Ezzel a korosztállyal két meghatározó probléma merül fel. Az egyik a fiatalok közélet iránti érdektelensége, a másik a politikailag aktívak radikalizálódása. Utóbbira látványos európai példa az osztrák választás: a szélsőségesnek tartott FPÖ-nek kapóra jött a választójog korhatárának 16 évre történt leszállítása, hiszen így a fiatalok körében amúgy is népszerű párt még nagyobb szavazótábort szerzett.

Egyébiránt a fiatalok politikai érdeklődése világszerte csökken. Ebben Magyarország sem kivétel: a rendszerváltás idején e korcsoportnak még a 15 százaléka vett részt valamilyen társadalmi szervezet munkájában, mára azonban ez az arány már csupán 5 százalék.

A rendszerváltás utáni lelkesedés elmúltával, a kilencvenes évektől mi is csatlakoztunk a demokráciák trendjéhez. Ezt a csökkenést használják ki szélsőséges csoportok - Magyarországon is - elitellenes szólamaikkal az egyre szkeptikusabb és a közélet iránt bizalmatlan fiatalok megnyerésére.

Ma egy szervezett ifjúsági közösség (legyen politikai vagy civil) egészen más helyzetben van, mint volt a rendszerváltás előtt, és ezzel a helyzettel ezek a szervezetek azóta sem tudtak szembenézni. A KISZ megszűnése után létrejövő ifjúsági szervezetek már nem tartoznak állami felügyelet alá, részei lettek az új, demokratikus, kapitalista berendezkedésnek, annak a világnak, amely a fogyasztásra épül - és e fogyasztás elsődleges célpontjai éppen a fiatalok. Hiába a nagyobb vásárlóerő az idősebb korosztályoknál, a piac szempontjából a még kialakulatlan fogyasztói szokásokkal rendelkező ifjúság a siker záloga. Amikor egy politikai ifjúsági közösség programot szervez, vagy tagokat toboroz, elsősorban nem más politikai szervezetekkel konkurál, hanem a barátokkal való sörözéssel, a sporttal vagy éppen egy, a tévében futó sorozattal. Ma egy ifjúsági - civil vagy politikai - egyesület tagja számtalan időtöltés közül választhat, és csak akkor fogja az adott szervezetet választani, ha az az elfogadható elvek és célok mellett a szervezés és a programok tekintetében is vonzó.

Az állam nem akar, de nem is tud annyi pénzt adni az ifjúsági szervezeteknek, hogy a piac által a profizmus jegyében szervezett sikeres szabadidős tevékenységekkel csupán anyagi erejüknél fogva konkurálhassanak.

Ha körülnézünk, hazánkban és külföldön is csak azok a civil szervezetek (például a biciklis felvonulók) sikeresek, amelyek nem az állami támogatásokra, hanem kiterjedt szponzorhálózatra, ötletes kommunikációra és végiggondolt stratégiára hagyatkoznak. Nem piaci alapon, de a piacra jellemző profizmussal működnek - és az adott eszmei keretek között figyelembe veszik a résztvevők igényeit, kívánságait. Ez a politikai ifjúsági szervezetek esetében is igaz.

Azok az egyesületek, alapítványok, amelyek hosszú távon kizárólag az állami támogatásra várnak, valójában azért fordulnak mindig a hatalomhoz, mert képtelenek más működési forrást találni. Pedig azt az elmúlt néhány év egyértelműen bizonyította, hogy sajnos ez a szektor könynyű prédája lehet a megfelelő kapcsolatokkal rendelkező politikai szereplőknek, akik meghatározott érdekcsoportoknak sajátítják ki ezeket a pénzeket.

Az állam tehát még akkor sem a támogatás egekbe növelésével segíthetne igazán, ha erre módja lenne. Sokkal többet tehetne, ha egy átgondolt és átlátható stratégia mentén támogatná a civil szervezetek, illetve a politikai közösségek professzionalizálódását - a valóban civil és a valóban politikai szervezetek közötti határvonal világos meghatározásával. Ezzel saját magán is segítene, hiszen egy több lábon álló, civil szervezet kevésbé szorulna rá az állam támogatására, így a megmaradó pénzt vissza lehetne forgatni az újabb, kisebb, elmaradottabb civil szervezetek segítésébe.

Nem megoldás tehát, amit Szabó M. Márton javasolt cikkében, miszerint az ifjúsági szektor állami támogatását növeljük vissza a korábbi évekére, mert az ifjúsági szervezeteknek adott állami támogatás soha nem lesz elegendő a teljes működés finanszírozására. Ettől még az államnak - saját jól felfogott érdekében is - kötelessége támogatni az ifjúsági szervezetek világát. Az állami segítség célja azonban nem lehet e szervezetek fenntartása, csak önállóságuk biztosítása.

Egészen addig, ameddig nincsen jól szervezett, a demokratikus szabályokat betartó és a fiatalok körében is elfogadott ifjúsági érdekképviselet, sokkal nagyobb lehetőségük lesz a szélsőséges csoportoknak, hogy egyszerű üzeneteikkel és hatásosabbnak tűnő, antidemokratikus eszközeikkel a soraikba édesgessék a csekély politikai tapasztalatú, ám a közért cselekedni kívánó fiatalokat.

Loppert Dániel

A Közép-magyarországi Regionális Ifjúsági Tanács tagja, a Fidesz Ifjúsági Tagozatának elnöke