Csöcs

Mindenekelőtt nézzünk néhány internetes véleményt Szorcsik Vikiről. "Mintha a boncasztalról szökött volna éppen a csaj." "Hát ennek a két csöcse közé simán odafért volna egy harmadik." Gondolom, Szorcsik Viki (amúgy Playboy-modell és szappanopera szereplő) most elégedett, hisz éppen saját műsora világít rá: akinek csúnyán beszólnak, az immár végérvényesen és visszavonhatatlanul celeb.

Szorcsik Viki (tehát celeb) mostanában ugyanis a TV 2 10! Sztár nem marad szárazon című műsorát vezeti, amely szándéka szerint keményen beszól az úgynevezett celebeknek, főként a bulvárhírességeknek. Botlásaikat, botrányaikat, furcsaságaikat gyűjti csokorba, tízes toplistákba rendezi, és hazai kollégáik kíméletlen kommentálásával közreadja. Az egyik adás a legostobább plasztikai műtétekkel, a másik a legelképesztőbb sztárbotrányokkal, a legutóbbi a legnevetségesebb válásokkal foglalkozott.

Lehetne ez jó ötlet is, ha a hozzászólók némelyike, főként az összekötőszövegek szerzője nem igyekezne, hogy üzembiztosan jópofa legyen. De igyekszik, és ettől a műsor olyan lesz, mint egy szakszervezeti üdülő ismerkedési estje, ahol a tréfarépák már túl vannak három-négy Kőbányain, lelazulnak, gyerekeknek szólítják egymást, és hamarost vonatozni fognak.

Lehetne ez a műsor jó is, mert az úgynevezett sztárvilágban annyi a bárgyú és hihetetlen történet, hogy felesleges azokat csikorgó jópofaságokkal tovább cukrozni. Olyanokkal például, hogy "Márton Csaba Amerikában rekedt, de mivel Zalatnay Cini még egyáltalán nem rekedt, tovább énekelheti, hogy ő nem élhet bezárva." Haha. "Míg Márton Csaba jól érezte magát idekint a bőriben, addig Cini korántsem volt olyan happy a böriben." Hehe. "Marilyn Mansonnak kerülnie kell a teniszezőket, mert aki ránéz, abban azonnal megáll az ütő." Hihi.

Jókat nevetünk továbbá a képi leleményeken is, melyek lényege, hogy minden meg van mutatva. Amikor a narrátor például arról beszél, hogy Michael Jackson már csak önmaga árnyéka, akkor látunk egy árnyékot, amikor az a téma, hogy a hölgyek halálosan unják a virágcsokrokat, akkor a képen egy virágcsokor látható, amikor meg a narrátor azt mondja, hogy a hölgyek a bonbonokat is unják, akkor meg... na de ezt úgysem hinnék el.

A TV 2 egy ideje dupla tüdővel ered az RTL Klub nyomába, megint nagyot akart dobni, de a statisztikák szerint megint kicsit dobott. Állítólag a 10! Sztár nem marad szárazon című műsorra legutóbb csupán a nézők 16,1 százaléka volt kíváncsi. És feltehetően nem csupán a fent említettek miatt. Legyünk őszinték: kit érdekel már Bill Clinton félrelépése, Molnár "Nagy Ő" Anikó melleinek plasztikai sanyargatása, vagy Zalatnay Cini életének néhány botrányos és szomorú kacskaringója? Hogy az összeállításokat kommentáló egyik hazai humorista fordulatával éljünk: még Michael Jacksonnak sem ezektől az unalomig ismert sztoriktól esik le az álla.

Nevetünk, nevetünk, nevetünk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.