Az új, és egyelőre csak a legvadabb ábrázatát mutató helyzetben tegnap a kormányfő ötpárti egyeztetést kért az IMF-től felvehető válsághitelről. Három párt elnöki szinten jelent meg, a Fidesz viszont Varga Mihály mellett Kósa Lajost küldte, aki nem kimondottan válságkezelő karakter.

A nyugdíjasok tegnap azzal szembesültek, hogy sokuk számára jövőre csonka lesz a 13. havi pénz, a közszféra dolgozói azzal, hogy nem kapják meg ezt a pluszjuttatást, béremelést sem, az ország pedig kénytelen volt tudomásul venni, hogy a kormány is recesszióra számít, és azt is, hogy ez alkalomból szinte minden párt elmondta, hogy már rég megmondta: mindenki más tévúton jár.

Valójában azonban mindannyiuknak éppen annyi része van ebben a helyzetben, amennyi kiteszi az egészet. Már ami a mi részünket illeti. Ebben benne van még a Fidesz által fújt lakásbuborék, amely jelenleg is évi kétszázmilliárdjába van az államnak, jócskán benne a 2002-es, ötvenszázalékos szocialista közbéremelés, például az egészségügyben, amely után mégis koldusbottal a kezükben mennek világgá orvosaink, benne vannak a szétnépszavazott egészségügyi és oktatási reformtöredékek, amelyek éppen arra indultak volna viszonylag jól tervezhető úton, amerre most a kényszer sodor: az állam tehermentesítése, a polgárok beavatása felé a saját életük jobbá tételéért hozandó áldozatok szertartásrendjébe.

Az SZDSZ és az MDF emeli mutatóujját: rég megmondták, hogy ha nem is tojnak aranytojást a tyúkjaink, mégsem kéne folyvást levágni őket. Meglehet, igazuk volt, de mégsem egészen prognózisértékű a mai, ismeretlen fegyverek torkolati tüzének fényénél megvilágosodva felmutatni a békeidőkben vizionált csatajeleneteket. Vajon az SZDSZ akkor el tudta képzelni, mi lenne most, egy ilyen helyzetben a bankokra bízott több-biztosítós modellel?

A liberálisok és a konzervatívok tromfolását tehermentesíti, hogy mindkét párt érezhető katarzison megy át, amennyiben politikai és személyes ellenszenvüket legyőzve hajlandók kényszer-összekapaszkodásra a szocialistákkal. A Fideszt (és elválaszthatatlan árnyékát, a KDNP-t) azonban meg sem érintette a válság. Le nem jönnek a 2006-ban felállított barikádokról: ugyanúgy, ugyanazt mondják. Gyurcsány Ferenc távozzon, s akkor visszaáll a bizalom, elszállnak a viharfelhők. Válóperes ügyvédek mesélhetnek e mentalitásról. Mindenki tönkremegy, aki a harcoló felek környezetében él. Még nem tartunk itt. A kormányfő által tegnap bejelentett megszorítások egyelőre inkább a lelkünknek fájnak, mintsem hogy direkt durva veszteséget okoznának.

Kósa Lajos tegnap azt kérte Gyurcsánytól, adja vissza megbízatását az államfőnek, aki így többséggel rendelkező miniszterelnököt nevezhetne ki. Eközben az MSZP, az SZDSZ, és ha óvatosan is, az MDF, vagyis a többség támogatni fogja Gyurcsányt az IMF-fel kötött megállapodásban. A Fidesz szerint ezzel az ország elveszítette szuverenitásának egy darabját. Tegyük hozzá: miként az unióhoz való csatlakozással is. Amelyen kívül - szemben azzal, amit a Fidesz állított annak idején - most aligha lenne számunkra élet.