A pénzpiac járványának tünetei annyira rémisztőek, hogy válaszul csak úgy repkednek a százmilliárd eurók és dollárok. Holott a legnagyobb bajban akkor lennének a kormányok, ha a belengetett pénzt "adj uramisten, azonnal" ki kellene fizetni. A beteg felépülését részben attól várják, hogy közlik: gyógyszer van dögivel. És hogy ezt demonstrálják, osztanák a pirulát boldog-boldogtalannak. Akár szüksége van rá, akár nincs. Márpedig a rossz, túl nagy dózisú vagy fölösleges gyógyszer nagyobb bajt okozhat, mint amekkora gyógyulást hoz.

Most a tukmálás korát érjük. A bankokra szinte ráerőszakolják az állami pénzt - akkor is, ha valójában nincs is nagy szükségük rá. A stabil pénzügyi helyzetben lévő bankok is kénytelenek lesznek elfogadni az állami pénzt, mert különben rájuk fognak ferde szemmel nézni az ügyfelek, akiknek most csak az állami mankó jelent biztonságot. Ezt tette most a holland ING, és alighanem van az az árfolyamesés, amikor már az OTP vezetése is megfontolná, hogy elfogadja-e társul újra az államot. Nem a pénzéért, hanem a jelenlétéért. A jók azt kapják büntetésként, amit a rosszak ajándékul. Ha egy medencében már mindenki mentőövvel úszik, akkor hiába Cseh László valaki, ha rajta nincs, nem hiszik el neki, hogy a felszínen tud maradni.

Az ügyfelekre is tukmálnak, csak éppen korlátlan bankgaranciát. Bár egyetlen nagy európai bank előtt sem álltak sorba a betétesek a pénzükért, az államok pillanatok alatt beugrasztották egymást a teljes körű állami betét-visszafizetési garanciába. Aztán hátradőltek: elhárították a válságot.

Csakhogy a teljes betétgarancia lassan ható, de szívós méreg. Ha ugyanis az állam minden betétet visszafizet, az ügyfeleket a legkevésbé sem fogja érdekelni egy bank stabilitása, csak az a lényeg, ki fizet magasabb kamatot. Ha pedig kizárólag ez számít, akkor a bankok erőn felüli kamatversenyre kényszerülnek. Túlzott kockázatvállalásra. Ismerős, ugye? Ettől jutottunk ide.

A nagyon vonzó és extra biztonságos kamatokat látva pedig ki az a balek, aki ne betétbe tenné a pénzét? Például a befektetési alapokból, amelyek vagyona így egyre apad, folyamatosan eladni kényszerülnek, ahelyett, hogy vennének. Eladóktól pedig még nem kezdett szárnyalni egy tőzsde sem, az állampapírpiacról nem is beszélve. Ismerős, ugye? Ezt éljük át most.

Ebben a világválságban az államok sem cselekszenek sokkal előrelátóbban, mint a kisbefektetők. Sőt: a mostani példa azt mutatja, hogy esetenként nekik jobban tele van a nadrágjuk, mint azoknak, akiket meg akarnak védeni a bajtól.