A mondatot az ügynöklistákat vizsgáló Kenedi-bizottság is mottójául választotta. Még az első szónál tartunk: csaknem húsz esztendő sem volt elegendő a feltáráshoz. Máig nem tudja senki, hogy a rendszerváltozáskor milyen iratokat semmisítettek meg, és a fennmaradt dokumentumok feldolgozása sem teljes. Így bizonytalan, hogy ki volt besúgó, s ki áldozat. A helyzetet jellemzi, hogy a Fővárosi Bíróság - az ügynökváddal illetett Martonyi János egykori külügyminiszter kezdeményezte perben - maga mondta ki: "ebben a témakörben semmi nem biztos, senki nincs abban a helyzetben, hogy állambiztonsági információkat vizsgáljon felül".

Születtek ugyan törvények, amelyek célja például a közszereplők átvilágítása vagy legutóbb a múlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárása volt, ám ezek felemás eredményt hoztak. Eddig legalábbis csak az derült ki, hogy a közelmúlt történelmében hol vannak hézagok - bár néha úgy tűnt, ha politikai érdek fűződik hozzá, ezeket be lehet tömni. Kénytelenek voltunk tudomásul venni, hogy a titkosszolgálatok őrzik információs monopóliumukat, és minden iratot visszatartanak, amit csak lehet.

A Kenedi-bizottság most kétséget kizáró módon megállapította, hogy van legalább tizenkilenc olyan mágnesszalag, amelynek adattartalma segíthetne eloszlatni a homályt. Létezésükre több mint egy évtizede derült fény, ám a titkosszolgálat azóta is őrzi a szalagokat. A szakértői testület jelentése szerint a szalagok adattartalmát ki kellene nyomtatni, majd mindent újra kellene minősíteni. Valamennyi adatot egyenként - és nem "csomagban", ahogyan azt az állambiztonsági iratok kezeléséről szóló 2003-as törvény előírja. Mellesleg ezt már éppen a hivatkozott jogszabály alapján régen el kellett volna végezni, és az sem jelenthetne akadályt, hogy állítólag nincs megfelelő számítógépes háttér. Ha már az adatgyűjtési botrányáról elhíresült UD Zrt. ügyében nem sajnálták a pénzt új hardverre...

Azután hozzanak nyilvánosságra mindent. Hogy ez súlyos érdeksérelemmel járna? Kiderülhetne például az, hogy melyik, máig aktív diplomata, külkeres, esetleg újságíró volt "társadalmi kapcsolat"? Megtudhatnánk, hogy ki jelentett egykor a kollégáiról, a szomszédjairól, a barátairól vagy a rokonairól? Ennyi a megfigyelteknek is járhat, ha már a besúgó miatt rúgták ki őket, vagy vonták be az útlevelüket. De lehetséges, hogy a világos szabályozás megnyugvást hozna azoknak is, akik valaha a rossz oldalon álltak.

Félő azonban, hogy nem lesz megnyugvása senkinek. A lapok kiterítéséhez nem mutatkozik kormányzati eltökéltség, és vélhetően az ellenzék sem lenne partner. Korábban legalábbis elég nagy egyetértés volt abban, hogy a titkosszolgálati dokumentumokat szent tehénnek kell tekinteni, s ebben a jobb- és a baloldal között nem volt nézetkülönbség. Ezért borítékolható, hogy mi lesz a Kenedi-bizottság jelentésének sorsa, ha azt a kormány valóban ötpárti egyeztetésre utalja. Ráadásul ma esély sincs arra, hogy kétharmados törvényeket keresztülvigyenek, márpedig ez ilyen.

Így Timothy Garton Ash gondolatai nálunk csak részben - és egészen más sorrendben - válhatnak valóra. Gondolkodunk, hogy mit tegyünk, a listákat megőrizzük, majd továbblépünk.