Tétlen, nem tehetetlen

Fekete Gy. Attila írása szerint az uzsorásokkal szemben a rendőrség tehetetlen, és csak az APEH-re mutogat, mert az uzsorakamatra kölcsönzés nem bűncselekmény (Uzsorakamatra hitelezni nem bűncselekmény, szeptember 20.).

Meggyőződésem, hogy (akárcsak a színesfémtolvajok orgazdáival szemben) a rendőrség nem tehetetlen, hanem tétlen. Igaz, szörnyű hiba, hogy a gátlástalan bankok érdekében az uzsorázás kikerült a Btk.-ból (egy korábbiban benne volt), és ma már a kamat mértékének semmilyen törvényes felső határa sincs. Ez azonban nem igazi akadálya az uzsorások elleni erélyes fellépésnek.

Ha (az egyik politikai oldal követelésére) Tocsik Mártát elítélhette a bíróság olyasmiért, amire a Btk. egyetlen paragrafusát se lehet ráhúzni, de "a jó erkölcsbe ütközik", akkor miért nem tehetik meg ugyanezt a gátlástalan uzsorások tucatjaival vagy inkább százaival?

Másrészt viszont, ahogy az uzsorások az általuk követelt "kamatot" behajtják, az kivétel nélkül minden esetben szabadságelvonással szankcionálható bűncselekmény, zsarolás vagy/és önbíráskodás, nem egy esetben életveszélyes fenyegetéssel "fűszerezve".

Hogy az áldozatok nem vallanak a bűnözőkre? Ez a rendőrség tétlenségét látva teljesen érthető. Védtelennek érzik magukat. Ha a rendőrség erélyt mutatna a bűnözésnek ezzel a formájával szemben, ha könnyen ráfáznának a fenyegetők, zsarolók, mindjárt könnyebben megnyílnának a szájak.

Igaz, az APEH is rásegíthetne néhány ezer vagyonosodási vizsgálattal, de a fő feladat a rendőrségé lenne. Nem akarásnak nyögés a vége. Csak éppen a rendőrség nem akarásától a bűnözők áldozatai nyögnek.

Válas György, Budapest

A hallgatás joga

Angol szakon végzett bölcsészként nem tűnik ésszerű dolognak vitába szállnom Babarczy Eszter Angolul alanyi jogon című (szeptember 17.) cikkével, kétlem azonban, hogy valóban aggasztó idegen nyelvi hiányosságainkra önmagában gyógyírt kínál a műsorok szinkronizálásának azonnali és radikális felszámolása, ahogyan - sarkosan és végletesen - Babarczy Eszter javasolja. Sőt végső soron lehetséges, hogy a szinkronizálás "eltörlésének" hátrányai felülírják annak vitathatatlan előnyeit. Szokásunk ugyanis olyan hozzáállással és hangnemben nyilatkozni egyes ügyekről, mintha Magyarország magától értetődően a fiatalok és egészségesek országa lenne. Szokásunk ezzel egyidejűleg elfeledkezni arról is, hogy Magyarország a testi, szellemi fogyatékosok és különösen az évről évre nagyobb számú öregek és betegek országa is, akik számára a televízió a világgal való talán egyetlen kapcsolatot jelenti.

A környező országok feliratos és "alámondásos" félmegoldásaival ellentétben, a hosszú évtizedek során kialakult és folyamatosan fejlődő, ma is rendkívül színvonalas magyar szinkronkultúra épp emez egyre népesebb, ám korunk egyre inkább vizualizálódó világában mind kiszolgáltatottabb társadalmi csoport tagjainak segít a szellemi túlélésben, elsősorban a Magyarországon kívüli élet felfedezésében és a meglévő ismeretek szinten tartásában.
A különböző okok miatt feliratot olvasni képtelen, ám a televízió- és filmnézésben örömet találó csoport valójában sokkal számottevőbb, mint azt az átlag magyar feltételezni szokta. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint az összlakosság 5,7 százaléka él valamilyen fogyatékkal, amelyből két százalék a súlyos látássérültek és szellemi fogyatékosok együttes aránya, az időskorúak aránya pedig jelenleg 20 százalék, tehát becsléseim szerint Magyarország lakosságának mintegy negyede nem, vagy nehezen olvas feliratot. De hát az, "amit nem látunk, az nincs is" struccattitűd a fogyatékosokkal kapcsolatos kérdésekben még mindig a leginkább bevált stratégia.

Vajon hányan maradnak ki egy-egy kiemelkedő filmművészeti alkotás megtekintésének élményéből azért, mert a film nyelve nem szerepel az általa ismertek között, a feliratot pedig hajlott kora vagy látássérülése okán nem képes elolvasni? Egyről biztosan tudok. Arról a szintén nyelvszakon végzett, mellesleg jó pár európai nyelven beszélő, gyengén látó fiúról van szó, aki évek óta a társam és akivel a minap azért kellett kihagynunk egy nagyszerűnek ígérkező francia-libanoni filmet, mert annak nyelvéül az arabot választották a készítők.

Felvetődik viszont a kérdés: az eredeti nyelven való mozizást mindenki számára lehetővé tevő DVD-kultúra terjedésének korában valóban időszerű felvetés-e Babarczy Eszter ötlete? Egy olyan korban, amikor minden DVD biztosítja, hogy az idősek és látássérültek hallgassák a szinkront, a nyelvtanulók és a hallássérültek pedig akár eredeti nyelven olvasgassák a feliratot. A választás teljes szabadságát kínálja tehát a mai technológia, aminek mindenképp örülnünk kell. A nyelvtanulás lehetősége valóban alanyi jogunk kell, hogy legyen, ám az anyanyelv hallgatásának jogát épp ennyire tiszteletben illene tartanunk.

Perjési Vera, Budapest

Hajnali butítás

Elképeszt, hogy az ORTT megdicsérte a TV 2 Mokka című reggeli műsorában a képernyő alján futó SMS-eket azzal, hogy politikailag azok a legkiegyensúlyozottabbak (SMS-üzenetek, telefonok az ORTT előtt, október 15.). Szerintük e sáv szolgálja az interaktivitást...

Nos, ha valamit szolgál, az leginkább a nézők folyamatos butítása. Hadd ne idézgessek, mert ezzel magam is a butítást terjeszteném. Az üzenők nem "nézeteket osztanak meg egymással", miként az ORTT véli, hanem verbálisan köpködik egymást, nagyjából a közületi vécék falfirkáinak színvonalán. A "jobboskáim", illetve "baloskáim" megszólítások után a magyar közélet két fő figurájának hívei és ellenfelei istenítik vagy szidalmazzák a két vezért napról napra, végtelenítve, mint a csík a kép alján. Nem tudok szabadulni ama rosszmájú gyanúmtól, hogy e levelezők különféle pártirodák hajnali csendjében gyűjtögetik mérgezett nyálukat, s az iroda költségén élik ki hajlamaikat. A névtelenség kordonja mögül, persze.

Az ORTT jelesei sajátosan szemlélik a világot. Ha darabra ugyanannyi fröcsögés jut mindkét oldalra, akkor "politikailag kiegyensúlyozott véleménycsere" zajlik.

Jómagam, ha reggel erre a csatornára tévedek, egy szék támlájával takarom ki a csíkot, így igyekszem megőrizni a maradék ép eszemet addig is, amíg tán az ORTT-nek is megjön a magáé.

Fencsik Flóra, újságíró