Az árfolyam önmagában még nem tragikusan gyenge, volt már ilyen, nem rokkantunk bele, még ha örülni nincs is minek. A zuhanás mértéke az, ami brutális hatást kelt, hiszen nagyon rövid idő alatt cirka húsz százalékot vesztett értékéből a magyar fizetőeszköz. És ha valami esik, mint a kő, akkor attól rémülünk meg igazán, hogy nem tudjuk, hol a kút alja.

Simor András jegybankelnök képletesen világította meg a helyzetünket, amikor a magyar gazdaságot a csordához felzárkózni igyekvő antilopnak nevezte. Lihegünk, erőlködünk, közelebb is vagyunk a csordához, mint két éve, de a nagymacskák még emlékeznek gyengeségünkre, és nem minden ok nélkül gondolják azt, hogy ha elég sokáig üldöznek, akkor nem bírjuk az iramot. Egy válság sohasem jöhet jókor, nekünk speciel közepesen rosszkor érkezett. Ha két éve üt be, akkor már rég hármassal kezdődne az árfolyam.  Az antilopos példa talán csak annyiban sántít (amiként maga a magyar antilop is), hogy ez a megrémült vad nem abba hal bele, ha elkapják, hanem abba, ha mindenki elszalad tőle. Ha eldobálják a befektetők a forintot, az OTP-t és a magyar állampapírokat.

Elkezdhetném szidni a forintra törő spekulánsokat, de hát nem kell ahhoz spekulánsnak lenni valakinek, hogy most mindentől meneküljön, amiben kockázatot lát. Magyarország pedig egy állatorvosi antilop, amely időnként pumának képzeli magát, a világ azonban egy ösztövér szürke marhának látja. Nincs miért haragudni ezért a világra, mást nem nagyon tudunk tenni, mint hogy igyekszünk bebizonyítani: nem érdemes bennünket kergetni tovább. A jegybank brutális kamatemelése arra hasonlít, mint amikor az antilop hátra rúg egy jókorát, elijeszteni az üldözőit.  Túlzás lenne állítani, hogy ettől nagyon berezeltek volna a ragadozók, de kétségtelen, hogy ránk se vetették magukat. Loholunk tovább.

Az erőnk bizonyítása érdekében még bevethetjük, hogy lesz elég abrakunk (további kiadáscsökkentés), és azt is, hogy erős a csordánk (megvéd az unió, segít az IMF). De az az elmúlt bő egy hónapban már számtalanszor bebizonyosodott, hogy a szokványos védekező lépések gyakran teljesen hatástalanok. Mintha meg sem tettük volna – sőt éppen ellenkező hatást gyakorolnak a piacra. Az IMF támogatásával például azt akarta bizonyítani az ország vezetése, hogy erősek vagyunk, az ideges befektetők viszont levonták azt a következtetést, hogy ha már az IMF segítségére szorulunk, akkor biztos nagy a baj. A régi tankönyvekből nem érdemes felmondani a leckét, a bökkenő csak az, hogy az újat viszont még nem írták meg. Ahogy a világ, úgy mi is keressük a kiutat a válságból.

Mi csak forintos alapon tudunk beszállni ebbe a partiba, de ebből még nem következik, hogy inkább karba tett kézzel kellene várnunk, hogy megmentsenek a dollárpapák. Nincs mese, szaladni kell tovább, különben mehetünk az antiloplevesbe.