Hiányoltam azonban, hogy annyi külföldi újsággal ellentétben a Népszabadság nem adott konkrét útmutatót olvasóinak, hogy milyen típusú befektetés vagy takarékbetét látszik viszonylag biztosabbnak a magyar viszonyok között.

Egyetlen európai ország, még Svájc sem maradt érintetlen a nemzetközi pénzpiac példátlan és roppant gyors szétbomlásától, s mindenekelőtt a bizalom megrendülésétől. A politikai vezetés mindenütt reagált a válságra, néhány esetben (lásd a francia elnök, Nicolas Sarkozy sorozatos és részben vitatott kezdeményezéseit) az EU-együttműködés íratlan szabályait megszegve talán túl sietve is. Ebben a tekintetben a magyar miniszterelnök által egybehívott "nemzeti csúcs" önmagában nem volt furcsa kezdeményezés, de a résztvevők magas száma és a találkozó túlzott nyilvánossága joggal váltott ki kritikát (Nagy N. Péter, október 13.). Minden ilyen lépés, mint ezt a közvélemény-kutatásnál sereghajtó brit kormányfő, Gordon Brown példája is mutatta, elsősorban az adott kormány, illetve a miniszterelnök számára hoz politikai hasznot.

Ezért emelték ki jogosan a Népszabadság újságírói is, hogy Orbán Viktor, aki egyébként Gyurcsány Ferencnek még a "Jó reggelt!-et" sem hiszi el, kénytelen volt az őszödi beszéd óta először egy asztalhoz ülni az "illegitim" kormányfővel. Függetlenül az ott és később elhangzott éles kritikától, az a tény, hogy ez a csúcstalálkozó egyáltalán létrejött, kétségkívül ugyanúgy a kormány politikai sikere, mint az SZDSZ pillanatnyi (vagy talán hosszabb távú) irányváltozása.

Sólyom László köztársasági elnök Jordániából küldött elutasító nyilatkozatában kijelentette, hogy ő "ezekben a válságos időkben" azt tartja "fontosnak, ha a felelősségeket nagyon tisztán tartjuk." Kifogásai s nyilatkozatának egész hangneme aláhúzza Kis Tibor (október 15.) kommentárjának következtetését, hogy Sólyom távolmaradásával eleve a várható újabb viharok átvészeléséhez oly fontos nemzeti konszenzus kudarcát prognosztizálja. A lap rövid, de az elnök konfrontációs stílusát bemutató hírösszeállítása 2006-2008-ból (Sólyom, Gyurcsány: kontra és rekontrák) is bizonyítja, hogy ez az államfő "válságos időkben" is képtelen a nemzeti egységet szimbolizálni. Ezzel akarva-akaratlan újra az ellenzék vezérének politikai helyzetét erősíti. Az elnöki hivatal méltósága és jelentősége nem zárja ki, sőt megköveteli a publicisztika kritikáját. A hírösszeállítás egyébként joggal emlékeztet arra, hogy Sólyom László a Fidesz és az MDF jelöltjeként, a harmadik fordulóban három szavazat többséggel nyerte el 2005 márciusában az elnöki posztot...

Fontosnak tartom, hogy a lap nemcsak a kormány politikáját ismerteti és bírálja, hanem ugyanakkor Orbán Viktor és a fideszes politikusok változatlanul élesen elutasító és változatlanul populista álláspontjának is helyet ad ("A válság megoldása - Gyurcsány eltávozása..."). Lengyel László ötpárti megegyezésben reménykedő forgatókönyve (október 11.) ellentétben áll az ezt megelőző, végtelenül pesszimista elemzésével ugyanebben a hosszú cikkben, "a két vezérelvű párt" és a legfontosabb intézmények tekintélyvesztéséről.

Meggyőzőbbnek látom Kis János tanulmányát e számban a romaellenes radikalizálódás vészes következményeiről, s végkövetkeztetését: "Az etnikai viszonyok végzetes elfajulása felé sodródunk."

Több informatív cikk jelzi, hogy itt nemcsak a roma kérdésről van szó, hanem a szélsőjobb nézetek térhódításáról "középen" is. Ezekre az egyre aggasztóbb jelenségekre utalnak Czene Gábor és Fekete Gy. Attila riportjai az erőszakról mint az érvényesülés elfogadott eszközéről és a szélsőjobboldaliságról mint divatjelenségről a fiatalok körében. Ungár Tamás nagyon jó cikke egy magyarmecskei iskoláról, s a deportált és megölt tizenegy zsidóra emlékező kőtábláról az iskola falán szinte dióhéjban érzékelteti a tudatlanságot a múltról és a tovább élő leplezett, de fenyegető antiszemitizmusról. Az egyetlen, 88 éves túlélő elmondja élettörténetét, de ismételten kéri az újságírót, hogy a nevét ne írja le. Miért? "Budapesten, abban a házban, ahol lakom, többen is gyűlölik a zsidókat. Nyíltan beszélnek erről. Velem nincs bajuk, mert nem tudják, hogy az vagyok. Nem akarom, hogy megtudják, nekem már jó így."

Sajnos a szerkesztőség két újabb, baljósló bizonyítékot a kódolt zsidózásról vagy nem közölt, vagy bagatellizált. Csak egy tanulságos beszámoló a Bálint György Újságíró Akadémia által meghívott fiatal osztrák és német újságírók benyomásairól utal egy újabb botrányos antiszemita cikkre a Magyar Hírlapban (október 7.). "Érdekes, itt nemcsak a cigányokat, a zsidókat is nyíltan lehet szidni" - mondja egy német diák, akinek hazája nagykövetségén mutatták meg egy Magyarországon megjelent cikk fordítását, amely "a zsidók nyakába varrja a pénzügyi válságot". Egy hasonlóan antiszemita hangvételű cikk ellen száz értelmiségi tiltakozott a lap milliomos tulajdonosához írott nyílt levélben. Mindkét cikket a Magyar Hírlap főmunkatársa, Bayer Zsolt írta. A Népszabadságban nem láttam semmit erről a botrányos esetről.

Ezekben a napokban a Magyar Demokratikus Charta szóvivői közleményben ítélték el Lezsák Sándor fideszes országgyűlési alelnök és az emberjogi bizottság fideszes elnökének, Balog Zoltánnak a római katolikus püspök, Prohászka Ottokár lakiteleki szobra avatásán mondott szavait. Lezsák a többi között dicsérte a gyakori antiszemita kirohanásairól is hírhedt Prohászkát, mert "szót emelt a kozmopolita-parazita réteg visszaszorításáért, a magyarság felemelkedéséért". Bauer Tamás, Fleck Zoltán, Vásárhelyi Mária és Vitányi Iván joggal figyelmeztettek arra, a fideszes politikusok szavai azt jelentik, hogy "szalonképes a politikai antiszemitizmus". Sajnálatosnak tartom, hogy a lap ezt a "hírösszefoglalót" nagyon röviden közölte egy egyhasábos jelentésben, s méghozzá egy furcsa címmel: Prohászka-vita: felszólítás innen-onnan.

A címadás sajnos továbbra is a lap "Achilles-sarka" marad. Csak néhány példa: Magyar horror a nap végén; A piac nem hisz a könnyeknek; Őrült rali a magyar pénzpiacon; Esik az egész világ és így tovább. Hiányzik (vagy alszik) egy igazán jó olvasószerkesztő. Hogy engedhet meg magának egy vezető napilap ilyen stílust: "Igazi horrort adtak főműsorban a magyar pénz- és tőkepiacon tegnap délután, pedig addig relaxálhattak a brókerek... A pesti tőzsdén mélybe vetette magát az OTP részvényárfolyama." Hasonló stíluscsemegéket kínáltak a temetésre kiküldött tudósító jelentései Haider haláláról és temetéséről: "...a világban lenullázta a náci múlt feledtetésére tett kísérleteket", "határtalan ambícióját kicsapongó magánéletével próbálta elfojtani (...) "Az ezerarcú és magát állandóan kigáncsoló Haidernek csak a temetése sikerült ordítóan egysíkúra." Egyébként Karinthia aligha lesz "ismét az ország elfeledett szeglete", hiszen az Olaszországgal és Szlovéniával határos tartomány évtizedek óta az osztrák idegenforgalom egyik pillére: egyedül az idei nyári szezonban, májustól szeptemberig 8,8 millió éjszakát töltöttek itt bel- és külföldi turisták.