De akárhogy is van, azon aligha lehet vitatkozni, hogy a valamiről szólni óhajtó műsorszámok - érzetre - szimpla helykitöltők, azaz megtűrt minimumok a rovarharapós zagyvaságok és a Buddhaként tisztelt reklámok folyamában. Szépen vagyunk tehát, ám örök optimistákként ugrunk, ha kiszúrunk valami biztatónak kinéző adást; például az RTL Klub Rendszerváltók - Portré című, vasárnaponként vetített sorozatát.

Mit is mondjunk: legalább megpróbálták.

A Portré arról szól, hogy adásonként egy ember odaül a kamera elé, s nyugodt hangon elmeséli a vonatkozó történelmi időszakkal kapcsolatos élményét. Hogy ez mitől portré, azt föl nem foghatjuk - legfeljebb "Csak ülök és mesélek" -, de legalább a bevágott/bejátszott archív képek se adnak különösebb pluszt az elmúlt húsz évben vakulásig földolgozott, olykor tragikomikus színt kapó alaptörténethez. Ami lelkileg ébren tart bennünket, az az egyes beszélők személye (így Kőszeg Ferencé), továbbá az ilyesfajta mondatoké: "Amíg ablakkeret és nejlonharisnya van, addig a szabad sajtót nem lehet elnyomni" (Kőszeg idézte Molnár Tamást a lengyel szamizdatmásolás technikáiról). Egyebekben csak hallgatjuk és hallgatjuk a megélt sztorikat Kövér Lászlótól Fejti Györgyön át Pozsgay Imréig, s azon tűnődünk, hogy - noha átélhetők és többé-kevésbé nyilván hiteles, pontos élményanyagról van szó - olykor azért belekérdeznék, ellenpontoznánk, netán lábjegyzetet fűznénk a mondanivalóhoz. Ehhez képest a lábjegyzet is csak annyiban merül ki, hogy a Szovjetunió említésénél megjelenik a képernyőn a Szovjetunió felirat, majd odanarrálják a képünkbe: a Szovjetunió 1922-ben alakult, alapította Lenin, illetve négy állam. Esetleg még az van - fut át ekkor a fejünkben -, hogy az RTL-ben úgy érzik: aki kereskedelmi tévét néz, annak bármilyen, nemgyőzikés szöveg megértéséhez szüksége van egy koppanó hangú, hetedik osztályos történelemtanárba hajló szerkesztő tájékoztatására; köszönjük is szépen.

Miután a KISZ is el van nekünk magyarázva, megadnánk magunkat, ám ebben az esetben nem beszélhetnénk a Portré feszültség iránti vágyáról: amikor például Kőszeg azt mondja, hogy 1983-ban voltak nála házkutatni, hirtelen gitárszólós kemény zenével tárják elénk azt a tényleg alig ismert képet, amelyen a szamizdatosok az utca sarkán menekülnek (erős gyanúnk szerint a rendőrök elől). Adásonkénti huszonöt percben így lehet rambósítani, egyszerűsíteni, bagatellizálni pillanatokat, ugyanakkor magunk is meglepődünk, hogy egy-két archív szöveg milyen akusztikát kap szobánk falai közt. Kádár - az MSZMP XIII. kongresszusán? - közli: "Történelmileg úgy alakult, hogy egypártrendszer van, és az is marad." Majd Aczélé a pódium: "A demokrácia, az rendkívül kegyetlen... Azt embertelenül kemény dolog megtanulni!"

Jó, jó, de honnan tudta?