a válságot, nevetõgörcs rántja öszsze arc- és hasizmaimat.
Tipikusan belpolitikai népszerûséget hajhászó kommunikációs trükk ez az utólagos önigazolás. Csak éppen ott hibádzik az igazságtartalom, hogy a válságot csupán Magyarországra lokalizálták mindaddig, míg az Amerikából kiinduló, lényegében megfontolatlan, ingatlanokra kiadott jelzáloghitel irrealitása nem pattintott ki tovagyûrûzõ pénzügyi világválságot. Ennek közismert következménye a világgazdasági visszaesés, amit majd fellendülés követ. A válságnak sokan örülhetnek, mert a tõzsdepánikon a nyugodt és nem feltétlenül mobilizálásra váró tõketulajdonosok csak kereshetnek. Amilyen okos nyilatkozatokat hallunk manapság az említett körök irányából, feltételezhetõ, nem eladtak az utóbbi napokban, hanem vettek. Persze ezért nem jár közgazdasági Nobel-díj, csak esetleg késõbbi extraprofit.
A gazdaság különbözõ területi válságait egy kalap alá véve kommunikálni a demagógia csúcsa. Ahol Kósa polgármester úr szerint abba kéne hagyni. Mármint a demagóg populizmust. De nem kizárt, hogy csupán dimenziós zavar mutatkozik. Miként 2006-ban, amikor szürke plakátjaikon a „rosszabbul élünk” savanyú arcait láthattuk. Igaz, ez kétéves csúszással beigazolódott. Márpedig, ha ilyen kiváló váteszeket rejt a párt, akkor feltételezhetõ, hogy a hazai gazdaságra is nyomatékosan kiható gazdasági válság 2010-ben következik be, amikor a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint a Fidesz lép bele két lábbal is a hatalomba.
De gondolkozzunk logikusan! A kormányzati felelõsség alapján most az MSZP-n múlik a kivédés megoldása. És ha két év múlva nem lesz összeomlás, a Fidesz tévedett. Vagyis a párt stílusa szerint hazudott. Éjjel és nappal.
Tõsér István
Miskolc


Turul – exportra

Nem tisztem a magyar nacionalizmusnál semmivel sem kevésbé visszataszító szlovák nacionalizmust védeni, de érthetetlen és felfoghatatlan számomra a dunaszerdahelyi botrányos „magyarverés” hazai interpretálása. Újdonság, hogy a magyar kormányzati kommunikáció gyakorlatilag prejudikál, úgy tesz, mintha szegény ártatlan magyar szurkolók mentek volna békésen meccset nézni a brutális északi szomszédokhoz. A kormányzatot pedig – mint mindig és mindenben – most is hûségesen követi a balliberális sajtó.
Úgy gondolom, hogy már azok a derék honfitársaink is provokációt követnek el, akik példának okáért nagy-magyarországos és/vagy árpádsávos emblémákkal és hasonló szellemû relikviákkal felékesített gépkocsival lépik át a határt, ahogy ez mára bizonyos körökben divattá vált. Ha egy ilyen jármû utasait az ottani hatóságok vegzálják, nincs ok meglepõdni. Függetlenül attól, hogy közel kilencven év távlatából ki hogyan viszonyul Trianonhoz, annyi elmondható, hogy a szlovák hatóságok ez idáig viszonylag jól tûrték ezt a sajátságos irredenta kampányt. Most, úgy látszik, kiborult a bili.
A nyilvánosságra hozott felvételeken eddig „csak” a békés szurkolókat és a rájuk támadó szlovák rendõröket láthattuk. Azért a figyelmes szemlélõ azt is észrevehette, hogy a mi békés fiaink – no nem családapák kisiskolás csemetéikkel, hanem a magyar pályákról jól ismert riasztó „köménymagosok” – a vendéglátókat sértõ zászlókkal és transzparensekkel díszítették a szektorukat, ahogy egyébként az náluk megszokott, legyen szó NB I-es futballmérkõzésrõl vagy egy jó kis szombat délutáni Andrássy úti csetepatéról.
A magyar „szurkolók” – klubszínekre való tekintet nélkül – nyilvánvalóan csak a balhé kedvéért mentek Dunaszerdahelyre, hiszen itt és most nem csupán lila- vagy zöldmajmozni lehetett, hanem nemzetet menteni, de nagyon. 2006 óta a szélsõjobbnál is szélsõségesebb „jogvédõk” által felkarolt, az igazságszolgáltatás által rendre felmentett garázdák folyamatosan és kegyeletsértõ módon „pesti srácoknak” (copyright by Hír TV) képzelik magukat! A pesti srác meg mi egyebet tehetne, nemzetet ment, ha kell, turulosan. Csak azzal nem számoltak, hogy ott nem a „brutális” magyar rendõrökkel találják szembe magukat, hanem a szlovákokkal. És az ott mérsékeltnek számító, mégis szélsõségesen nacionalista kormányzat által folyamatosan hergelt szlovák közvélemény ezen aztán nem fog felháborodni.
Most persze neki lehet esni a hazai szlovákoknak, egyelõre festékszóróval. De az indulatokat inkább felkorbácsoló, mint csillapító kormányzati lépések hatására lehet ez még rosszabb is, van a tarsolyban baseballütõ, Molotov-koktél, miegymás. Annyi mindenesetre biztos: bebizonyítottuk, hogy nem csupán gazdasági értelemben vagyunk méltatlanok az unióhoz.
Sebes Andor
Budapest

A nyugdíjasok védelmében

A Népszabadság október 30-i számában Halált virágzik most a türelem címen döbbenetes cikk jelent meg a gimnazisták körében található náci eszmékrõl. Azt mondták a fiatalok, hogy az ország problémáinak egyetlen valóban hatékony megoldása a nem dolgozók, elsõsorban a cigányok, a hajléktalanok és a munkanélküliek gettóba zárása és fizikai megsemmisítése. A továbbiakban kiderül, hogy ide sorolták a betegeket és a nyugdíjasokat is, mint a társadalom nem aktív tagjait.
Én most csak a nyugdíjasokkal kívánok foglalkozni, hogy hogyan rombolja a társadalmi elit a nyugdíjasok reputációját. Orbán pártelnök terveiben a nyugdíjasok életnívója nem emelkedhetne. Dávid pártelnök asszony a 13. havi nyugdíjat szüntetné meg. Bokros exminiszter havi 10 000 forint egészségügyi járulékot fizettetne velünk. Duronely bankigazgató helyteleníti a 13. havi nyugdíj egész rendszerét (Ausztriában 14. és 15. havi nyugdíj is van). A miniszterelnök 80 000 forintban maximálná a 13. havi nyugdíjat. Miközben – szemben Németországgal – egy szó sem esik a nagytõkések mamutjövedelmének (ön)korlátozásáról.
Minden gazdagságot az elõttünk dolgozó nemzedékek munkájára alapoztunk, ennek el nem ismerése a nyugdíjasok feleslegességét hirdetõ náci eszméket támogatja – szándékon kívül is.
Fenichel László
Budapest


Fantázia és bátorság

Nemrégiben emberek piknikeztek a Batthyányi tér közelében a budai alsó rakparton, amely egy laza lázadás volt egy eltûnõ lehetõségért, hiszen az autósok visszakapták a budai alsó rakpart egy újabb szakaszát. Végre szabad a pálya, lehet megint nyomni a gázpedált. Felmerül azonban a kérdés: miért nem volt nagyobb közlekedési káosz a felsõ rakparton mindeddig?
Magyarázatképpen hadd ismertessek két fogalmat: a forgalomelpárolgást és a forgalomgerjesztést. A forgalomelpárolgás az a jelenség, amely szerint a gépjármûvek kitiltása bizonyos utcákról a forgalom egy részét nemcsak eltéríti, hanem teljesen kiiktatja. De amikor visszaadják a lezárt szakaszokat, a forgalom nagyon gyorsan a korábbira növekszik, sõt – egy út szélesítése esetén – még nagyobb lesz. Ezt hívják forgalomgerjesztésnek.
Ezek a példák a következõ felvetéshez vezetnek: ha kevesebb zaj, szmog és dugó volt mostanában a budai rakparton, akkor miért annyira ésszerû visszaállítani a régi funkcióját? Lyon rakpartját például egy kellemes hellyé alakították át, ahol gyerekek játszanak, bringások kerekeznek. Prágában a sétálók élvezhetik az alsó rakpartot, illetve nemrégen építettek két minimál kerékpársávot a macskakõ burkolatba. Szöulban egy hatalmas autóutat – amely valaha folyóvölgy volt – alakítottak vissza folyó menti sétáló övezetté.
Adja magát a kérdés: mikor fog kevésbé hagyatkozni az autós infrastruktúrára a fõváros? Az olajkorszak lassan elmúlik, a klímaválság beékelõdik az emberek gondolkodásába és talán ráébredünk, hogy a jó életminõség inkább azokon a kérdéseken múlik, hogy: hol tudom a természet közelében érezni magam anélkül, hogy órákat kelljen kiutazni a városból? Hova vihetem a gyerekeimet játszani, ahol nincsenek kitéve közlekedési veszélyeknek? Hol élvezhetném a szép budapesti panorámát úgy, hogy közben tiszta levegõt szívunk?
Két évvel ezelõtt ezeket a szavakat olvastam Demszky Gábortól: „Radikális szemléletváltásra van szükség a fõváros közlekedésében”. Azt gondolom, itt az ideje, hogy ezek a szavak ne csak szavak maradjanak. Lehetetlen egy idõben kerékpárutat építeni, köztereket teremteni és a város lakóinak életminõségi fejlõdésérõl gondoskodni, ugyanakkor az autózást fejleszteni. Egy amerikai közmondás szerint You can’t eat your cake and have it too – Nem lehet egy tortaszeletet megenni és megtartani. Azt a napot kívánom látni, amikor máshol pont Budapestet említik, mint ihletadót és példaképet. Csak egy kis fantázia és kellõ bátorság kell hozzá.
Hyatt Justin
a Zöld Fiatalok Egyesület tagja


Pazarló állam

Olvasom a Népszabadság október 2-i számában a Dõl az apró jegybankhoz címû cikket, mely szerint ezer tonna egy-, és kétforintos pénzérme érkezett be a Magyar Nemzeti Bankhoz. A vártnál jóval több. Csodás! Aztán a cikk vége felé a megdöbbenés: „Az MNB a visszaérkezett érméket fémhulladékként értékesíti.”
Vajon miért?! Nemrég jelentették be, hogy jövõre megszûnik a papíralapú kétszázas bankjegy, és helyette fémpénz lesz. Ehhez nem lett volna jó a már fémkohászatilag verdeképesre elõállított aprópénz? Ki, mikor, honnan és mennyiért fogja beszerezni a kétszázas érmék alapanyagát? Tudom, hogy épp ellentétes arányban lesz az új érme fémtartalma, mint a jelenlegi százasé, de ha erre ezért nem használható a „hulladék”, arányaiban épp megfelelne a százforintosok pótlásához.
Én az MNB helyében szépen eltárolgatnám a Pénzverde udvarán a begyûjtött érméket (van hely, és még csak nem is rozsdásodnak!), lehet belõle pótolni akár az ötösöket, de még a tízes-húszas érméket is, ha már nem jó a százas ötlet...
Ezer tonna finomított fémpénzalapanyag nem lehet hulladék, legalábbis tõlünk nyugatra biztosan nem. Fõleg most, amikor a világ népességének közel felét kitevõ ázsiai államok féméhsége alaposan felértékelte minden ipari alapanyag árát!
Javallanám a szundikáló, újságot olvasó, laptopot babráló, avagy hiányzó parlamenti képviselõinknek, hogy ilyen takarékossági ötleteken is gondolkodjanak néha, ha már rá akarják szorítani az államot a költségek lefaragására.
Ötvös János Attila
újságíró